Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-08-05 / 31. szám
Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÁR. Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS : BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) — ......................... —■———'—----------—p*-——-----------------------—————,—Szentesítette már a király .. í Szebb koszorút alig fontak az idei búzának rengő aranykalászából: mint a minővel megajándékozta a földmives népet ő felsége, a mi szeretett, agg királyunk, midőn szentesitette a gazdasági munkás és cseléd-segélyző pénztárról szóló törvényt. Igen alyámfiai, szentesítette már a király azt a törvényt, mely lehetővé fogja tenni, hogy a magyar föld mi vés-munkásnép elöregedés esetére egy kis nyugdíjhoz juthasson. Hogy sok-sok tehetetlen özvegy, árván maradt gyermekek ne éljenek-haljanak a betevő falat kenyér nélkül. Hog}^ betegségben vagy munkaképtelenség esetén valamely segélyben részesüljenek — a szegény emberek is. Mi már régebben és többször irtunk erről a törvényről, most ujfent eszetekhez, szivetekhez szólunk, mert hogy ez uj törvényből áldás fakadjon népünkre: nagy részben tőletek is függ atyámfiai. ügy tudjuk, hogy régen sóhajtoztok ti ezen intézkedésért! ügy tapasztaltuk, hogy azok a nagy hangú, hamis apostolok, kik a magyar néptől annyi garast kisajtoltak az elvtársi pénztárba: arra is hivatkoztak,hogy a szegény föld népét elöregedés, munkaképtelenség esetén a nagy világnak, a kínzó nyomor karjainak eresztik e hazában! No lássátok atyámfiai, lassan-lassan mindennek megjő a maga ideje. De ne gondoljátok, hogy azok a hires elvtársak teremtették meg számotokra ezt az üdvös intézményt. Azok a ti garasaitok már régen nincsenek és az elvtárs urak semmit sem tettek, csak Ferencz Ferdinánd trónörökös neje, Chotek Zsófia legfeljebb majd ebbe az üdvös törvénybe is belevágják a visszavonás, az egyenetlenség mérgek gyilkát! De bízunk Istenben, hogy most már sebet nem ejthetnek, zavart nem csinálhatnak. A magyar munkást nem lehet ám sokszor elbolonditani. Elég egyszer, azután lépre nem megy! Példát adtak erre a csongrádiak, a kik mikor a népboldogitó keztyűs úri fajta nem akarta megérteni, hogy ott kint tágasabb — megtanítottak emberségre. Azt hiszszük igy fognak járni mindenütt az izgatok, a kik már most is azt kiabálják, hogy hát ez az uj törvény, ez a munkások agg napjait biztositó intézmény is csak a nép zsebbére niegyen! Hát természetes, hogy a kormányzat nem tehet mindent. Nincs a világnak olyan állama, hol a segélyezés, nyugdíj vagy segedelem a segélyezésben részt- venni szándékozók részvétele nélkül történjék . . . A miniszterektől le az utolsó hajdúig levonják ám részen kint azon összeget, melyből aztán annak idején a nyugdíj vagy segélyezés lehetséges lesz. így fog történni az uj törvénynél is. Az állam bár évenkint tetemes összeget — százezer koronát — ad a segélyző pénztárnak, bár a gazdák külső cselédeik után adózni fognak (és ezt azok bérébe számítani nem szabad), hogy a pénztár állandóan és fennakadás nélkül segélyezhessen: azok is befizetnek bizonyos kis összeget, kik a törvény oltalmában részesülni kívánnak. Majd rendre elsoroljuk még egyszer, hogy mit kell befizetni és megbizonyitjuk, hogy ez a teher nem elviselhettem ám a népre . . .
