Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-11-11 / 45. szám
III. évfolyam. Szatmár, 1900. november 11. 45. szám. Ülj mellém a kandallóhoz! „Ülj mellém a kandallóhoz, fel van szilva melege! így kezd a magyar költő — Kisfaludy Sándor a becsületes neve — egy igen igen szép regét. Én is ezzel kezdem jelen öregbetüs czik- kelyt most, mikor fellángol a lombhullató ősz után a kandallók tüze a ti csendes fészketekben, jó magyar népem . . . De itt, e helyen regét ne várjatok tőlem. Én valóságot, igen komoly dolgokat akarok elmondani. A nyáron, mikor utazgattam, sok mindent tapasztaltam. Akkor .nem akartam szó- bahozni, mert tudom, hogy igy a kandalló mellett sokkal inkább érkeztek az olvasásra. Feljegyeztem hát a tapasztalatokat, most aztán apróra váltom. Hát a dologra! Egy kis város utczáján haladtaim Sose voltam abban a városban, egy árva lelkeseim ös- mértem. A mint igy megyek, mendegél^k, egyszer egy házon nagy betűkkel dátojflf kiiryg: — Itt, igen jó korhelyleves kapható, l Közelebb léptem, akkor láttaméhogy m-fy zony itt kocsma van. Megállottám atyámfni mintha ahhoz a helyhez kötöttek volna! Ná: gyón érdekelt a dolog. Egyet gondoltam s elhatároztam, hogy bemegyek, szivart veszek. Oh be szomorú kép tárult elém! Valóban azok az emberek. . . derék« tőről szakadt magyar aratók — korhely levesre szorultak. Az átdőzsölt éjszaka nyomai ott maradtak arczukon, kidőlt veres szemeikben, vonásaikon. Édes jó Istenem, hát igy van ez minden vasárnap reggelre? — Így, szólott mellettem egy jó lelkű úri ember, ki munkásait kereste, féltette. Aratók, ezek uram, a szomszéd határból. Egész héten igaz, dolgoznak szaporán, de szombat estére egész heti keresményüket a csap alá temetik. No lám, atyámfiai .. . itt a bibe, itt az öreg hiba, a miért aztán ez a zimankós, mogorva tél olyan félelmetes, olyan keserű, olyan panaszos a magyar munkás emberre nézve! Hát mikor a tél befelé köszönt, bizony hogy eszembe jutott nekem ez a dolog! Alert jól tudom, hogy a téllel elérkezik a szegény nép gondja, baja, elégedetlensége, llyen- kor aztán éToczihefnek mindent és mindenkit. — Nincsen munka! Nincsen kenyér! A szegény ember nem tud kenyeret adni gyermekeinek — és igy tovább! Hát atyámfia, már t. i. a kit illet, haddtárjam eléd azt a tükröt, melyben akkor láthatod meg magad : Mikor volt ám munka ! Mikor kerestél kenyeret is! Mikor ott dorbézoltad el keresményed legnagyobb részét a kocsmában! Mikor félretehettél volna télire, a le gyermekeid és hű feleséged számára! Akkor nem jutott eszedbe a tél ? Hiszen a szorgalmas hangyák, a dongó méhecskék körülötted táradoztak. Nem tanultál tőlük ? Nem jutottak-e eszedbe gyermekeid, kiket $.éred szerint szeretsz ? ' Ládd-e, ne vedd rossz néven, ha ezeket most elédbe teritem. Nem akarom én a te fájdalmadat dagasztani; kárörvendő sem vagyok, Isten látja lelkemet. Csak egyetlen köny szökjék a szemedbe; a megbánás könye! Akkor én tudom, hogy te jövendőre más ember leszesz. Másképpen fog fordulni a te sorod is. És én ezt szivemből kívánom! Ülj hát mellém a kandalóhoz, fel van szítva melege... Legyen a te szived melege is fogékony mindazokra, miket őszinte igazán — elmondottam !
