Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÜ 243 Ezen okból hozzátok fordulok falusi leányzók, hogy egy-két sorban szivetekre kössek egyet-mást. Lépjetek ti is egymással szoros szövetségbe. Gyűljetek össze úgy vasárnaponként és beszéljétek meg e szövetkezés módját, okát és eredményes működését. Én e sorokkal segítségetekre sietek. Elsőben is azt mondom, hogy legalább kezdetben nem szükséges se alapszabály, se valami hivatalos megerősítés. Ha csakTizen-huszan vagytok, már kész a szövetkezet, ha kimondjátok és megtartjátok a következőket: 1. Mondjátok ki, hogy ti istenfélő, jámbor leányzók akartok lenni, a kik templomban, otthon a családi tűzhelyen ennek a szép vallásosságnak kifejezést is adtok. 2. Mondjátok ki, hogy ti igaziföldmivelő, falusi leányok akartok maradni, kik legnagyobb boldogságnak tartjátok, ha a jó Isten ott tart, maraszt a faluban és ott rendeli betölteni egykor hivatástokat. 3. A városba, szolgálatra csak a legeslegvégső esetben mentek. Őrködtök, hogy még azok a társnőitek is, kik oda, a városba kerülnek, erényes, tiszta, romlatlan életet éljenek. 4. Rajta lesztek, hogy minden munkában, dologban segítségére siettek a ti szüléiteknek. Otthon, a mezőn, egyszóval mindenütt nem csak dolgoztok, de igyekezni fogtok a gazdálkodás minden csínját binját megfigyelni, megtanulni. 5. Legfőbb büszkeségiek lesz. ha jó gazdasz- szonyokká váltok. ízletes jó kenyeret sütni, kevésből jó ebédet főzni, ez leszen legfőbb törekvéstek. 6. Üldözni fogjátok a divatot, a czifra ruhát ellökitek. Nem viszitek a városi boltokba rongy portékákért a garast. Arra törekesztek, hogy önkezetekkel varrjátok meg a ruhát. Az egyszerű ruházkodásban versenyre keltek. Megtanuljátok a vászonszövést és mindazt, a mit nagyanyáink oly kedves boldogsággal űztek, dolgoztak, 7. Kerülni fogjátok az oly legénynyel való beszélgetést is, a ki Istenházába nem jár, a ki a korcsmát bújja, a ki káromkodós, munkátlan és nem erkölcsös. 8. Fonóban vagy tánczmulatság alkalmával erényesen, illedelmesen viselitek magatokat, Semmi olyat nem tesztek, a mit édes anyátoknak, mint jó leányokhoz illik, el nem mondhatnátok. 9. Tanulékonyok lesztek és mindent elkövettek, hogy valamely mellékfoglalkozást: kötést, kosárfonást vagy valami házi ipart elsajátítsatok, hogy igy egy pár garast kereshessetek. 10. Büszkék lesztek a ti községetekre. Hogy ott oly magyar leányok nőnek, kik híresek a vallásosság, erényesség és munkásság erényeiről. No lássátok leányok! Beszéljétek csak ezt meg egymásközt és szentül tartsátok csak meg, akkor észre se veszitek, megalakítottátok a földmi ves- leányok szövetségét! Mester. Ez is jó biztatónak! A legszomorubb dolog az, mikor a családi tűzhelyeken lefoglalják és dobszóra bocsátják az utolsó bútordarabot is. Az üres ház aztán legtöbb- nyire földönfutóvá teszi lakóit és tönkreteszi a'családi életet is. Most az igazságügyminiszteriumban oly törvényjavaslaton dolgoznak, mely nagy megkönnyebbülést fog szerezni sok szegény tűzhelyen. Az uj törvény életbe léptetése után a házi bútorokat végrehajtás utján lefoglalni többé nem lehet lesz. Tehát ez a törvény még nem létezik, (nehogy félre értessünk) de már annyira elő van készítve, hogy azt a képviselőház már az őszszel tárgyalhatja és igy nem sok idő