Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-25 / 12. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 93 dig tartogatta a munkát... Aztán meg számolt egyre! Bölcsessége előre látta... a jövőt. Tudta, hogy a szegény, itt maradottak tűzhelyén nagy leszen a szükség, a nyomor. Hiába ígérik azok az emberek, hogy majd küldenek haza családjuknak segítséget! Nehéz lesz azt az ígéretet beváltani..'. Magyar ember könnyelmű... magyar ember feleség nélkül fél ember! ... Az aratás javában folyik! Lassabban, mint máskor, de rendesen. Barabás is künn van a mezőn, dolgozik két ember helyett... Egyszer az uraság találkozik az örreggel. — Hogy vannak a szegény asszonyok, gyermekek. — Sírnak, nagy jó Uram és tördelik kezeiket! — Mi hir az emberekről? — Rossz, nagyon rossz. Iszonyúan csalódtak. Egy része ugyan kapottaratni valót, de nincs benne köszönet. — A másik rész nehéz föld munkát végez a Homoród csatornánál... Az uraság arcza elborult! Aztán kissé gondolkozva igy szólott. — Elfogadom az asszonyokat munkába. Jöjjön a ki csak teheti...! A faluban nagy lett az öröm. A következő vasárnapon egész asszony sereg indult a kastélyba. Az uraság és családja részvéttel fogták körül a szegény asszonyokat. Mi minden panasz volt hallható! Hogy az emberek egy garast sem tudnak haza küldeni. Hogy, a mit keresnek megiszszák. Züllő félben van ott már az idegen határban sok ember. Nehány asszony itt hagyta a házat, elment az ura után. Egy-két ember haza is jött. Szörnyű állapotban vannak ott... — Hát asszonyok, akkor munkára! Enyhítsék kigyelmetek a szerencsétlenségei... Az asszonyok sirva mutattak kis gyermekeikre, kiket magukkal hoztak a kastély udvarára. Mennénk — zokogták —• de nem eresztenek ezek a lánczok! A kastély kis úrnője szótlanul, de meghatóban hallgatta a kesergő ásszon}Tok panaszait. Oda simult a mamához, aztán beszélt neki szépen, csendesen és okosan... Úgy beszélt, hogy a mama szemében is megcsillant a köny... A kis királynő. A kastély nagy udvara tele van nyüzsgő, apró gyermekekkel. Egyik a homokban játszik, másik a kis kertben gyomlál, a fiuk labdáznak, lovasdit játszanak. Ugyan az ég szerelméért mi lehet itt . ., ? A kastély áldott szivü úrnője az udvarba gyűjti naponkint a falu kis gyermekeit, hogy édesszülő anyjuk a mezőre mehessenek dolgozni, kenyeret keresni. A nyüzsgő gyermekseregből, mint egy kis királynő emelkedik ki a kastély gyöngye, feslő bimbóban pompázó virágszála, Etelka kontessze. Szép, magas termetét egyszerű ruha takarja, nemes kis fején kerek nagy szalmakalap van, hosszú hát- raomló kék szallaggal. Mint egy okos, gyöngéd, de azért szigorú anya jár a gyermekek közt. Velük játszik, szalad; ölébe veszi a síró kis paraszt leánj^- kát, a ki éppen most elesett, megtörli vérző kis kezecskéjét és bekötözi. Délben hozzák a jó meleg ételt. A kis királyné maga osztja ki alattvalóinak a párolgó, egyszerű, de egészséges ételt és ő maga is megkóstolja . . . Igv rnegj'en ez napról-napra . . . mig az aratás tart. Édes szülei nagy élvezettel nézik! Bizony ilyen magyar hölgyekre van szüksége a mi nemzetünknek; igy kellene felnőni az urasági kastélyokban a nép őrző angyalainak, akkor boldog volna ... a magyar. Az öreg Barabás most érkezett a mezőről, valami küldetésben jött most haza. Mikor meglátta a gyermeksereg közt a kis úrnőt, oda szaladt