Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-12-02 / 48. szám
Hazádnak rendületlenül légy hive ohjinagyar! Nemzeti énekünk ez első sorait ki nem ismerné, magyar népem Hiszen’most is felhangzik ez az ének. valahányszor hazafias érzés fogja el szivünket. Éneklik a gyermekek iskolájukban, bel evegyitik hangjukat öregjeink is, mikor visszaemlékeznek ifjúságuk korszakára. Csak azt nem tudom, vájjon minden magyar ember tudja-e, hogy ezt a gyönyörű nemzeti éneket Vörösmarty Mihály irta és legfőképpen milyen alkalmatossággal ? Pedig ezt minden magyar embernek tudnia kell. Azért elmondom ám nektek. Már hallottátok, hogy mikor a nyéki gazdatiszt fia, Vörösmarty Mihály, na§y verse megjelent, lángleikéből előtörő szavai megdobbantották a tespedő magyar nép szivét. És nehéz küzdelmek közt is érezni és remél- leni tudta a nemzet, hogy »megvirrad még valaha« ! Ugyanazon időben egy másik nagy ember, nem költő, de politikus és iró, Széchenyi István ki mondotta azt a nagy szót, hogy »Magyarország nem volt, hanem lesz«! Vagyis: igazán csak ezután mutatja meg a magyar, hogy élni tud és akar. Ezt a nagy embert »legnagyobb magyarnak« nevezi a magyar nép. Meg is érdemli e dicső nevet, mert egymaga többet tett, mint előtte egész nemzedék. De még mindig voltak olyan emberek, kik ngm hitték, hogy még lesz valami a magyar nemzetből. Azt mondották, hogy ez az ébredés csak amolyan utolsó fellángolása a beteg nemzetnek, mint mikor a haldokló még egyszer feleszmél Aztán jön — a halál. Vörösmartynk szivét mélyen megkapta ez a kételkedés. Két éven keresztül készült, hogy nemzetéhez szólhasson. Mert úgy akart szólani, hogy Lehel kürtjeként, harsogva, zúgva járja be a hazát szózatával, hogy figyelmeztesse faját, nemzetét: Vigyázzatok, ébren legyetek! Valóban erősebb hangra, szózatra volt szüksége a magyarnak, hogy felrázza, felébreszsze őt az anyaföld iránt, melyet magyar embernek nem lehet elhagyni, akár áldja, akár verje a sors keze. És a Szózat megjelent ! És csodás éneke lett a niag}rarnak! Az ma is s az marad mig magyar élni fog e hazán. Milliók és milliók borulnak majd a jövőben is térdeikre, hogy hallgassák szent zsolozsmaként... Nem hiába, hogy a költő-király — mint mondám — két esztendeig dolgozott ezen a kis versen nagy munkái mellett, mig kiadta. »Bele is van abba szorítva minden. Hazánk egész története, jelenje, jövője, sirás, reménykedés, elszántság. Szóval minden, a mi a magyar embert hazája iránt való ragaszkodásra bírja!« Hazádnak rendületlenül Légy hive, oh magyar ! Bölcsőd az s majdan sírod is Mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívül Nincs számodra hely, Áldjon vagy verjen sors keze, Itt élned, halnod kell. J VÖRÖSMARTY MIHÁLY, költő-király.
