Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-07-01 / 26. szám
202 MAGYAR FÖLDMIVELŐ A boldogulás útja. Mint már lapunk előző számában jeleztük a földmivelésügyi miniszter ur Karczagön egy uj föld- mivesiskolát avatott föl. Ez alkalommal el nem mulaszthatjuk. hogy e nagyjelentőségű, e tanulságos, e sokatmondó eseményre meg ne tennők a magunk észrevételeit. Szedjük csak szálára ezt az eseményt! Hogy is volt csak? Az Alföld elmaradottnak, műveletlennek, sokszor szűkkeblűnek csúfolt gazdanépe fejedelmi bőkezűséggel birtokot ajánl fel, hogy azon az állam a gazdasági ismeretek terjesztésére, népszerűsítésére földmivesiskolát létesíthessen. íme a magyar nép megtalálta ama utak egyikét, melyen a súlyos gazdasági válságból kigázolhat. Igen az egyik kiút, egérut e tömkelegből a szorgalmas tanulás és okulás. Ez az ünnepély első tanulsága A második cseppel sem alább való, talán éppen édes testvére az elsőnek. A karczagiak és a vidék gazdaközönsége valóságos országos ünneppé avatták ezt az eseményt. A magyarság szine-java, a kik ezrekre menő számban jelentek meg az ünnepély színhelyén és párt és felekezeti különbség nélkül ünnepelték a minisztert, mint a magyar mezőgazdaság legelső munkását. Mig a politikai tengeren kisebb, nagyobb viharok észlelhetők s a pártok jobban tusakodnak, mint valaha s már köznapias eme szólás, hogy nem kell a felekezeti békét, egyensúlyt megzavarni, megbolygatni, a kunok békés egyetértéssel megtalálták azt az utat, mely a földmivelő népet s evvel együtt a hazát nagygyá teheti. Az a tőzsgyökeres független ellenzéki kerület fejedelmi fogadtatásban és ünneplésben részesíti a köztük megjelent kormány férfiút, mikor látják, hogy a nép érdeke forog koczkán. Az ellenzék vezérférfia személyesen vezetik a küldöttségeket a miniszter elé, sőt nagyobbrészt az egész ünnepélyt ezek rendezik, hogy annál élénkebb tanujelét adják önzetlen hazaszeretetüknek és azon ragaszkodásnak, melyet az egész magyar gazdavilág tanúsít legőszintébb jóakarója a földmivelésügyi miniszter ur iránt. íme kedves magyar népem a boldogulás második útját is megmutatták az országvilágnak a kunok, midőn félretéve minden személyes, politikai és vallási melléktekintet, egy szívvel lélekkel működnek közre a nemzeti nagyság tovább fejlesztésében, gazdasági helyzetünk javításán. A boldogulásra vezető második u t: a tömörülés, a szövetkezés, a jóakaró szeretet és bizalom. Erre tanít bennünket a karczagi földmivesis- kola felavatása. m—>■ Halálküzdelem a levegőben. Érdekes küzdelmet figyeltek meg Mariendorfban, mely fönt a magasban egy héja és egy menyét közt játszódott le. A héja lecsapott az útra és menyétet kapott föl mely az utón akart átsuhanni. A ragadozó madár újra felszökött áldozatával a magasba, de csakhamar vijjogva és kétségbeesett szárnycsapkodásokkal ereszkedett lefelé, mintha valamitől szabadulni akarna. A menyét beleharapott a héjába és a nézők látták, a mint hosszúkás testével a ragadozó madár testén csüngött, mely mindent elkövetett, hogy veszedelmes zsákmányától megszabaduljon. De hasztalan kapálózott, vergődött, szállt le-föl, körbe czikázva, össze-vissza, a menyét csak akkor bocsátotta el, mikor haldoklásában már ereje elhagyta. A kis menyét rángatózó mozdulatokkal esett le, de kevéssel rá a hélya is lebukott, összehúzott