Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-06-03 / 22. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 173 CSALÁDI-KÖR. Milyenek voltak a régi magyar asszonyok ?... Olyan jóleső örömmel olvassa a mai ember azokat a régi, öreg Írásokat, mert megtudja belőlük, hogy őseink, a régi magyarok mennyi és milyen szép erénynyel, virtussal dicsekedtek. így például mostanában olvastam egy derék könyvet, melyből láthatjuk, emelkedett lélekkel szemléljük, hogy Milyenek voltak is a régi magyar áss zony o k! Önfeláldozó munkát végeztek a mi magyar asszonyaink a ház körül, de aztán ha arra került a sor... uriasszonvok is tudtak ám lenni. Különöseu két ilyen régi magyar asszonyról emlékezik meg Károly János most megjelent (Fehérvármegye) munkájában. Az egyik F i á t h Zsófia, a másik hős asszony B a r k ó c z y Borbála, gr. Cziráky József hitvese. Mai idők asszonyai, nagyon sokszor olvassátok el ezeket a sorokat. Lám, előkellő úri asszonyok is, hogy szálltak szembe a szükséggel. Hogy mutatták meg, mit tehet a nő önfeláldozása. Hogy a leleményes, dolgozni szerető asszony nem ijed meg sem a csapástól, sem szegénységtől. Persze ma már a magyar asszonyokat hálójába keritetette a divat. Ma már kiöli a magyar nő szivéből a hiúság, a feltűnni való vágy az önfeláldozást, a kevéssel való megelégedést. Igen, nem az élet más, igényeink, vágyaink nőttek meg. Ma már boldogtalan az asszony, ha a világ puczczát magára nem szedi, vagy ha kényelmes, dologtalan életet nem élhet! Ma már nem kell az a ruha, melyet önkezével varr meg a leány, nem kell az a vászon, a melyet a családi tűzhelynél szőttek! Ma ott terem a legburjábban az elégedetlenség boldogtalanság is, hol a hiúság, nagyravágyás ördöge lakik. De ugyanő tudott uriasszony is lenni. 1744-ben ir fiának, hogy »a táblára hat lovon jöjjön fel . . . Halljátok csak atyám fiai Fiáth Zsófia asszony milyen vallomásokat tesz az ó' végrendeletében: »Isten, világ tudja, hogy szegény, Istenben boldogult uram. midőn elvett, busz forintnál többet nem láttam; két esztendő múlva pedig minden jószágunkat elfoglalták, úgy hogy intereses pénzzel kellett hozzájutnom, azon pénzt se találtam volna, mivel akkor török háború lévén, úgymint 1718. esztendőben, hanem atyámtól jutott részt költöttem, aztán sört, bort árultam, éjjel-nappal kenyeret eladni sütöttem, ételt két fülű fazekakkal főztem és garas számra eladtam. Borral, vajjal, sajttal Nándorfehérvárra kereskedtem és látván szükségemet, oly soványan éltem, hogy a kávé alját megszáritottam s ötször-hatszor is arról ittam és valaminek hasznát láttam, kereskedtem úgy, hogy éjjeli nappali fáradsággal éltem. Ha kurírok gvüttek, sokszor háromszor-négysser is főztem és a ruhának legalább valójában jártam, csakhogy gyermekimnek jövendőre kereshessek. Uram halála után megmutattam, hogy három annyit is szorzottéin.« az kocsisnak és follajtárnak edgvaránt való ruhájuk legyen.« A másik ilyen hős asszony mint mondottuk Barkóczy Borbála grófnő, gróf Cziráky. József hitvese. Férje Prága ostrománál esett el. Az elhatt férj birtokaiba idegenek ültek be. Borbála grófnő' maga vezette a kenyéri gazdaságot, osztotta ki a parancsot, ügyelt az aratásra, kaszálásra és nyomtatásra. Anyja volt a cselédeknek. Korán kelt; rávette a ködmönt, kiment az istállóba és sorba fejte a teheneket stb. Aztán egyszer felfegyverezte cselédeit vasvillákkal és vezette a szomszéd faluba Czirákra, és a vasvillás brachiummal kiverte a Bezerédyeket az elfoglalt kúriából. Két dolog maradt meg utánna ; a hálás kegyelet és a ködmön, melyet Dénesfán őriz a Cziráky-család. Nos, ehhez nem kell semmi magyarázat. Ezek a sorok világosan megmondják, milyenek voltak a régi magyar asszonyok. Ti meg mostani asszonyok, nézzetek jól körül, aztán valljátok be egymás közt, hogy hát a »mai asszonvok« ilvenek-e? Párisi kiállítás a Szajnáról tekintve.