Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-09-16 / 37. szám
290 MAGYAR FÖLDMIVELŐ kednie, hogy a támogatást valóban megérdemelje. Úgy bizony, a mintagazdaság vezetése előnyny e 1 jár,de nagy kötelességet és felelősséget kíván. Mert hiszen e gazdaságon ott lesz mindenkinek szeme, figyelme, tekintete. E gazdaságnak valóban mintául kell szolgálnia, hogy a többi gazdák utánozhassák. Ha tehát a mintagazdaság kezelése hanyag, rossz kezek közt van: úgy csak kárára leszen az ügynek, mert azt mondják reá: ..Xo hát tiszteljük az ilyen gazdaságot, de nem kérünk belőle!“ Ezekből látható, hogy ez az intézmény nem czifrálkodásnak való ám, nem olyan „vakuj magyar“ féle portéka, nem is minden ember fiának való, hanem igazi áldásos intézmény, mely hivatva van a magyar kisgazdákat az okszerű gazdálkodás módjához vezetni. Azért bízta a kormányzat a mintagazdaságok felállítását, kiválasztását a vármegyei gazdasági egyesületekre. Ezek aztán körültekintő gonddal szemelik ki az alkalmas gazdaságot és embereket. De jegyezzük meg, hogy senki sincs ebből kizárva, a ki arra rátermett, a ki a kijelölt feltételeknek emberül meg is tud felelni. Annyit mondhatunk, hogy e feltételeknek jól megfelelni nem könnyű, de nem is lehetetlen ám. Ne halogassátok! Igen, ne halogassátok — a gazdakörök megalakítását atyámfiai! Ne maradjon egyetlen község sem ez áldásosnak bizonyosult intézmény nélkül. Csak pár esztendeje ugyanis, hogy a gazdaköröket általánosabban kezdik szervezni hazánkban : már is kitűnt, hogy ott a hol a gazdakör él, működik: gyökérre kap nagyon sok mai hasznos, szükséges intézmény. Ott nagyobb leszen az egyetértés, az összetartás Abban a községben nemesebben, hasznosabban telik el a téli idő; ott megritkul a korcsmát látogató közönség ... egyszóval ott ébredezni kezd a munkára, önvédelemre, élettapasztalatokra a magyar nép ... A nyári munkaidő alatt nem szólottunk, hallgattunk. De most már következik az idő, mikor majd a falusi ember jobban a házba szorul, több idővel rendelkezik. Atyámfiai, ne halogassátok az ügyet, mert minden év elvesztése a ti károtok, a ti veszteségtek ! Ugyanazért nem hagyunk békét, hétről-hétre zaklatni, ébreszgelni fogunk titeket, bogy a gazdakör nyélbe legyen ütve. Szívesen szolgálunk felvilágosítással. A mi újságunkban már sokszor el volt mondva, hogy és miként kell a gazdaköröket megcsinálni. De ha csak egyetlen-egy helyről is kívánják, megvest elmondjuk, mert mi — kik jól ismerjük e körök értékét — nem fáradunk bele e munkába ! Ne halogassátok tehát! SZÖVETKEZZÜNK ! Miért nincs szükség a szövetkezetekre? No atyámfia, most megvest nagyot nézel, mikor a fenti czimet elolvasod. Szinte látjuk, hogy efféle gondolat motoszkál a fejedben: — Ez az újságíró tele van tökéletlenséggel. Csakúgy rángatja az emberfia gondolkozásának kerekét jobbra is, meg balra is. Hiszen eddig miden áldott alkalommal, tüzzel-vassal azt pecsétel- gette az ember szivébe: Szövetkezzetek! Ihol ni. Most meg másat gondol; aszmondja. arról irok neked, hogy miért nincs szükség a szövetkezetekre! Lassabban a testtel atyámfia. Sietek megsúgni neked, hogy erről a teksztusról, már hogy t. i. nincs ám szükség a szövetkezetekre, nem én trak- táltam, nemis én traktálok, hanem... no ereszd meg jól füleidet a hallásra... a pozsonyi kereskedők nagy társasága, melyet hivatalosan: kereskedelmi kamarának titulálnak. — Aha! fogod mondani jó helyről fuj a szél, most már szinte tudom, mi következik. De nem úgy ám atyámfia! A szél fujhat, mikor neki tetszik. De itt nem az lesz ám érdekes, hogy fuj, hanem hogyan fuj? Milyen csalafintosan! Elárulom tehát neked, hogy ez a kereskedelmi kamara azt mondja, hogy a szövetkezetekre azért nincs szükség. — Mert itt vannak ők! Czifrábban mondja. Azért — szól a Ítélet — mert __mert, a fennálló kereskedelmi üzletek a vidék fogyasztó közönség igényeit teljes mérvben képesek kielégíteni! — No megadta neki! Hát hiszen ez olyan pompásan van mondva, hogy kissé megállhatunk mögötte. álljunk is meg atyámfia! Persze, hogy a vidéki fogyasztó közönség igényeit a vidéken gyomként keletkezett üzletek, (szatócsok) a közönség igényeit már már túlságos mértékben kezdették kielégíteni. Olyan túlságos mértékben, hogy annyian és annyian meg- csömörlöttek és elhultanak. Példának okáért: teljesen kielégítették és ma is elégítik kifelé azon szerencséden, könyelmü embereknek igényeit, a kik utón útfélen a szatócs boltok vitriolos pálinkájába ölik keresetüket, munkaerejüket c-aládi boldogságukat. Azokat a szerencsétleneket is teljesen kielégítik, a kiket belevittek a hitelezési mániába, a kik ott fogva maradtak, a kik ott hagyják házukat, földjeiket, terményük legnagyobb részét. A kik megszokták hitelbe űzni a divatot, hitelből vendégeskedni — ezek édes mindannyian tökéletesen ki lettek és ki lesznek elégítve... Azon gazdákat is kielégítik, kik búzájukat, tengerijüket egyáltalán terményeiket olcsón oda viszik az üzletekbe potom áron és hallatlan perczen- ten veszik a drága és dohos lisztet, a nagy városok bukott kereskedőitől összeharácsolt és egértől, patkánytól látogatott portékákat, hamisított üzleti czik- keket, gyártott borókat — és a többi. És atyámfiai, az üzletek valósággal vadásznak az ily igényű vidékiekre. Hogy ez az »igény» ma oly általános, oly romboló lett, annak nagy részben igenis okai azok az uton-utfélen található üzletek, szatócsok. Hát kérem szeretettel, ha a tisztes, becsületes kereskedelemnek az a czélja. hogy ilyen igényeknek eleget tegyen, tápot nyújtani akkor bizony nincs szükség a szövetkezetekre!
