Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-08-19 / 33. szám

III. évfolyam. Szatmár, 1900. augusztus 19. 33. szám. iMlÖ 1 If J. ti n ■F.i ^ÄeSfl Ünnep van Magyarországon! Tehát elérkeztek a várva-várt nagy napok! Mikor ünnep van e hazában, szép Magyarországon! Kilenezszáz eszendő után siet a magyar nemzet azon ősi helyekre, hol a keresztény­ségnek bölcsője ringott. Annak a keresztény­ségnek, mely megalapította a magyar királyságot, életképesé tette a nem­zetet, fen tar tóttá a hazát a múltban s csak ő tarthatja fent a jövőben is. • Atyámfiái azon nagy események, melyek a történelem lapjaira fel vannak jegyezve, most — e napokban úgyszólván — meg­elevenednek. És mik ezen esmények? Látjuk szent Istvánt, a magyar nép apostolát, a mint a kereszténység virágos kertjévé teszi országát. Látjuk őt a trónon a szent, angyali koronával, látjuk őt Székes- fehérváron, a mint a nagy nemzetgyűlésen az igazságot osztogatja. Látjuk őt, mint atyát népe közt és mint rendithetlen bajnokot az ellenség közepett. Látjuk a nemzet nagy gyászát, a mint koporsóba teszi nagy halottját, elnémulván Magyarország cziterája gyászba öltözvén a legények és leányok megszűnnek három évig tánczolni és vigadni. És megújul újra a nemzet kegyeletében mindazok emlékezete, a kik vértanuságot szenvedtek a hitért és a hittel — a hazáért is. Mert vértanuk vérének kellett meg- termékenyiteni ezt a földet, hogy benne a kereszténység fája erős és kilenczszázados viharokat átélt fa lehessen. De feléled lelkűnkben a kilenezszáz éves kereszténységnek e hazában való minden alakja, öröme, bánata, küzdelme, vigasztaló ereje — ime ezért ünnepelünk, ezért lelkesülünk atyámfiai eme napokban. Mert újra és újra mondjuk, hogy igaz magyar ember nem lehet közönyös ezen ünnepség iránt, lett légyen bár a kath. egyház kebelén kívül való... Nagy szükségünk van arra ugyanis, hogy a keresztény magyarságot ezek a kegyeleted napok úgy forraszszák össze, hogy soha szét ne szakadjanak, szét ne húzzanak! Tehát ünnepre fel, jó magyar népem! A hetven éves öreg király. A folyó esztendő augusztus hó 18. napja legyen emlékezetes nap minden magyar szívben! Legyen a hálaadás napja az egész nemzetnek! Buzgó imádság fakadjon a gyer­meki ajkakról; kulcsolja össze reszkető ke- kezét és emelje égfelé az aggastyán is eb­ben az országban, a hol a hetven esztendős öreg király I. Ferencz József viseli szent István koronáját! Igen atyámfiai, a mi jóságos, a legalkot­mányosabban uralkodó királyunk e nap leszen hetven esztendős! Édes jó Istenem, életnek és halálnak osztogató Istene! Hiszen hetven esztendő egy család apának is nagy idő! Mennyi küz­delem, mily kevés öröm és mennyi ~ bánat hajlította meg az őszbeborult fejét és szán- togatta fel lassabban dobogó szivét! Hát még a királyét, a kinek családja a nagy birodalom, a nemzet egész teste, a ki milliók életét, gondját, örömét — bubánatát hordozta nemes vállain! A kinek szenvedés jutott osztályrészül, mikor mint ifjú a leg­szebb tavaszt hordozá lelkében és a kinek tőr döfte át szivét, mikor az aggság napjai integetett már felé! Oh mert nincs ember és nincs uralkodó, ki annyit szenvedett és éppen azért úgy szeretett, mint a mi öreg királyunk! És ő, hetven évvel úgy áll nemzete előtt mint ki lelkének ifjúságát megőrizte, bölcses-

Next

/
Thumbnails
Contents