Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-08 / 27. szám
A I Megcsalt és megcsalódott magyar kivándorlók. Nagyon sajnálatra máltó dolog az atyámfiái, hogy még mindig vannak ebben a hazában olyan emberek, a kik unos-untalan azzal izgatják a magyar népet, hogy hát csak éppen Magyarország az az ország, a hol már a munkabíró karok munkát nem kaphatnak. Ezek az izgatok aztán időnként meg- kezdik a maguk nótáját fújni. Majd a gépeket szidják, melyek szerintük ma már kikapták a szegény ember szájából a falatot. Majd az uj munkás törvényeknek esnek, melyek — úgy kiabálják — rabszolgákat csinálnak a magyar munkás-népből. Majd meg a földes urakat szidják, hogy miért nem osztják ki — persze az ő tervük és számításuk szerint — a földeket. Egyszóval az ő nótájuk több strófából áll, több és különböző időkre szól, de a vége mindig csak az — bezzeg nem úgy van k ti 1 föl d ö n, m á s ország b a n, a hol nincs munkahiány, nagy a munkabér, a nép láblógatva él. Hát édes jó magyar népem, mi jól tudjuk, hogy mindezen oktalan beszédre ma már az okos földmives ember rá sem hede- rit. Mert jól tudja, hogy honnan fu a szél; látva-látja, hogy itt nincs más czéljuk a kivándorlásra izgató ügynök népségnek, minthogy a szegény ember zsírjából hizlalják magukat. De a szomorú tapasztalások igazolják, hogy még mindig akadnak, a kik e botor beszédnek felülnek, a k i k e t m e g csalnak és a k i k a z t á n szörnyen csaló d n a k is. Jegyezzétek meg azért atyámfiai, hogy nincsen olyan ország, a hol vagy a politikai viszonyok vagy az időjárás, elemi csapások folytán egy bizonyos időre gazdasági válságok ne támadnának. És azt is, hogy vannak országok, a hol a munkás nép sokkal siralmasabb helyzetben van, mint nálunk. Csak a minap történt például, hogy ama ügynöknépség, kikről fentebb szülöttünk, rábírtak 7—800 embert (a szőlő és földmi- velésben derék embereket) hogy menjenek ki Németországba! Mi mindent ígértek nekiek! Hogy 3—4 hó alatt 200—300 forint juegtakaritott pénzük leszen, jó módban térhetnek aztán vissza családjukhoz. És mi történt? Uram fia, fáj az ember szive, mikor leírja. Alig nehány hét telt el és legtöbben visszatértek hazájukba, Bács megyébe. Rongyosan és lesoványodva! No atyámfiai, ezek beszélték el aztán igaz-valójában, hogy milyen láblógatva keresi a földmives nép Nagy Németországban a kenyerét. Kora hajnalban már talpon kell izzadni és késő estig tartó munkában lenni egy márka munkabérért. De ebből is levonták a lakásbért. És a lakásuk milyen volt? Nedves, vizes deszkaalkotmányból állott, ezekben feküdt aztán 100 -120 lélek, férfi és nő vegyesen ! Nem csudálhatjuk bizony, ha honfitársaink bünbánva, keserves könyekkel szemükben tértek vissza, hogy másoknak okulására szolgáljanak. Ez az okulás pedig atyámfiai legyen e r ő s és a mi fő általános! „Az idő pénz, az idő kenyér, de csak munkával lehet az időt kenyérre felváltani!“ Nem jajgatással és nem is válogatással töltsük tehát atyámfiai a drága időt, hanem legyünk szemesek, hogy a munkát üstökénél ragadjuk és kenyérre felválthatsuk! A nótát meg hadd fújják tovább azok, a kik bizony hogy nem fognak nektek kenyeret adni, ha eljő a tél!
