Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-03-11 / 10. szám
76 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Az asszony ezalatt behozta a szerény vacsorát. Az ember maga is meghökkent, mikor látta, hogy ez a szegény asszony olyan, mint valami tnlvilági szellem. Kiteríti a föld alól, kevésből jót, Ízletest, készít . . . Aztán hazajöttek a leányok is. Mily más kedélyben voltak, mint mikor hazulról elmentek. Ar- czuk virult, mint a tavaszi rózsa. Odahajoltak édes apja-urok felé — Édes apám, mondá a nagyobbik, hát nem arra tanított minket a mi jó újságunk a »Magyar Földmivelő«, hogy segítsünk magunkon, az Isten is megsegít. A gazda szótlanul hallgatta leánya beszédét... — De édes apám uram fejét telebeszélték Nem akart hinni a jó, emberséges szónak, folytatta a kisebbik leányzó. — Nézze apám — és tallérokat mutatott —• már az uraság értékesítette a mi ipari czikkeinket, sőt munkánk egy részét ki is kaptuk. — Úgy bizony, dicsekedett Erzsók és ő is megmutatta a maga tallérjait. Kurucz gazda eleinte nem akart hinni szemeinek. De az asszony, mint egy győzelmes királyné szólott oda. hogy csak nézze meg jól, mert lám, hogy a fából is vaskarikát lehet csinálni, csak akarni kell! De már a vaskarika hallására a legkisebb is megmozdult a vaczakból, odaszaladt nénjéhez, és kérte, mutassa meg neki azt a vaskarikát, a mit hozott ... A nénje meg felkapta örömében, magasra emelte és csókjaiba förösztette. Kurucz gazda aztán rátöltölt pipájára. Nagy füst karikákat ereszgetett, ölébe vette legkisebbik gyermekét és biztatta, hogy ezeket a karikákat fogja meg. .... Estenden pedig, mikor csendes nyugalom borult a tűzhelyre és a két leány összeült és édes anyjukkal ilyen szó beszéd keletkezett .. . — Hát édes jányaím, legalább vesztek magatoknak égj" darab ruhát... — Én bizony nem veszek. — De még én sem édes jó anyám. — A mi ruhánk elég tisztességes. A faluban sem vagyunk éppen a legrongyosabbak . . . — Segíteni fogjuk kigvelmetekel, mig eljő a munka és aratás ideje. — Bár előbb tehettük volna! A jó asszony törölgette siró szemeit. Olyan boldog volt pedig, hogy ilyen jó gyermekei vannak. De hát a jó Isten a boldogságnak is adott kényeket. — Szegény apánk, pedig hogy ellenezte, szakította félbe a csendet Erzsók. — Hiszen tele beszélték a fejet ! — Csendesen —- suttogta a kisebbik leány, atyánk alszik. Az asszony nesztelenül lépett a gazda ágvá- hoz. Es vette észre, hogy a gazda arczáu végig csurognak a könycseppek! .... És c könycseppek megváltoztatták Kurucz Gergely gondolkozását! Nem hallgatott többé azokra, kik folyton-folyvást jajgatnak, de azt várják, hogy a sült galamb repüljön a szájukba! Hanem ő is tanulni kezdett. Lassan-lassan aztán utána mentek Babos Józsi, meg Somos komáéit is __ így lett Bökényfalván aztán a téli időben majd minden földmives ház valóságos mii helyivé, hol a szorgalmas téli munka csakhamar jólétet és megelégedést termett a lakosok számára .... (&#.) Mikor a bíró uram önmagát büntette meg. Biró uram rengetegül el volt a múlt esztendőben a község zilált ügyeivel foglalva. Mikor a hernyószedés ideje jött, meghagyta szolgájának, hogy ott a legkülsőbb dűlőnél fekvő gyümölcsösében, mely egy magában van utánzásra való például — lelkiismeretesen szedje le a hernyót. A szolga mindenütt jól leszedte, csak éppen erről a magában álló gyümölcsösről feledkezett meg. Valaki jelentést tett erről a bírónak, persze nagy későn, mikor már minden pusztult ott. Mindenek előtt tehát meggyőződést szerzett a hiró a tényállásról. És mikor látta, hogy a dolog igaz, annak rendje és módja szerint kirótta önmagára a büntetést. — De hiszen ott senki emberfián nem esett kár, szólott több községi alva. Már, hogy ne esett volna, válaszolt biró uram, hát én senki vagyok ? — Meg aztán mi hallottuk, hogy biró uram kiadta a parancsot. — Nem elég, meg kellett volna győződnöm, hogy a parancs végrehajtódott-e? — A faluban mindenki tudja, hogy biró uram mostanában nagyon el van foglalva községünk ügyeivel! — A mit sem tesz, de én polgára is vagyok ennek a községnek; nekem kötelességem, hogy jó példával elülmenjek. A falubeliek megnyugodva mondották. — Ilyen a becsületes, derék biró! A czifra ruha. A falusi legény néhány esztendő múlva haza jött a városból falujába. Hetyke uracs-inas lett belőle, és úgy öltözködött - akár a szolgabiró. találkozik az öreg nótárius urammal a nagy gavallér és elbizakodva igy szólitá meg az öreget“ — No nótárius uram, hogy áll rajtam ez a ruha ? Ecsém, szólott elkomolvodva az öreg nótárius, ha szived is olyan helyre módon állana, nem fitogtatnád úgy külső ruházatodat. És a falusi leány is haza jött. Majd el repült a telkem kisasszonyom a nagy pucztól. Ez meg a nótárius asszonynál tette tisztelgő látogatását, a ki szelíd-csendesen igy szólott a telkemnek: — Most szebb, ékesebb a ruhád, mint mikor itthon a faluban egyszerűen, de tisztán jártál. De te m aga d jányom, nem vagy olyan szép, olyan természetes, üde mint a mezei virág, a mi réteteken. Fiuk, leányok — gondolkozzatok ezeken a szentencziákon. És be fogjátok látni, hogy két igazság szól belőlük Hogy t. i. Czifra ruha — üres létek; drága viganó — olcsó ártatlanság. Csalóka mese. — Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy öreg ember. Annak az embernek volt három fia. A nagyobbikat Gyurinak, a közbülsőt Laczinak, a legkisebbiket pedig »H adde 1-nek hívták. Egyszer csak elküldte őket az apjuk, vándorolni, világot tapasztalni. Mentek vándoroltak a fiuk sokáig, már a két nagyobbik haza is jött, de a harmadikat hiába vártak. Enyje, hogy is hívták csak? (A mesemondó várjon mig valaki megmondja:) — H a d d e 1! — El is hagyom biz én! * * * Ezt a gyerekeknek irtuk s ha megtanulják, sok embert megtréfálhatnak vele. Beli szeretném hallani mikor mesélitek ?