hozzá, megragadta a kis királyné hófehér kezét és gyermek lett a gyermekekkel. Tánczolt, örült, sirt és áldást rebegett a kastély úrnőjére. A hazatérők. Letarolták már a mezőt. A koszorút szépen hazahozták a kastélyba. De az öröm, a vigság nem volt olyan tiszta, olyan általános... Hej, mert sokan hiányoztak, a kiknek pedig itt kellett volna lenni. Az uraság ki is fejezte szomorúságát ez irányban. Aztán a faluból kivándorlottak is ... . hazatértek. Ütött, kopott ruhájukban, elgyötört tagjaikkal, kesergő, bűnbánó szivükkel úgy néztek ki, mint a kik egy veszélyes tengerre vitorláztak és szörnyű hajótörést szenvedtek . . . Nem más mondotta, ők maguk sirva vallották meg, hogy szörnyű módon rászedték! Nem csak a kilátásba hetyezett bért, de még munkát sem kaptak. Jöttek volna szívesen haza, de szégyelték ballépésüket! Aztán, ha kerestek is valamit? Idegen helyen más az élet, más a tüzhety. Itthon még a szegénység is türhetőbb, idegenbe a jó bér is — elúszik. Jött a szomorú ősz. Nagy, nehéz gond borult a tűzhelyekre! Mi lesz most? Hát még, ha beköszönt a tél! Szerencse, hogy az asszonyok valamit megtakaríthattak, mert most kétségbeesve, éhen kellene elpusztulniok. Barabás, az öreg, úgy járt a kétségbeesett emberek közt, mint egy vigasztaló próféta. Biztatta az embereket, majd arra ösztökélte, hogy az uraságot meg kell kérlelni . . . .... És a kastély felé vezető utón ismét elvonul a csoport, nem ünnepi kedélyben, de megtörve, megalázódva. A csapatot ujfent az öreg daru vezeti. 0 a szószóló is, kigömbölyitvén a falu alázatos ese- dezését annak erányában, hogy az uraság valami téli munkát juttatna ennek a földre sújtott népnek. Komoran, egész lényükben reszketve hallgatták a ‘beszédet az emberek. — Valami mesét mondottak az öreg daruról kigyelmeteknek — szólott elég keményen az uraság. Hogy t. i. az öreg daru hallgasson, elég volt, ha eddig vezette a csapatot, bizony elég lassan és mara- disan. Most — igy mondották kigyelmeteknek — ,más idők járják. Fiatalabb vezérre van szükség, mert mostantól kigyelmeteké a világ. Én mondottam az öreg darunak, hogy ennek a mesének szomorú a vége. Tudniillik a fiatal dalaik merészen, sebesen repültek ugyan kezdetben, de aztán kifáradva hullottak le és pusztultak el. Kigyelmetek is ellökték az öreg darut, merészen röpültek ki a községből— Mi lett a vége? Kentek tudják. . A kastély termében siri csend uralgott, és az emberek hangos sírásban törtek ki — A mi kérelmüket illeti, gondolkodni fogok egy erdő kivágatásáról, bár mondom még nem határoztam ... E pillanatban lép elő a kastély kis úrnője. Mintha egy angyal röpült volna le a magas égből, hogy letörölje.e szerencsétlen emberek könyeit. — Jó édes apám, igy esdekelt ez a drága kis angyal, bocsáss meg e szegény embereknek. Az uraság sem birt már önmagával. Elérzé- kenyült. — Menjenek nyugodtan haza családjukhoz, a jó Isten nem hagyja el kenteket. Az emberek megkönnyebült szívvel távoztak. Annyi szeretettel, gyöngédséggel vették körül a kastély kis úrnőjét, hogy ez alig tudott tőlük szabadulni. ...Az erdő vágatása megkezdődött. A falu népe áldást rebegett a kastélyra. Jött aztán újra a szép tavasz! A pacsirták, az erdők, a virágok, a patak csergése, a szellő bugása .. mind .. mind azt kiáltotta a munkás embereknek: »Itt élnetek, aratnotok és halnotok kell!« _________