kell hozzá hogy törvénynvé váíl- jék. Bizony ez igen üdvös dolog leszen, mert az árverési hiénákat le fogja szorítani és nagyon sok adóst fog a további munkásságra ösztönözni. TÁEO^á. Nyomor és Türelem menyegzője. (Példabeszéd.) Egyszer valamikor — réges régen élt egy bizonyos szegén)r ember, a kit Nyomornak neveztek. Rá is szolgált a nevére, mert ütötteivkopottan járt- kélt a világon. Yállain nagy és nehéz keresztet czi- pelt és folyton-folyvást igy panaszkodott az irgalmas Istennek. — Óh Uram, nem jó, hogy az ember igy egyedül van. Könyörülj rajtam, segíts arra, hogy egy társat találhassak, a ki vigasztal, megnyugtat és osztozkodik súlyos terheimben. Meghallá az Isten Nyomornak sóhajtását, irgal- massá leszen és nyomban kihirdetted angyalával, hogy — A leányzó, aki ezen magánosán bolyongó Nyomornak társául szegődik és megszabadítja bus magánosságától, gazdag kárpótlásra számíthat az egekben! De — fájdalom — egyetlen leányzó sem találkozott, a ki a felhívást figyelmére méltatta volna, noha sokan — éppen e miatt szerencsétlen asz- szonyokká és vén leányokká levének. Az angyal nem nyugodott. Tovább folytatta útját. Járt hegyeken és völgyeken, mig végre égbe meredő sziklák közt, egy szép, de nagyon szegény pásztornőt pillantott meg. Ez a szegény leány éppen báránykáit legeltette a nap izzó hevében, tűrve és panasz nélkül éldegélve. — Mi a neved leányom, szólitá meg a szép pásztor leányt az angyal. — Engem Türelemnek neveznek — szólalt a leányzó. Hallottam kikiáltásodat én is. Történjék tehát Isten akaratja velem. Örömmel nyújtom kezemet, hogy a szegény Nyomort vigasztaljam és terheiben osztozkodjam. És nem kívánok legkisebb nászajándékot sem, csak arra kérjed a jó Istent, hogy annyi fű teremjen számomra, a mennyivel báránvkáimat jól tartom. — Teljesítve leszen kívánságod, szólalt az Irgalmasság angyala, mert az volt ám ezen angyal. De azonfelül buzgó és ájtatos fejedet arany korona fogja disziteni. — Jól van, mondotta a leányzó. De az a forró óhajtásom, hogy koronámat az aranyműves úgy készítse el, miként a töviskoszorukat szokás. Szólott a leányka ... és imhol e pillanatban megjelenik a Nyomor nehéz kereszttel vállán. Ott áll a kopár szirttetőn. Elkeseredve sóhajtozik . . . s már már a tátongó mélységbe akar ugrani. Mint egy evetke, oly sebességgel szalad erre — báránykáival egyetemben a leányka a Nyomorhoz. Átkarolja őt és igy szól: — Isten hozott, kedves vőlegényem! Most az Irgalmasság angyala egymásba helyezi kezeiket és megáldja őket. — Minő boldog vagyok most, óh Türelem — szólott a Nyomor. De fájdalom, kunyhódba nem követhetlek. Össze vagyok törődve, roskadozom . . . talán nem is élek tovább. Mosolygott e beszédre a türelem. Egyszerre kibontá hófehér karjait, és egy óriás erejével vál- laira veszi vőlegényét nehéz keresztjével ... És viszi . . . viszi nehéz utakon a világon keresztül. Báránvkái is mindenütt követik őt és folyton elég füvet és táplálékot találnak. Végre megérkeznek ahhoz a helyhez, hol kunyhója állott. De ott. mit tapasztalnak ? Hogy a Dobzódás azt a kunyhót — nejének a Világi Örömöknek kívánságára és tiszteletére tűzijátékul elhamvasztotta. Sőt mi több, a menyegzővendégek kinevették a Türelmet és igy kiáltottak feléje: — Térj ki előlünk őrült nő, ne gyalázd meg
