Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-25 / 47. szám
370 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A falu becsületére nézve egyik is, másik is igen nem szép, sőt szégyenletes dolog. De ez alkalommal csak a tolvajlásról emlékszünk meg. Való iga', hogy vannak községek — hála Isten mentő! kevesebb, a hol a tolvajlás bűne nemzedékről nemzedékre száll. Ismerünk egy községet, nevét világért sem áruljuk el, a hol az utasok félve állanak meg vagy etetnek, mert biztosra veszik, hogy ott — magyaran mondva meglopják. Eszünkbe jut, hogy egykor, nem is oly régen, ebbe a községbe egy nagy hirü főpap bérmálni indult. Fel is tette magában, hogy kizavarja e faluban élő hiveit ebből az ocsmány bűnből. Azérr, mikor székhelyén kocsijára ült, odaszólott a huszárjának, mondván: „Ügyelj aztán, hogy ne lopjanak! Ha mégis megtörténik, azonnal jelentsd.“ Az ünnepségnek vége volt, következett a nagy ebéd. A falu plébánosa felállóit, hogy elmondja szép dikczióját. De csak annyit tudott mondani: „Méltóságos és Főtisztelendő“, mert e pillanatban belépett a huszár és fenhangon folytatá, a mit a plébános ur nem folytathatott, hogy t. i. „már loptak!“ Ellopták a kocsis ködmönét... Oda volt tehát a falu becsülete! Azóta halljuk, igyekszenek tnegreperálni a rossz hirt! Bár csak sikerülne 1 No tréfa mi tréfa, de szomorú dolog az, mikor a megyei börtönben is egy-egy faluból annyian ülnek a lopás mián. Hova lesz Így a falu becsülete ? Azért a mondók vagyunk, hogy a falu vénei, elüljárói, de édes mindannyian féltékenyen őrködjenek a falu becsületén. Drága kincs az, többet ér vagyonnál, kincseknél, mert a becsület ágyában teremnek meg csak azon erények, melyek a népet istenfélővé, munkabíróvá, takarékossá teszik. Szent legyen tehát előttetek a falu becsülete ! Szókimondó főispán. Arad vármegyének uj főispánja van. A főispán beiktatás alkalmával az uj főispánt a megyei Gazdasági Egylet is küldöttségileg üdvözölte Zselinszky Robert gróf és Vásárhelyi László vezetésével. A küldöttséget Urbán István uj főispán rendkívüli szívességei fogadta, nemcsakjde a szókimondó főispán igy nyilatkozott :&fe> ;_'gg »Már bölcsőmet az agrár érzelmek ringatták, mint agrár lettem férfi, öreg ember és mint agrárius halok is meg. Ma, midőn hivatalos állásom még jobban kezembe adta az eszközöket, hogy a közvagyon alapját képező mezőgazdasággal foglalkozók nemes intencióit támogassam, teszem azt lelkem és meggyőződésem teljes erejével. Az Aradvármegyei Gazdasági egyesülettel össze van forrva múltam, jelenem és jövöm. Vele akarok ezen minőségemben a földmivelés emelésére, a földmiveiók javára fáradni és törekedni. Köszönöm, tisztelt barátaim, szives íigyelmüket és azt hiszem, hogy nem csalódom, ha tömeges megjelenésüket a személyem' iránti szeretet alkalmi megnyilatkozásának veszem és arra magyarázom, hogy engem ma is az önök soraiba számítanak és ott örömmel látnak. A közszolgálmányok és közterhek lehető mérséklése mellett az adófizetési képesség fokozására, a keresetforrások növelésére, azok eredményének biztosítására, a produktivitásnak minden téren, de főleg a közvagyon alapját képező mezőgazdaság terén való előmozdítására hatni, elsőrendű hivatásomnak fogom tekinteni. E tekintetben azt hiszem megtaláltam a helyes utat, ha e kitűzött czélom támogatása és előmozdítása végett azon egylet eddig is sokoldalú sikeres tevékenységével, a szétszórva volt erők egyesítésével vármegyénkben egy uj áldásos és közhasznú közgazdasági életet' teremtett meg, — az Aradvármegyei Gazdasági Egyesület az - melynek nemes intencióit követi és azt a rendelkezésemre álló eszközökkel támogatni kívánom.