Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-29 / 30. szám
236 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Koszorú bevitelkor/) Bevégeztük már a várvavárt aratást, Miért csak Istennek adhatunk hál’adást. Mert nem tagadta meg mitőlünk az áldást, Fárasztó munkánkért nyújtott bő kárpótlást. Koszorút is fontunk, az Úr áldásából A búzának rengő aranykalászából. Munka közben édes nótát zengedezve. Kötötte eztet a sok fürge lány keze. Hol van szebb ? Ki látott ennél szebb koszorút ? Melyik űzné úgy el, mint ez az arczborut? Kérjük tisztelettel ezen háznak urát, Fogadja el tőlünk a nép koszorúját. Drága gyöngyöket ér ez a nép koszorú, Aki rája tekint nem lehet szomorú. Mert hisz az embernek véres verejtéke..., Itt van össze fonva összes reménysége. Nemes, jó gazdánkat kérjük tisztelettel, Családi tűzhelyén eztet helyezze el. S az Úrnak áídása szálljon le házára, Adjon az Úr sok jót egész családjára! Érjen még sok időt Isten jóvoltából. Ne igyon másból, csak öröm poharából. Egész családja, mig élte pályán fut..., Áldja meg az Isten! Szivünkből kívánjuk. Kántor Mihály. *) Magyar faluból, a magyar nép egyik fiától kaptuk e köszöntőt, azért közöljük igy eredetiben, a mint nekünk szerzője beküldötte. Szerk. Az öreg Nótárius szentencziái. Már az igaz, hogy a keresztények csak nem tudnak összetartani. Ez a mi átkunk, volt a múltban, marad a jelenben és jövőben egyaránt. Már hogy hát miért ne ünnepelhetné meg minden keresztény annak emlékezetét, hogy Szent István királyunk a mi nemzetünket erpssé, nagygyá tette a kereszti vízzel ? Bizony, hogy szerit Istvánnak kellene koporsójából kiszállani és a nemzet közepére állani és — Fiaim, hát nem ösmertek, hát nem tudjátok, elfelejtettétek, mit tettem, mit hagytam örökségbe. Jertek nosza hát édes mindnyájan szerető keblemre ! Vájjon hát akkor is húzódozna a magyar és élbe menne a magyar ellen ? * * * Azok a khinézerek ! Nem hiába építették azt a nagy' óriási, khinai falat! Úgy látszik a világ végéig sem akartak onnan kinézni, ennek ellenében azt akarják, hogy hozzájuk se nézzen be senki emberfia, különben legyilkolják. Hej tudom Istenem, bánja most az anglus, hogy belekötött a kis búr népbe. Ha a burok le nem kötik, most — szokása szerint az anglus hordaná a vezérkalapot a nagy hatalmak közt. Bezzeg, igy csak boszut kiabál, de valami hetykén nem mer elülj áróskodni, mert érzi, hogy ott hátulütőt kapna a buroknál. « * » Azt Írják az újságok, hogy a perbenyiki gróf franezia könyvet irt arról, hogy milyren minemüséges helyzetbe volt a magyar ftildmivelö-nép a jobágyság idejében és hogy és miképen vagyon manapság. Osztég azt is megismertette a francziák- kal, hogy hát melyes módon működnek itt la nálunk az szövetkezetek ? Vátig esudálkozom, hogy bizonyos újság lapok nékie nem estek a nemes perbenyiki grófnak. Hogy hát hogy mér olyat Írni, hogy ebben a mi országunkban még maradt magnak földmives nép is ! Hiszen ez az mi országunk csuda kereskedőkből, meg iparosokból vagyon ma már. A földmives nép hol kivándorolt, hol elpusztult. De nem úgy ám ! Most tudja majd meg a világ, hogy a magyar nép egy népnél sem alábbvaló ! Ugy-e bár Nagy András gazd’uram ? ISMERETEK TÁRA. A délibáb. A tanító ur kirukkol végre, hogy hát mi az a délibáb ? Olyan kíváncsisággal még a theatrumban (színházban) sincsenek eltelve az emberek, mint most el vannak telve a tanító ur hallgatói, szegény munkásai. — Megígértem — szólott a tanító ur, hogy mostanság már la nem teketóriázom tovább, hanem kirukkolok, hogy hát mi is az a délibáb! Hát ime beváltom szavam. — Csupa fülek vagyunk, kiáltott József. — így meleg nyári napon ugyancsak neki tűz a nap a földnek és erősen felmeíegiti azt. Ám, a forró földtől nagyon fölmelegszik a levegő is mint egy tiz éves gyermek magasságáig. Ilyen szélcsendben pedig csak lassan száll feljebb ez a forró levegő Innen feljebb hidegebb a levegő, mert a levegő a melegét jobbára a felmelegedett földtől kapja. Tegyük fel most, hogy van a távolban egy templomban egy templom vagy egy fa. Erről a templomról a sugarak a földfelé haladtukban hidegebb levegőből melegebb levegőbe jutnak, tehát nem haladhatnak egyenesen, hanem, mint már előbb mondottuk, beláttuk. — Megtörnek, megtörnek — vágott közbe nagy büszkén József. — ügy van, megtörnek! És egy bizonyos nagyságú törés után úgy pattannak vissza, mint a gumilabda a faltól vagy az ember képe a tükörről és eljutnak az ember szivébe. Lássuk tisztábban ! — Úgy vagyon tehát édes barátaim, hogy itt a földdel érintkező levegő valóságos tükörré leszen. Ebben a tükörbe pedig éppen úgy megfordítva látszik a torony képe, mint a hogyan csüngni látjuk a fa képét a tó tükrében. A fa képét látjuk egyenesen is a tó felett és megfordítva is a tóban. Akkurátusán igy látjuk a tornyot, fát, házat kettősen, tudniillik egyenesen a meleg levegő felett és megfordítva a meleg levegőben, mint tükörben! Hogy a meleg levegő réteg, miért látszik úgy, mintha viz borítaná a földet ? Annak az az oka, mert a forró levegő a föld felett mindenfelé erősen csillámlik. Az ilyen csillámlást pedig a mi szemünk mindig olyannak látja, mint a vizet. — A dolog velejét most már csakugyan ped- zem, dicsekedett Jóska; de mert azt mondta a tanító ur, hogy ki vele a mi a begyünkbe van, hogy lássuk ám tisztábban, hát ujfent teszek egy pár kérdést. — Helyesen beszél Jóska. — Tehát ugy-e tanító uram rézsutasan jönnek a távoli tárgyaktól sugarak a földdel érintkező meleg levegő rétegre? — Természetesen ! — Ezen a levegő rétegen aztán megtörnek egy bizonyos fokig. Ekkor aztán mindenfelé visszaverődnek, mint a tükkörről ? — Jól mondja kigyelmed! ' — Ilyen visszaverődött sugarak eljutnak aztán az ember szemébe és ez meglátja a tárgynak le- csüggő képét, mint a hogy a fa képét látjuk a tóban. — Ugv vagyon József. De hadd beszéljek most én. Az ember azonban a tárgyaknak látja rendes helyzetű képét is, mert a hidegebb levegőn keresztül is jönnek sugarak a tárgyról a szembe. És ebben a hidegebb levegőben, mely mindenütt egyforma sürü, nem törnek meg a tárgyról jövő sugarak és igy a tárgyat a hidegebb levegőn ke-
