Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-02-11 / 6. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 43 TÁECZA. Vissza ... a gubába! — A »Magyar Föklmiveló« eredeti elbeszélése: — Könnyű az én sorom! Nem mondhatja senki emberfia, hogy ezt a kis »históriát« az ujjomból szoptam. Még attól sem kell tartanom, hogy netalán talán valaki megharagudnék, a miért ide vaka- rintom az ő életének ezt a furcsa képét. Mert hát, hogy Figurás Éliás mostanság már megcsendesedett és szelíddé változott, mint a bárány — saját tulajdon szájával beszéli el öregnek, aprónak, hogy mily módon ment vissza . . . már t. i. Elias gazda ... a gubába. Bizony furcsa eset lehet ez; ugv-e el se’ gondoljátok, hogy kezdó'dött és hogyan végződött? No hát hallgassátok meg! * * * Figurás Éliás — mint ó' kegyelme szokta mondani — nem volt éppen utolsó gazdája a falunak. Pedig alig pár esztendeje, hogy megrakta fészkét, a hova szerelmetes, igaz szivének választottját, élete- párját hozta. Úgy éldegéltek, mint a galambpár; semmi néven nevezendő vihar nem kerülgette a kis, de boldog tanyát. Maradt egy kevés örökségük is; Elias szerette a dolgot, Zsuzsa "felesége meg éppen olvan tűzről pattant menyecske volt, hogy messze földre elért a — jó hírneve. Azonfelül a gazda irás.-tudó ember lévén, mindenkinek becsülését és tiszteletét szerezte meg. Egy kicsit talán túlságosan is érezte Elias gazda, hogy nem csak a nevét tudja oda pingálni a feliér papirosra, hanem olyan Írásokat is megkomponál, a miket csak az urak tudnak. Mondotta is nem egyszer az asszonynak, hogy az »esze« után járhatna bizony ő kelme nem csak gubában, hanem valahogyan másképpen is. Zsuzsa erre a szóbeszédre mindig elszomorodott. Olyan hallgataggá lett, mint a madár, mikor sebet kap. És úgy is tett. mint a madár, mikor a bokrok sűrűjébe rejtőzködik, ő is félrevonult a világtól és úgy elgondolta — Édes jó Istenem, talán bizony ez az ember meg is bánta, hogy az egyszerű, igénytelen falusi leányt szivéhez kötötte. Talán a »városi« leányok után ábrándozik. Talán kicsinyli a gubát, melyet az »öreg« olyan büszkén hordott és utolsó lehelletéig megbecsült. Mikor ezeket igy rendre elgondolta . . . megcsillant szemében a könvü . . . — Hej, gondolta, ez a könyü talán még záporesővé is szakad, talán egy nagy viharnak első cseppje .... De csak gondolta, még nem igen hitte! Hanem aztán kezdette hinni! * * — Tudod-e, mi az újság— Zsuzsa, szólott egy alkalmatossággal Éliás, mikor a városból haza jött a gazda. — Nem tudom én, sóhajtotta az asszony hús sejtelemmel szivében. — Itt van la az újság, nézd csak Figurás Eli- ást úgy emlegetik, mint ... a falu biráját . . . Az asszony elsápadt. Elfordult az újságtól, nem óhajtotta látni sem azt. — Hát nem örülsz neki Sára? — Nem . . . zokogta az asszony és keservesen sirt ... — No még ilyet sem láttam, szólott elképedve a gazda. Forintos János uram bezzeg veszkődik utána. A felesége meg süt, főz, itat, csakhogy az urát a bírói székbe komendérozza. — Én nem sütök, nem főzök, nem itatok . . . mondotta a földre sújtott asszony. Én imádkozni fogok, hogy kigyelmednek el ne csavarják az eszét. — Nekem la! — Nem is kell kigyelmednek egyéb csak járja azoknak a fél úri embereknek a sorát, majd ki emelik kigyelmedet azok a gubájából, de kiemelik egyszersmint a portájából is. Elias nevetett; mutatta, hogy az asszony beszéde eg}- cseppet sem kapott a szivébe. Azzal csendesség lett . . . Az asszonynak rémes éjszakái voltak. Látta az urát, a mint elhajjitotta magától a gubát. Aztán úri embernek öltözött. Ott ült a vármegyeházában a nagy gyűlésen az urak közt. Aztán a vendéglőbe indultak. Elias felköszöntötte az urakat. De ezek csak olyan talmi urak voltak, a kik azért vették körül a bírót, hogy jót ihassanak és aztán — — kinevessék. Nem szólott az asszony az ő álmáról semmit. Csak bus sejtelemmel szivében takargatta, mert most már nagyon félt, hogy az álom — valóra változik. A biró választás megtörtént, Elias — győzött. Forintos Jánosné majd megpukkant mérgében. A jó Zsuzsa asszon}^ pedig sirt a nagy szerencse mián. — Most már csakugyan ellöki magáról az ember a gubáját. Kicsinyéivé nézi majd az én igénytelen ruhámat. Vége a gazdaságnak! A kis fészek megbomlik. Elcsavarják az eszét, megrontják — a szivét. Elias gazda csak mondogatta : — Tisztesség ez bizony. Bolond ember, a ki kitér előle. Hiszen csak többre kell néznem ameny nyíre atyám uram nézett . . . És Elias bizony nézett is . . . Hétről-hétre bement a városba. Úgy hízott, mikor a »derék bíró uram«-at körül vették az »urak.« Fizetett, mint katonatiszt. Hiszen nem is megy másképpen az ilyen bírói tisztesség. Kezdettük itatással, folytassuk! Csak igy leszen tisztesség. ...........Zsuzsa asszony most már éppen századi kszor szalad ki a »Hosszú utczá«-ra. Öreg este kezd lenni, már a jószág is elcsendesedett, az ember még sem jött haza. A városba ment, az adót vitte. Olyan nyugtalanságot érzett lelkében, milyen még sohasem szántogatta szivét. A jó Isten szerelméért, mi történt az emberrel? Nyolez . . . kilencz órára váll t az idő . . . már a bakter is járta a sort, Elias még most sem került haza. Végre úgy éjféltáján . . . meghallotta az asszony a Bátor nyerítését . . . eszeveszetten rohant szegény, hogy a pitvar ajtaját felnyissa. Biró uram ott állott vagy jobban mondva tántorgott . . . harmad magával. — Bort — asszony — de hamar, mert az urakat még vissza küldöm. Csak éppeg erre az estélyre jöttek el! Az asszony rémülten szaladt a szobába. Világot gyújtott, magára lökte ruháját. Ez alatt biró uram belépett a vendégekkel. Figurás Eliast nem ismerte meg a . . . felesége. Pompás uj szűr volt rajta, pörge kalap a fején, ak- kurát, mint egy nemes émber. Sára elképedt, de nem szólott egy árva szót sem. Ismerte az ember természetét, szó nélkül ment borért. De mikor hozta a kancsót fel-felé ... a könye belecsordult a borba! — Igyunk, biztatta a biró a vendégeket. — így kell haladni a magyar gazdának, meke- gett egyik vendég. A kinek értelme és tehetsége van. az hadd haladjon a pályáján. Aztán ittak tovább ! . Kakas kukorikolása volt. mikor nagv nehezen szekérre ültek — és eltávoztak.
