Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-22 / 29. szám
226 MAGYAR FÖLDMIYELŐ eine temethessék, eine törölhessék e föld sz in ér ö 1. Hiszen eddig mi volt a föklmivelésügyi miniszter szerepe ? Semmi! A szomorú, néma hallgatás. Meg voltak lánczolva, szájukon kinyithatlan lakatott hordottak. üs ni csak! Most már beszélni, sőt tenni is mer! Az egész világ előtt iszik a földmi- ves ügyek diadalmáért!! Hohó, ezt nem tűrjük! Még egyszer meg kell kisérleni a legvakmerőbb, legtolakodóbb hangot, otromba támadást... ... Csakhogy most már késő... A kutyák ugathatnak... a karaván halad tovább... Az agrar eszmék diadalát felartóztatni ma már senki sem tudja! Az aratók ünnepe. Már a múlt esztendőben —< éppen ilyen tájon — fájdalmasan sóhajtottunk tel, hogy — Hej, a magyar nép, a magyar falvak, közbirtokosok elfeledték, elhantolták azokat a szép aratási ünnepeket, melyek nagyapáink idejében — olyan magasra emelték a mi népünk kedélyét és megnemesitelték egész lényét! Most más ünnepük van az aratóknak! Kikötnek bizonyos mennyiségű vaditalt, pálinkát, aztán belefulasztják lelkűket, erkölcsüket, egészségüket, családi boldogságukat! Most alig várják, hogy kikapják konverziójukat, rohannak a pálinkás hótokba, hogy kifizessék meggyűlt kontójukat, aztán eldor- bézolják még megmaradt keresményüket. És ez a rövid dobzódás, vagy mondjuk ki észbomlás, mennyi titkos könyet fakaszt a zord téli időben ott a föld népének tűzhelyein. Mint ijjesztő rém ólálkodik a pitvarokban, hogy aztán gyötörje hosszú hónapokon keresztül a munkás embert! Oh magyar nép, mikor leszen már vége az ilyen életnek ? Mikor lépünk arra az útra, hol újra a régi erények virulnak ? Oh magyar nagy birtokosok, gazdák, kik a munkás nép kezeivel, verejtékével juttok a terméshez, ne hagyjátok magukra ezt a jó magyar népet! Hiszen véreinkből való vér és csontjainkból való csont — a nép. Hiszen az ő sorsuk a mi sorsunk, az ő megelégedésük az ország megelégedése és nyugalma! Ne hagyjátok elpusztulni ezt a népet! Legyetek mellettük most, mikor egyedüli tőkéjük — munka erejük — kamatjait keresik, kapják! Legyen minden közbirtokos, gazda gondos apa," ki őrködjék azon, hogy munkásai a keservesen keresett munkabért el ne téko- zolhassák. Rendezzetek aratóitoknak tisztességes, emberséges ünnepet, hol elfáradt lelkűk felüdüljön, kedélyük kiderüljön. Olvadjatok a nép közé, legyetek ótalmazói és tanácsadói. Adjatok emlékül kezeikbe jó olvasmányokat, hogy a pihenésre való vasárnapokat, tisztes és hasznos szórakozásban tölthessék... Csendüljön lel a szép magyar dal újra a határokon, fonjatok az aranysárga kalászokból koszorúkat, barátságos, emberséges indulattal menjetek gazdáitokhoz magyar munkás nép! Perdüljetek tánczra, kint az Isten szabad ege alatt — és ne keressétek a büzhödt, rossz levegőjű kocsmákat, ivóházakat, hol becsületes arezvonástok eltorzul, nemes telketek megvadul és szerencsétlenségbe üldöznek! így magyar népem! így jő vissza az a jobb kor, mely után édes mindnyájan sóhajtozunk. Tegyetek fogadást, álljanak szövetségbe községek és családok, hogy csak nemesen szórakoztok, hogy keserves munkabéreteket megtakarítjátok, édes szülő-gyermekeitek nevelésére és boldogitására adjátok! Meglátjátok, hogy a jó Isten megáld és megsegít Leneteket! Herczegné, mint jógazdasszony. Bizonyos herczegnének naplójában — a 14-ik században ezeket olvashatjuk: »Ma négy órákkor reggel Katinak fejni segítettem, hat órakor tyúkot kopasztottam«. No lám, ma már még a szegény ember feleségei is panaszkodnak, hogy nekik milyen jókor reggel kell felkelniük. Ugy-e bár. Bibornok és parasztfiu. Kopp bibornok, boroszlói herczeg-érsek legutóbb sziléziai körútja alatt történt a következő kis epizód. Egy faluban a bibornok éppen akkor érkezett az iskola elé, mikor a gyerekek kijöttek. A bibornok megszólít egy élénk- szemű paraszlfiut : — Tudsz-e imádkozni? — kérdi a bibornok. — Igen ! — Nos hadd hallom. Mondd el az imádságot. — Igenis, de addig fogja a sapkámat. És ezzel a fiú átadva sapkáját a főpapnak, összekulcsolta kezét és elmondta a Miatyánkot mialatt a bibornok mosolyogva tartotta a sapkát. Kanászok és juhászok a szabadságharczban. Perczel Mór tábornok emlékiratai között elbeszéli a Jellacsics elleni hadjáratunk azt a mozzanatját, a mikor a bán Bécsbe indított tábori postáját a környékbeli kanászok és juhászok elfogták. A mint Jellacsics a zalai és somogyi erdőségeken átvonult, csapatai rablásokat, sőt sokszor rut erőszakoskodásokat követtek el, a mi aztán a föld népét rettenetesen felbőszítette az osztrák-horvát hadsereg ellen. A bán összeköttetését és levelezését Horvátországgal és ezen át Bécscsel tábori posta berendezésével tartotta fenn s bízott a közfélelemben, csak csekély fegyveres erővel kisérte a tábori-postaszállitmányt. A mint ezt a kanászok és juhászok észrevették, nagyhamar elhatározták, hogy titkon összegyűlnek Nagy- és Kis-Kanizsa között, ott megtámadták és elfogták az egész szállítmányt. így is történt. Szeptember 23-án alkonyattájban a csalitban" elrejtőzve meglesték a horvátokat "és váratlanul meglepve őket, részint leverték, részint elfogták az egész kíséretet. Kincset ugyan nem nyertek prédául, de sokkal becsesebb volt minden kii.csnél egy nagy csomag magán- és hivatalos levél, a melyek az egész gálád betörést tökéletesen leleplezték. Ettől "fogva aztán Jellacsicsnak ugyancsak bő alkalma volt csodálkozni azon, hogy portyázásra kiküldött czinkosai közül a legtöbben sohasem kerültek vissza. Azokkal érdemük szerint elbánt a derék balatonmenti •pásztor né]).
