Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-12-09 / 49. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

387

CSALÁDI-KÖR.

Lálom vőlegény urunknak üres lapos hasát

Czifromma főzettem neki tüdőkását

Irmes borra öntözte meg a torkát. Csak vigan!

Hegyhátvidéki (vasmegyei) lakodalom.

(Folytatás.)

Időközben megérkeznek a többi meghívott vendégek is. Mindegyik szép fehér kenyér-ruhába összekötött fonott kalácsot hoz magával és érkezéskor átadja a ház asszonyának. Azonkívül a lakodalomra is küld egv-két tyúkot, libát vagy kacsát A fiatalság tánezra perdül, de az első vőfény egyszer csak eihallgattatja a zenét és általános csend között a következőket mondja a vőlegény búcsúztatására í

»A vőlegén helett emelem szavamat,

Hagj'gyátok el kissé a ti nótátokat,

Ne zenéltetek, mert a szívnek érzése Nagyobb, mint ama hegedű zengése.

Édes legén társini, ifjú barátaim !

Kikké eltőtöttem mindeddig napjaim.

Köszönöm szivembü jó voltaitokat,

Köszönöm édesim barátságitokat.

Sok boldog napokat töltöttem közietek,

Igen szépen kérlek, el ne felejtsetek:

Lássátok könyv (köny) görög (gurul) mind a két

szemembü,

Sajnállak titeket szivembü lelkembü,

De égi atyánknak reáui szát áldása,

Beteljesedett a szivem kívánsága.

Drága menyasszonyom, édes hites párom,

Lesz most fő örömöm, minden boldogságom.

De azért titeket nem foglak feledni,

Mint jó barátokat síromig szeretni.

Örvendezzetek hát jelen mennyegzőmnek,

Hogy kivánataim teljesedve lőnek.«

Az első vőfény a legényekhez:

»En má sokat jártam kis vőfé társammá,

Siessetek ti is egész szorgalom ma.

Ki ide, ki oda megy majd vendégekéi’,

Ez itten étkekéi-, amaz meg italér.

Mire szükség lészen, hagy szégyent ne valljunk, Egész becsületté tegyük úgy szóg'állunk.

Legyetek férfiak, igazi legények,

Ne valami gyávák, avagy félénkenyek (sic!)

De illedelemme tegyetek meg mindent,

Hogy aztán ne valljunk miattatok szégyent.

És most kezet agygyatok, hogy akként szógátok, Foglalóul mingyár ekkis italt kaptok,

Ki legserényebb lesz, elfogom dicsérni,

Ki leissza magát megszégyeníteni.

Talpra hát barátim, igyatok és mennyjetek,

Addig is legyen az Ur lelke veletek.«

A mulatozás folyik vigan, majd tánczolnak, majd énekelnek, közben-közben a vőfény mulattató szólásokkal tartja a vendégeket.

Csak vigan !

»Didegnek-dödögnek a szakácsasszonyok a konyhában, Mint a ludak az óban mongyák egymásnak:

»Igyunk komám asszon, irmes is van a hordóban.« Egynek-kettőnek csakugyan megesett,

Még a tűszerű (tűzhelyről) is leesett;

A harmadik is úgy járt vóna

Ha a vászon korsó mellette nem lett vóna!

Csak vigan !«

»Jelentem uraim! a leves meleg,

A szakács-asszonyunk igen nagyon beteg,

Mert megrontá ót a pálinkás üveg.

Csak vigan, mint a kódis (koldus) a hídon!«

»Halljunk szót uraim!

Sokféle az eset, asz mongyák,

Hogy mi semmit sem eszünk.

A szomszédék kutyája a konyhába beszűkült A fazékból a húst” is kivette,

De még a hordóból a csapot is kiverte. Csak vigan !«

»Halljuk uraim ! Látom uraim mikép az állapot. Lőcscse vertem agyon min a két násznagyot!,

Mért verték a hordóba ollan rosszul a csapot,

Had ihattam vóna ennagyot. Csak vigan !«

»Halljuk uraim! Ez ám a jó lakodalom,

Kinek elegendőt adnak,

De az én fáradságomra még csak egy pohár bort

sem adnak. Csak vigan!«

»Látom a menyasszonynak

Kétfelü szüzek nyomdogállák a talpát (a földet mellette De addig meg nem ugráltatytyák,

Még tüdős kásával a húsát még nem raktyák.

Csak vigan !«

»Mentem az utoii, elejbém gyütt ezszsidó Kérdem tőle hol lakik ? aszongya a púpon,

Erre a szóra úgy vágtam pofon,

Egy balha belém ugrott, de én azt megüötem,

Három ezren g'yüttek a temetésére. Csak vigan!«

Végre jelentik a szakácsnők, hogy az ételek elkészültek, lehet teríteni. Rendezik az asztalokat és terítenek. A vőfény ismét rákezdi:

»Foglaltának ekkis helet lakomára!

Móré te is hozd rá, szóllon a hegedű,

Lásd, hogy az egész háznép vigadoz és örül.«

»Urak és asszonyok foglallanak helet,

Terítve az asztal már kiki leülhet,

Ottkin a konyhában zaklat a szakácsnő,

Ha sokáig várunk, elpuhul a lé.«

»A legényeknek is viszked már a talpa,

Hogy az ételt és italt gyorsan behozhassa,

Hogy a sok szép lánt majd megforgassa,

Itt állnak minnyájan a szép szolgálatra.«

Az első tál ételnél, amely húsleves metélt tészta szokott lenni:

»Istennek nevében ime megérkeztem Tudom, ho aszongyák hojjó cselekedtem, íme itt a leves étel-alakja

A násznagy1 ur a példát — tudom — megmutatja.

Vigan !«

A második tál ételnél, amely rizskásával be^ főzött húsleves vagy feketeleves (vérből főzve) szokott lenni:

»Kérem uraimék és jó asszonyok,

Kívánom, ho ehhöz is legyen jó étvágyok.

Vegyenek belőle, ízletes eledel.

Azér teszem ide, homaj (hogy majd) ez is elkel.«

A harmadik tál ételnél, mely rizskása vagy kölcskása baromfi aprólékkal szokott lenni:

»De jó szakácsnőnk van, küldi nyakra főre,

Pejg nincsen leforrázva a keze bőre,

Vendég-urak csak tessék egyenek,

Ezen ételen szégyent ne tegyenek.«

A marhahúsnál, amelyhez »rozmaringmáriást« vagy egyéb mártásokat »szószt« is hoznak:

»Itt a jó tehén-hus eczetes salátává,

Vágj' kinek teczczik másféle mártássá.

Ez agygya az erőt, a leve is jó vót,

Erre lehet már inynya egy italka bort.«

A tyukhusnál :

»Szegény tyukocska tegnap kapargatolt,

Most este véred végkép kiontatott,

Később forró vízben meg is kopasztatott,

Most már itt a tálba ránczoltatott. Csak vigan !«

Más húsnál :

»Ez is benne főtt ama jó leveskében,

Tessék csak kóstolni meg kérem;

Igen szépen szüvesen agygyák gazdám és gazdasszonyom,

Ha el nem fogyaszszák, engem szidnak, tudom.« »Hadd szóllék csak vigan !«

(Folyt, köv.)

Találd ki!

Kicsiny magból terem, nem bir tekintettel, S a kira*yt és koldust tartja öltözettel,

u a 'i