« Szinte emelkedő érzelem fogja el a szivünket, mikor már a főispáni székből is ilyen derék, bátor nyilatkozatot hallunk azon ügyben, melyet eddig legnagyobb részt vagy kicsinyelni tudtak ott vagy fájdalmas hallgatással mellőztek. Jele, hogy immáron vége szakadt azon szomorú, úgyszólván rémuralommal határos korszaknak, mikor az agrárizmust még csak említeni is egyenlő volt a bukással . . . Mondottuk és újra mondjuk, hogy az agrárkérdésnek, a földrnivelésügy diadalának ideje — nincs messze! SZÖVETKEZZÜNK! Kik még hát ellenségei a szövetkezeteknek ? — Nótárius uram beszélgetései a kurátor urammal. — — Megígértük egymásnak ugy-e bár, kurátor uram, hogy tovább húzogatjuk ennek sa kérdésnek szálait. — Jó magam is nagyon eszembe^ tartom, jf,nótárius uram. — Hát bizony ellensége a szövetkezeteknek egy egészen más nemű szövetkezetek, az úgynevezett, bankok, takarékpénztárak, gazdasági részvényszövetkezetek, társulatok, a melyek itt ebben a hazában is úgy teremtek, nőttek, mint akár a gyom. — Akkor senki emberfia nem kiabált ellenünk, ugy-e nótárius uram ? Legalább mi nem, Isten látja lelkünket. — Nem bizony! Egész kényelmesen alakultak, szervezkedtek. Kik ? A kiknek pénzük volt. A kiknek a munka vagy nem Ízlett már vagy annyijok volt, hogy mindenáron többet akartak. És mit mondottak az világnak ? Hogy ők a gazdasági érdekekért, a népért, az úgynevezett „humánus“ emberséges czélért alakultak. — No hiszen szép czélokat értek él, nótárius uram! — Bizony úgy van. Ok jól megkövéredtek és a szegény magyar nép meg soványnyá lett, mint a hét szűk esztendő. És hogy azt az emberséges czélt, hogy szolgálták, azt példákban láthatjuk épen itt a mi vidékünkön! — De hiszen mégis azt vetik szemünkre, hogy hát a hitelszövetkezetnél is éppen úgy kell kamatot fizetni, mint nálunk. Éppen úgy csinál ott is a szegény ember adósságot, mint nálunk — és igy tovább. — Kurátor uram, hamis még a zúzája is ennek a furfangos okoskodásnak. Ott van Fóris András, kinek sorsát édes jó mindnyájan ösmerjük. Mikoron tönkrejutásának históriáját vizsgáltuk, hát hajmeredve láttuk, tapasztaltuk, hogy Fóris András a takarék- kölcsön után egy száztól 13—14 perczentet is fizetett. A rendes interes 8 — 9 perc/entre volt irva, de holmi mellék instancziákkal, Írásokkal, bejegyzésekkel felment bizony az sokszor 14-re is. — Magam is meggyőződtem róla. — Hát Siroka János esetét nem tudjuk? Tiz forint törleszteni valója volt már csak. És mert nem tudott letudni az összegből, irgalmatlanul megóvatolták, beperelték és elkótyavetélték. — Megtörtént. — No lám, hát a mi bankunknál, a hitel- szövetkezetnél van ám méltányosság és nem kőből van gyúrva az vezető szive. Van lelkünk, hogy annyi nyomorgatásnak ki ne tegyük a szegény embert. Ismerek eseteket, hogy nagy spekulácziókban utazó bérlőknek ugyan az a bank adott 6% interesre. És nem számoltak fel se Írást se más mellék instancziá- kat. Hát mikor egyszer kérdeztem, miért lehetséges ez: azt a feleletet kaptam, hogy ezt a kereskedés
