Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-18 / 11. szám
I 82 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A vén rákok. Most az egyszer nagyon csalódasz szives olvasóm, ha azt hiszed, hogy én a rákot, még pedig a vén rákot akarom neked töviről hegyére lepin- gálni. Más az én czélom a — vén rákokkal. Egy népes magyar községbe uj pap érkezett. Férfias, tevékeny, a magyar népet leikéből szerető pap. Szomorú szívvel látta, hogy mennyire elmaradt ez a magyar nép a lelkiekben, az anyagiakban egyaránt. Hozzá látott tehát a nagy munkához. Uj hitéletet kezdett teremteni. Tanította a gazdákat, ő maga ment elől jó példával, hogyan kell okosan művelteim a földeket, garast csinálnia legkisebbeknek látszó dolgokból. Megismertette velük a hitelszövetkezetet, a gazda-kört; takarékosságra óhajtotta szoktatni a népét. De a nép csak veszteg maradt. Mikor aztán szeretettel szólott oda az öregebbeknek, a böleseb- beknek, hogy hát a jó Isten szex-elméért, miért nem akarnak haladni, ezek azt felelték: — Majd a fiatalabbak, majd meghagyjuk ue- kiek, hogy ők tegyék, mi már csak mai-adunk úgy a mint voltunk. A lelkes papnak areza kigyuladt e szóbeszédre. Aztán — és most-jön ám elő a szó beszéd a vén rákokról — a következő példabeszédet mondá: — Ayámfiai, hallgassanak meg kendtek. Tudják, hogy az olyan embereket, kik minden elhaladásnak, tökélyesedésnek ellenei — a rákokhoz hasonlítják. Azt mondják róluk »ezek is hátrafelé mennek, mint a rákok.« Hát bizony a rákok el is veresedtek, hogy ilyen tréfára használják fel őket. Nem akarták tovább tűrni, különösen a vén rákok ezt a gyalázatot. Hogy tehát ráczáfoljanak az őket gunyolókra, szigorúan megparancsolták a fiatal rákoknak, hogy ezentúl ne merészkedjenek hátrafelé jái’ni, hanem menjenek elői’e, a mint illik. A szigorú parancs ki volt adva, de a vén i'ákok ezentúl is csak háti'afelé csúszkáltak. Mi történt ? A fiatal rákok nem látták a j ó példát nem is követték, szintén csak a régi mellett maradtak! Mire nézve a rákok mai n a p i g is hátra felé járnak. — Enyje koma, szólott bajszát végig simogatva a kurátor uram, ez aztán nekünk van lökve! — Magam is úgy találom, zümögött csendesen az első esküdt. A többiek pedig ugyancsak belepirultak ebbe a vén rák histoi-iába. A lelkész ur szinte meghökkent ezen a bomba hatásán, azért szelíd lélekkel igv magyarázta meg szavát. — Lássák kigyelmetek, mily sok gazda, elöljáró, mily sok házi asszony hasonlít a rákhoz. Ők is azt kívánják, hogy a fiatalok jobbak, tevékenyebbek, tanulékonyabbak legyenek. De ők maguk csak maradnak a régi életben, közönyben. Nem adnak példát. Ugyanazért ne mondják kigyelmetek. hogy majd a fiatalabbak igy, meg úgy és kentek csak maradnak igy meg úgy. Itt e községben sem haladunk egy tapottat sem, ha az éltesebbek, öregebbek, tehát tapasztaltabbak nem járnak elől jó példával. Nem a munka velejét, fiatalossát kérem én kentektől. De legyenek a fiataloknak vezérük, hogy lássák: ime kentek mennek elől példával, buzgó- sággal meggondoltsággal. Szükségünk van nekünk a *vének«-re. Mert a vének tanácsát, példáját követi a fiatal. Micsoda ? Abban a községben azóta előre mennek, haladnak, sőt csudákat művelnek! Hát eddig van! |§^>> Gép-vigéczek. Figyelmeztettünk beneteket atyámfiai már a múltkoriban, hogy nagyon vigyázzatok, nehogy — különösen ez időkben — utazgató ügynökök becsapjanak! Bár olvasták volna a mi újságunkat azok a szegény földesgazdák, kiket már eddig is sikerült a hálóba fogni. De még mily csalintas módra csapták be az embereket! Tanulságul elmondok két megtörtént esetet. Az egyik a következő: Két előkelőén öltözött, sárgaczipős vigécz beállít egy jobb módú gazdához és cséplő gépet kínál neki. A gazdának nem kell. Hiszen termését részben is kicsépeltetheti, de meg fia is nagy beteg, kint fekszik az eresz alatt. Beszéd közben az egyik vigécz megkérdezi — Nincs odakint harapós kutya? — Nincs! Akkor hát kifordulok egy kicsit. Odakünn előveszi a beteg fiút és részvéttel kérdezi. — Mi fáj ? — Itt is fáj, ott is, mondja a fiú, mint az már a betegek szokása. A vigécz vissza megy a szobába és szóba ejti a fim baját. Ugy-e a gyomra fáj neki, meg a lába, itt, m g itt; a mája is? Kérdezik, hogy honnan tudja s bejön az »anyjuk« is a dolog csudájára. A vigécz azután elmagyarzza, hogy őneki is ilyen baja volt. Giliszta bántotta, semmi más. Budapesten a patiká- íus pilulákat adott neki s az egyszei're segített. Nosza, a gazda meg a felesége tudakoznak a pi- lula után. Hiszen az egész egyszerű. írják alá ezt a megrendelő ii-atot és a pesti patikárus mindjárt megküldi, nem is lesz olyan drága. A gazda meg a felesége azonnal alá is írják a — bajukat. Az ii’ás persze kötlevél egy 6000 frtos cséplőgépre, mely úgy három hét múlva meg is érkezik. Az előadott esetben a gazda átvette a gépet és keservesen ki is nyögte az árát, mert szégyelte a falu előtt, hogy igy be engedte magát csapni. A másik esetben egy vigécz beállít egy község birájához, a ki már jó ideje beteg. Azt mondja, hogy ő a vármegye oi’vosa és azért küldték, hogy a bírót vizsgálja meg, mert az ilyen derék, értelmes és becsületes emberi-e szüksége van a vármegyének és nem engedi elveszni. A biró meg van hatva s engedi magát megvizsgálni. A vigécz erre-an-a fekteti, megkopogtatja a mellét, a hátát: döi-zsölgeti, nyomkodja s aztán mindenféléket rendel s hogy majd orvosságot is küld neki. De most már Írja alá ezt az Írást a biró, hogy a vái-megyénél magát igazolhassa a jól végzett kötelességet. Biró uram készséggel aláírja. És az aláírás itt is egy kötlevélre történt. A többit aztán gondolhatjátok. Hát atyámfiai újra és újra mondjuk. 1. Soha semmi írásnak alá ne ii-jatok, inig jól meg nem győződtök, xni a foglalatja, értelme azon ii'ásnak. 2. Utazó vigéczeklől soha gépet és semmi gazdasági eszközt ne vásároljatok! Ha ennek daczára hínárba juttok, ám — ti bánjátok! * * Házi gazdaságtan. Ne járjunk hat lóval, ha csak kettőre van zabunk. * Az asszony többet hoi'dhat ki a kötényében, minta mennyit a gazda szekéren behord. ¥ Imádkozni és korán kelni, alamizsnálkodni és templomba járni: e négy távol tartja a szegénységet.
