Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-15 / 28. szám
218 MAGYAR FÖLDMÍVELŐ CSALÁDI-KOR. A jutalmazásról. — Szülök figyelmébe. — Ha a szülő parancsát híven teljesíti a gyermek avagy másképen is, derakasan megállja a helyét, mindenesetre megérdemli, hogy ezen jelességért megdicsérjük s esetleg meg is jutalmazzuk. Sok szülő (de még tudós hírben álló tanitók és tanárok is) állítják, hogy ez, már mint a jutalmazás felesleges, sőt rossz szokás, ügy mondják, hogy »a jót önmagáért kell tenni!« Hát bizony messziről nézve, mi is ilyen véleményen vagyunk, de ha töviről-hegyire kifejtjük, meghányjuk-vetjük a dolgot éppen az ellenkezőjéről győződünk meg. Mikor az isten a sinai hegyen kiadta, kinyilatkoztatta parancsait, tudtára adta a emberiségnek azt is, hogy azok, kik híven teljesitik parancsait mennyi boldogsággal jutalmaztatnak, kik pedig ellenszegülnek törvényeinek örök kárhozatra jutnak. Lám még az Isten se kívánta, hogy az emberiség ingyen fejébe legyen jó, — ha szabad igy mondanom, — csak az önérzet fejében dolgozzék. Isten tehát kifürkészhetetlen bölcsességével látta és tudta, hogy az emberek nem jutottak el még a tökély azon fokára, hogy a jót mindnyájan s mindenkor önmagáért a jóért tegyék. Ugyan édes atyámfia, te nem elvárod-e, hogy elismerjék becsületes szándékodat, lankadhatatlan szorgalmadat és lelkiismeretes munkásságodat ? Nemde, rosszul esik, ha úgy tesznek, mintha észre sem vették volna, hogy te is ember vagy a talpodon ? Na lám, ha már te mint felnőtt ember is megkívánod, elvárod, hogy jóságodat, törekvéseidet méltányolják, ugyan mennyivel nagyobb szüksége van erre annak a kicsiny gyermeknek, ki barátságos tűzhelyeden növekedik testben és lélekben úgy Isten, mint emberek előtt. Ha valamely parancsodat, különösen jól teljesítette leányod, vagy fiad s te azért megdicséred, lehetetlen, hogy örömében ki he pirulna a gyermek arcza s boldogságában fel nem tenné magában, hogy ezentúl mindig ilyen jó lesz. Ha sebes troppban hajtod, — kedves atyámfia, — egy ideig lovadat s aztán a lőcsre akasztod a gyeplőt, az ostort pedig a kas hátába lököd; lovad csakhamar lassabban fog járni, mig végre talán egészen megáll. Vedd elő aztán megint a gyeplőt s suhints nehányat az ostoroddal, nem de ismét sebesebben fog járni a ló. Ilyen formán van a szülő a gyermekkel is. Sok gyermek talán egy darabig minden parancsát teljesiti a szülőnek, de később látván, hogy ügyet sem vet rá, néha-néha kirúg a hámból, vagy esetleg teljesen megbicsakolja magát. Igazsága is van, minek törje magát, ha annyira sem méltányolják, mint a házőrző ebet. De ha annak rendje s módja szerint elismerésedet nyilvánítod igyekezete felett, mintegy meg- villanyozod, hogy később annál tökéletesebben megfeleljen kötelességének. A jól alkalmazott elismerés, dicséret, ígéret, vagy ajándék, igen helyes segédeszköz a szülők kezében, a gyermekek neveléséhez. A jutalmazás erősiti a gyermekben a jó iránti hajlamot és a rossz iránti ellenszenvet. De az is igaz, hogy csak akkor van haszna, látattja a jutalmazásnak, ha nem mindennapi kenyérkén t használjuk, hanem csak ritkán, mint az orvosságot, vagy fűszert szoktuk, mert mint a közszólás tartja, csak az drága (becses,) a mi ritka! Cseberből vederbe jutna az a szülő, a ki arra szoktatná gyermekét, hogy minden lépésért, mindé n a p r ó-c s e p r ő kötelességtelj esitésért jutalmat, — vagy a mi még rosszabb — éppen pénzt várjon. Ha a szülő a gyermeket nyakra-főre jutalmazza, az a jutalmat előbb vagy utóbb, mint bért fogja tekinteni s mindig számot fog tartani reá. Ha aztán valamikor véletlenül el talál maradni elégedetlen lesz sorsával és vége lesz minden iparkodásnak. így tehát a szülő egyik legnagyobb vétket követi el, önzővé (ma már nagyon helyesen igy mondják magaszeretővé) s hiúvá teszik gyermeküket. Igaz, sok gyermek úgy várja a dicséretet, mint a zsidók a Messiát, vagy a városi hivatalnok a hónap elsejét. Ez esetben helyénvaló megtagadni a dicséretet. A kérkedő, dicsekvő gyermeket éppen mellőzni kell kissé, hogy ellensúlyozzuk. Ha az ilyen henczegéseket meghallgatjuk és helyeseljük, ugv teszünk, mint a ki tétlenül nézi háza égését, sőt még olajat is tölt a tűzre. A dicsérgetésnél különösen igazságosak legyünk s ne válogassuk a személyeket, csak az érdemet tekintsük. Semmi sem esik rosszabbul a gyermeknek, mintha az ő rovására másokat érdemtelenül dicsérgetnek. A gyengébb erejű, tehetség ü gyermek iparkodását még fokozottabb mértékben kell méltányolni. A kötelesség egyszerű teljesítéséért nem jár jutalom, vagy dicséret, azt egyszerűen elkeli ismerni. A szorgalmat, állandó iparkodást, rendet, szeretet mindig el kell ismerni, de balgaság volna a gyermeket szép szeméért, szép hajáért, csengő hangjáért dicsérni. Hát jó lesz mindezeket figyelembe venni és tartani atyámfiai! Jóakaró. Mi az oka? Annyi bizonyos — igy ir egy hires tanító — hogy a a magyar földmives-nép nagy része silány eledelekkel táplálkozik. De ennek oka nem mindenütt és nem mindenkor: a szegénység, mint inkább a, házi asszonyok tudatlansága és gondatlansága, 0 is elpazarol, elhasznál annyit amennyi untig elég volna, hogy belőle Ízletes ebédet-vacsorát állíthasson. Tenné is ha tudná; tudná pedig, ha tanították volna! A magyar nők hajdan büszkék voltak ari'a, hogy még a külföld előtt is, mint jó gazdasszonyok minta képei álltak! Asszonyok, halljátok? Hajdan! És most már nem? Mi az oka? Mert nem nevelik jól a leányokat! No hát hadd jöjjön tehát mentői előbb vissza az az áldott hajdan! Neveljétek leánj-aitokat derék magyar gazdasszonyoknak! Szemtelen koldusok. Uram! rimánkodék egy londoni koldus fájdalmas arczkifejezéssel — könyörüljön rajtam, különben kénytelen leszek olyasmire vetemedni, mit még soha sem tettem életemben! A megrettent tőkepénzes sietett erszényét megnyitni, hogy a veszedelmes látogatótól megszabaduljon, mikor azonban már bizonyos pénzösszeget adott át neki, megkérdé : — Ugyan mit tettél volna, ha most nem segítek rajtad ? — Akkor — feleié a távozó koldus szemtelenül, — kénytelen lettem volna dolgozni. * * * * — Miért nem mégy dolgozni, nem szégyenled magad koldulni! — monda valaki egy spanyol kéregetőnek. — Uram! — feleié a jólmegtermett ingyenélö — én pénzt kértem öntől és nem tanácsot!
