Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1900-06-10 / 23. szám

178 MAGYAR FÖLDMIYELŐ A kereszt csudás tulajdonsága, bogy még a megalázás, a meggyalázás is megdi- csőiti. A gyalázat fájából a dicsőség fájává tette Üdvözítőnk piros vére. Azóta bár mit lesznek is vele ellenségei, mindig uralkodik, mindig jobban és jobban megdicsőül! Úgy leszen mostan is! E percztől fogva a keresztény magyar nép ölelje magához még szorosab­ban a keresztet! Hajtsa meg fejét előtte hegyen és völgyben, mezőn és sirkertekben. Vegyük körül hódolatunkkal! Ne legyen ke- resztény ház, hol a keresztet ne tiszteljek, ne dicsőítsék! Magyar lányok! Fonjatok a mezők lili­omaiból koszorút, öltözzetek fehérbe és ve­gyétek a templomi zászlókat és úgy indul­jatok a kereszt megkoszorúzására. Hordjátok dobogó szivetek felett, meg ne szeljétek a mindennapi kenyeret, a kereszt jele nélkül. Anyák, oltárokat emeljetek a családi tűzhe­lyeken, boruljatok keresztje elé és úgy en­geszteljétek őt. Aggastyánok, ne hagyjátok a kereszt áldása nélkül többé gyermekeiteket és unokáitokat. És kinek a jó Isten módot adott: Emeljetek a határok mesgyéin keresz­teket, ne létezzék község, hol az idegent kereszt ne üdvözölje és bocsássa a további útra! Ne épüljön uj ház, melyre a keresztet oda nem teszitek-------igy igy keresztény ma gyar népem, ez leszen a legszebb, legdi­csőbb kiengesztelés! gíalAdi-köe. A munkának két szép természete vagyon__ . Csontos István jómódú gazda házában éppeg ébédeltek. Gazd’uram bizony olyan jó izüen evett, bogy jó élete párjának, a gondos és figyelmes Sára asszonynak gyönyörűsége tellett benne. — Meg is érdemli a dolgos ember az Ízletes ebédet, hiszen verejtékével keresi azt meg. De nem volt ám olyan étvágya a család egyet­len kincsének, a már-már legénynyé fejlődó' kiseb­bik gazdának, a Pistának. Az az, hogy szerinte étvágya ugyan volna, de hát se a leves nem Ízlik, se más egyébb nincs Ínyére.... — Jól van, szólott az édes, majd estére főzök én neked fiam jobbat. Tudta ugyanis az édes, hogy az ő Pistája egész napokon át heverészett és semmit sem dolgozott. Délután tehát megparancsold az anya, hogy kimen­nek Pistivel egyetemben a földre és ott burgonyát fognak ásni. Pistának hát meg kellett a dolog végét fognia, hogy szinte beleizzadt. Estére ismét asztalnál ült a gazd’uram családja. Pista alig várta a megígért jobb levest. Az édes meg beváltotta adott szavát, fel is tálalta a »jobb leves«-t. A suhancz mohón kezdette enni és váltig mondogatta: — Ez már aztán pompás leves édes! Az édes csak mosolygott. Mert a leves a déli leves volt. De a dolog, a munka tette jobbá. Ebben a kis családi történetkékben nagy tanul­ság rejlik a szülők és gyermekek részére egyaránt. És mi volna ez a tanulság? Az, hogy a gyermekeket korán kell a munkára, a tevékenységre szoktatni. Hogy ne szoktassák meg a gyermekeket a finnyásságra, ne tegyék váloga­tósokká őket. Ne engedjenek »akaratost« a gyer­meknek arra nézve, hogy mi kerüljön az asztalra. Elégedjenek meg azzal, a mit a munkával és élet- gondjaival küzdő szülők elejébe tesznek. Mert az a gyermek, aki korán megszokta a munkát, az egész életére megszokja az egyszerű eledeleket és válogatás nélkül, jó izüen költi el. Ha azonban a gyermekek kisebb korukban válogatósak: mi történik majd az életben? Az, hogy két kezük munkája nem fogja bírni kielégíteni igényüket, melyre már előre nevelve vannak. A munkás, dolgozni szerető ember rendszerint kisebb igényű. Mert a dolgos ember nem arra veti fő-fő gondját, hogy vájjon mit fog enni? Leül és eszik, a mit elejébe tesznek! Mert a munkának k é t s z é p te r m é- s z e t e vagyon. Elsőben: fűszerezi az ételt. Es másodszor: nem válogatja. TAEGZA. Kardosék elutaznak Haranjjfalváról A harangfalusiak szörnyen restelték a történ­teket. Vihar támadt nem egy családban; a férfiak haragos felindulással fenyegették a fehérnépséget, hogy kitépik annak az asszonynak nyelvét, a ki a kerítésen túl nyutja. Az ártatlanul meghurczolt család teljes elég­tételt nyert; de azért ott maradt szivükben a kese­rűség. Az ilyen seb nem szokott egyhamar begyó­gyulni. Az emberek érzik, hogy minden más bir­tokot vissza lehet szerezni, csak a becsület az, melyet ha megtámadnak: fájó és alig kiheverhető vesztesség borul a kedélyre. A lakadalom is megtörtént, de nagy csendes­ségben. Választó fal emelkedett a családok között, az ugyan még a törvény igazságos Ítélete sem dönthette le. Kardos Péter csöndes kis házába húzódott. Mint a nemes vad, mikor sebet kap, sűrű bokorba vonul és egyedül várja sebe gyógyulását. Ő is el­vonult az emberektől. Nehéz, nagyon nehéz volt neki az élet Harangfalván. Pedig ott született, ott nőtt fel, ott lett férfiúvá, ott töltötte házas életének oly hamar elfutó perczeit, ott van az a sir, mely­hez öröm, szenvedés csatolja. Mégis izgató vágy fogja el szivét; szabadulni e helytől, hol becsületét, szabadságát támadták meg. A nemrég beszédes ember hallgataggá lett. Haja deresedett, munkájá­ban egykedvű, az emberekkel való érintkezéseiben bizalmatlan. Pedig sebe gyógyulásnak indulhatott volna, j Most érezte igazán, mire való volt boldogult fele­ségének gondoskodása. Az ő szegény árvácskája édes mostohát kapott. Az az ártatlan gyermek egyetlen pillanatra sem érezhette, hogy az ő édes anyja mélyen a föld alatt porladozik. A halál le­szakította az anya kebeléről, de a halált legyőzte a búcsúzó nő gondossága. Oda tűzte egy másik ke­belre. Az a kebel pedig éppen olyan gyöngéd, éppen olyan meleg volt. Már egy év mult el a vihar után; a gólya madár is hozott egy kis nevető angyalkát, játszótár­sat, szerető kis testvérkét, de Kardos Péter uram homlokáról még sem szállott el a felleg. Távozni a faluból — ez a gondolat űzte, ker­gette napról-napra. Menni messzire, nem is tudja hova ? Talán a tengereken túlra, talán más föl­dekre, más nép közé, csak menni ...

Next

/
Thumbnails
Contents