Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-29 / 30. szám
V / III. évfolyam. Szatmár, 1900. julius 29 . vv 30. szám. Megjelenik minden vasárnap. SzerkesztSség és kiadóhivatal: SZATMÁR, Szent István-tér 9. szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS: BODNÁR GÁSPÁR. Előfizetési árak: Egész, évre ... 4 korona (2 frt) Fél évre .... 2 » (1 » ) Negyed évre . . 1 » (50 kr) Szántó-vető és arató nemzet! Múlt vasárnapi öregbetüs czikkelyiinket azzal végeztük atyámfiai, hogy ebben az országban az agrar eszmék diadalát feltartóztatni már nem lehet! A mit akkor irtunk, azt ma még erősebben hiszszük, valljuk, hirdetjük... Az a vakmerő támadás, melylyel a mezőgazdasági érdekek ellenségei derék miniszterünket megkísértették munkás útjában megállítani, sőt leteriteni: sebet nem ejtett, kárt nem csinált. Sőt akaratlanul is oly lelkes mozgalmat fakasztott, melynek hullámai mozgásba hozták az egész gazda-társadalmat még ott is, hol idáig minden csendes volt, mintha ujra- fakadásra számítanunk sem lehetett volna. Igenis atyámfiai, az a merész támadás felkelti a nemzetben, a népben a legerősebb elhatározást arra, hogy miként évszázadokon keresztül megmaradt, úgy a jelenben és jövőben is az legyen, a mi volt: Szánt ó-v ető és arató nemzet! A magyar népnek — tudod-e jó atyámfia hogy ápoló és nevelő dajkája volt, mindenkor ez a föld. Az ő élete, hajlama, munkája, szerelme, bubánata és öröme oda volt kötve és tapadva a röghöz a föld göröngyéhez! A ki tehát ezt a népet mássá akarja tenni, mint szántó-vető, arató nemzetté: az megfosztja őt faji jellegétől, igazi, természetes életétől, ősi szabadságától. Hallatlan dolog az atyámfiai, hogy valakit, főleg az ország kormányán ülő földmives- ügyi vezérembert támadás érhet azért, mert azt kívánja, azért él, hal, hogy minden föld- mives legyen itt e hazában boldogulni tudó, okszerű gazda, hogy minden talpalatnyi föld legyen egy-egy minta gazdaság. Ez a támadás atyámfia nem a földmivelésügyi miniszternek, de a magyar gazdaközönségnek, a magyar népnek vala szánva. Állunk a gátra és felfogjuk ám a támadást. Mert atyámfiai, mi nem bánjuk, sőt örülünk, ha halad az úgynevezett kultúra, közműveltség, ipar és kereskedelem, de már csak még sem hagyhatjuk, hogy ebbe a nagy feneketlen tengerbe belefuladjon maga v a nemzet fajával, hajlamával, vagyonával és hitével egyetemben. És hogy ez rövid időn át megtörténhetnék: égbe kiáltó bizonyság — Isten és ember előtt — az elmúlt harmincz, negyven esztendő. Bizonyság a szomszéd kis Románia, hol a nagy kultúra; kereskedés, gyári ipar felfalta az ország jólétét! No hát, hogy nálunk ez meg ne történhessék, tanultunk most már egyszer a más kárán is. Atyámfiai, voltak idők már ebben az országban, mikor a tiszta nemzeti élet, hit, szokás, a kedves honi nyelv azokban a cserebogárhátu földmives házakban húzódott meg, hogy tönkre ne menjen. Az idő — úgy látszik megvest elkövetkezett! A nemzetnek megint merítenie kell az igazi erő-forrásból, a magyarnak újra meg kell frissíteni vérét, mnnkaképességét önérzetét, hogy a Duna és Tiszamentén az igazi magyar nép, a szántó-vető és arató magyar nemzet megelégedetten élhessen! Ezt a diadalt kérjük Istentől, ezért a diadalért tanuljunk, munkálkodjunk jó magyar népem! Jó mondások. Gonddal kétannyit lehet egy tarisznyába pakolni, ' mint könnyelműen. — Jobb keveset jól, mint tízszer annyit hanyagul végezni. — «Várni tudni:« ez a siker nagy titka. — A szegény sors képezi a legjelesebb tanítványokat. — A tapasztalat a sors iskolája.