szárnyakkal, élettelenül, mint saját zsákmányának áldozata. Tanulságok. . A poseni (németországi) mezőgazdasági kiállítás megnyitásakor mondla a porosz pénzügyminiszter, hogy manapság annak van a legnehezebb helyzete, aki földje után akar megélni. Ebből is láthatjuk, hogy jóllehet Németországban már útban van a föld népe a jólét, a boldogulás felé, panaszra még ott is van ok. És e panaszok meglepően hasonlítanak a mieinkhez. Ott is mint nálunk, a bajok egyik főforrása az, hogy nem azok élvezik a gazdálkodás hasznát, kik a kemény rögöt verejtékes munkával feltúrják, kik a magot elvetik, kik a termést gondozzák mig csak nem ember- feletti fáradsággal járó munka után learatják, s kik e mellett hónapokon át koczkáztatják munkájok eredményét, — hanem azok a szemfüles nebánts virágok, kik ravasz manipulácziój ukkal, spekulá- cziójukkal megtévesztik, elől-hátul becsapják a hiszékeny gazdákat. Megmondjuk mi ebből a tanulság és mi a gazdák teendője ezzel szemben! Ha azt akarjuk, hogy a termelő megkapja fáradságának méltányos bérét és a fogyasztó közönség olcsóbb áron jusson a föld termékeihez, meg kell rövidíteni azt a hoszu vándor- utat, melyet a termények a közvetítő kereskedők kezén át tesznek! És ezt csak minél számosabb értékesítő szövetkezet felállításával érhetjük el. Van a mi gazdasági életünknek egy másik bibéje is és ez a magyar népnek ama megrögzött maradi s ága melynél nem akar szakítani a régi hagyományokkal. Pedig a közmondás is azt tartja, légy különb ember apádnál! Sokszor rágtuk ezt már füledbe édes magyar népem, hogy nagyot haladt az idő s a világ és a ki boldogulni akar, annak lépést kell vele tartani. De mintha most is hallanám népünk megszokott mon- dókáját: Beszélj, beszélj jó ember! Csak legyen aki hallgasson. Az apám is csak úgy gazdálkodott mint én. mégis megélt, megélek én is valahogy. Pedig, aki még most is igy beszél, most sem tér észre, nemsokára keservesen fog siránkozni, hogy tönkre ment, mert elmaradt a világtól. Bezzeg akkor már hiába való lesz a siránkozás, keserves jajgatás. A többi között egy tekintélyes hibánkról is megemlékezem ez alkalommal. A magyar nép gazdálkodása szörnyen egyoldalú. Búzát, gabonát, tengerit, s máseféle szemes terményeket termesztenek mindenfelé s a gazdálkodás azon ágait, melyek talán éppen ilyen jövedelmezők, parlagon hagyják a magyar gazdák. A budapesti piaczon is az olasz zöldség és szerb baromfi dominál, a helyett, hogy Bécset is mi látnok el ezzel. Hát bizony ez szomorú dolog. Ideje volna már ezen a téren is tenni valamit. Itt az ideje, hogy a magyar földmivelő nép, felkarolja mindazon kereseti forrásokat, melyből a jövendő jólét csörgedez. (rn.) Honnan tudjuk, hogy van Isten? Midőn a tudós N í b ú r (Niebuhr) pár évtizeddel ezelőtt beutazta Kelet tartományait a puszták homoksivatagjain egy arabbal találkozók, ki arczczal földre borulva éppen reggeli imáját végezte. Níbúr beszédbe ereszkedett vele és a többi között — imádságára utalva — megkérdő honnan tudja, hogy van Isten ? A homokpuszta vallásos fia komolyan feleié : — Látod e lábnyomokat a homokban ? (Nemde ebből tudhatod, hogy tevének kellett mostanában erre járni. Nohát tekints fel az égre és nézz körül a nagy természetben s ha józan eszed van lehetetlen, hogy ezek teremtőjének és gondviselőjének keze nyomára ne akadjál.
