Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-15 / 28. szám
220 MAGYAR FÖLDMIVELŐ ISMERETEK TARA. A délibáb. Látott e már ltigyelmed délibábot ? Júliusi forró nap ugyancsak erősen líiz az alföld homokos talajára. Tiszta, derült az ég mindenütt, csak itt-ott bolyong czéltalanul egy-egy bárányfelhő. De az is óvatosan kitér a napsugarak utjából, nehogy a hőségben megsemmisüljön. Enyhe szellő nem mérsékli a hőséget. Izzad erősen a mezei munkás és a ki teheti, bizony hogy árnyékba húzódik. Ebben a rekkenő hőségben ballag ki egyedül éppen ebéd után a komlódi tanító ur, a kinek a gabonáját csépelni kezdi a gőzgép. Hálával telt szívvel szemléli az Isten áldását — a sürü kereszteket és el-elmereng tekintete a gyönyörű — d é 1 i- b á b o n. E közben, mintegy észrevétlenül eléri a tanyát, a hol a cséplő-gépet felállították és a munkások éppen déli szünetet tartanak . .. A tanító ur szívesen fogadja a munkások üdvözletét, aztán közibük vegyül és megszólítja a legértelmesebbnek látszó munkást, Sóska Józsefet. —- No Józsi mondja csak — igy beszél a tanító ur — mondja csak, látott e már kigyelmed valaha délibábot? — Láttam bizony én már (jó tanító uram meginstálom szépen) — a komédiában mindenféle bábot; ki sirt, ki ugrált, ki nyöszörgőit, ki kajabált, ki meg más egyebet csinált. — Nem olyan bábot értek én Józsi, amilyet a komédiában lehet látni, hanem ojat, a mijét itt az Isten szabad ege alatt ilyen forró csendes napon nem pénzé r t, hanem ingyen lehet látni. — Ingyen nem láttam én még instálom, csak gyerekbábot! — No mindjárt mutatok én kigyelmednek délibábot, csak aztán jól figyelje meg. Nézzen csak innen hajszra, mit lát? — Látni látok én valamit, de az igazat megvallva, magam sem tudom, hogy mit ? Valami viz van arra, tán bizony az óperencziás tenger, akiben tündérek fürödnek. Ni már, még templomjuk is van, ha jól látom. De nem ojjan az a templom, mint a miénk la, mert hát az kettős, fel is niz ez torony, le is nyúlik egy a vízbe. Jaj, de milyen különös! Azok a tündérek lehetnek, osztég ájtato- sak. Mindig a templom körül zsongnak, akár repkednek a levegőben, akár úszkálnak a tengerben. Ha jól szemügyre veszem, ugv látom biz’ én, hogy nem csak a templom kettős arra, hanem még a fák és házak is; osztég minden úgy reszket, mintha talán földrengés vó’na arra vagy pedig a negyednapos hideg rázna mindent. Bell’ szép ország is lehet arra. De instálom aláson a tanító urat — én ugyan sok-sok mindent látok, de‘ akár hogy is dii- lesztem a szememet, én ugyan bábut nem látok sehol se m. Igaza van, de azért mégis délibáb ! — Mindent jól lát kigyelmed! Abban is igaza van, hogy ott nem lát bábot, de azért az mégis délibáb! Mert a nagy tudósok igy keresztelték el. Hogy miért hívják bábnak, annak az az oka. mert lássa kigyelmed. miként a báb nem igazi gyerek; úgy az a viz sem igazi viz. Hát még az a vizbenyuló templom, ház és fa sem igazi templom, ház és fa, hanem csak képei az igazi templomnak háznak és fának. Délibábnak azért hívják, mert déltájban kezdődik a játék és tart úgy négy óráig. — Meginstálom a tanító urat, ha már az a délibáb csakugyan nem igazi báb ; ott nincsen viz és a többi, hát mégis csak a magamfajtáju szegény emberek is szeretnék ám tudni, hogy mi van hát ott, mi kápráztatja úgy el az ember szemét, mintha bizony szemfényvesztés volna ? — Nagyon szívesen megteszem Józsi, hanem mostanság már kifogytunk az időből. Hanem a következő vasárnapon, majd a nagvhárs alatt megmagyarázom én kigyelmeteknek az egész dolog velejét-mibenlétét. — Megköszönjük alázattal, szólották a munkások mindannyian. Mert hiszen most látjuk mi be, folytatta Józsi, mióta tanító ur szives készséggel oktatja ki egyben is — másban is a szegény embereket, azóta mintha viradni kezdene a mi fejünkben is. — Nem az én érdemem, a kigyelmetek jóakarata, figyelme a fő ok, hogy egyben-másban tisztábban kezdenek látni. Hej, mert csak annak kell a titkát tudni, hogy mely módon lehet a természet nagy könyvét kinyitni. Abból tanulhatnak az emberek legtöbbet. Megpróbáljuk hát kinyitni, hogy a délibáb miben létével is tisztába jöhessünk. De eljöjjenek ám kentek. — Édes örömmel tanító uram. Az idő — pénz! Az a szerencsés ember, a ki pénzét úgy tudja beosztani, hogy — mint a közmondás tartja — jusson is maradjon is. De még szerencsésebb, a ki az időt helyesen, okosan betudja osztani, mert az idő is pénz, még pedig drága pénz. Vannak emberek, akik munkájukhoz folyton-folvvást készülődnek. Az ilyen emberek több időt eltékozolnak a készülődésekkel, mint munkájukkal. Mások meg nem tudják munkájukat az idő alkalmatos fordulása szerint beosztani. Az ilyen ember pesze csak tipeg- topog, de munkájának látszatja sohasem leszen. Legboldogabb az, a ki munkát és szórakozást úgy tudja elosztani, hogy a kettő egymást segítse. A munka segít a jó szórakozásra, a jó szórakozás erőt ad a jó munkára! A perlekedők. Kél svájczi gazda összeperelt egy mező miatt, melyhez mindketen jogot formáltak. Az egyik fél igy szólt: — Bátyám uram, nem értünk mi az ilyen dologhoz, sose szaporítsuk a szót, hanem menjünk el holnap a bírósághoz. — Holnap én nem mehetek törvénybe, mert más felől sürgős dolgaim vannak. I)e sebaj! Eredj, el magad a bíróhoz, add elő te és az én ■ nézetemet, eligazodik a bíróság azon is. Az előbbi csakugyan elválalta e dolgot és olyan őszintén és ártatlanul beszélt a bíróság előtt, a jnint csak ritka becsületességü emberek szoktak. Estére meglátogatta szomszédját és is szólt: — A bíró a te javadra döntötte el a dolgot. Hála az Istennek csakhogy szegletre jutottunk már ! Ha igy perelne mindenki bizony olcsóbban mérnék az igazságot. A délibáb.
