Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-15 / 15. szám
114 MAGYAR FÖLDMIVELŐ osalAdi-kör. Régi szép szokások. A husvét ünnepe minden időben legnagyobb ünnepe vala hazánkban is a tűzhelynek. Mig a magyar nép jobban becsülte és szerette otthonát, botrány, sőt vétek számba ment, ha valaki e szent ünnepen a korcsmába tette a lábát. Rokonok, komák, szomszédok, jó emberek rendesen az ünnep másodnapján felkeresték egymást és szép családi összejövetelekben töltötték az időt. Az ünnep első napján rendszerint otthon maradtak. Családjainak, gyermekeinek élt a családapa, mintegy jelezni akarván, hogy egészen — szivestül, lelkestül övék. Husvét reggelén nagy örömmel várja a kath- ház népe a »szentelt«-et. A hosszú böjt után hálás szívvel látnak a megáldott húsos eledelhez. Van só- dar, himes tojás, foszló kalács, töltölt borjú vagy bárány, friss vaj, bor, só, torma stb. Az ünnep hétfőjén járja az öntözködés. Az apró fiuk felbokrétázot- tan, verselve járnak öntözni. Kendőjükben ugyancsak összegyűl a himes. Aztán csinálják a »tojáspróbá«-t is. Mint képünk mutatja, összeütik a tojást, hogy hát vájjon kié erősebb? Ha sikerül egyiknek-másik- nak »héjat« törni, ebből aztán olyan gyermekded következtetéseket, jóslásokat csinálnak a pajkos ifjak. De nem csak a gyermekek, a legények is csapatostul járják végig a falut s vödörrel, kupával, öntözik a leányokat, kik erre büszkék, hogy e nap tizszer is ruhát kell válltaniok. Hja, hiába a »sok viz« a kapósság jele. No aztán van kedden is hadd el hadd. A dé- vaj menyecskék is kiveszik részüket az öntözésből. * * * Fájdalom, ma már nemcsak az Isten házába gyűlnek össze a hívek. Sokan vannak a kocsmákban is. Ott tiporják egészségüket, pénzüket és rontják az ünnepnapot. Nem egyszer történik aztán verekedés, a minek aztán szomol’u vége szokott lenni. Szerencsés az a község, a hol már vannak olvasókörök. Itt lehet aztán üdvösen eltölteni a szabad időt. Jó újságok, jó könyvek, tisztes emberek közt emelkedik a legegyszerűbb földmives lelke is. Bizony az ünnepek alatt megbeszélhetnék a gazdák annak rendjét, hogy és mimódon kellene ezt az uj, szép szokást a faluban meghonosítani. Szebb himes tojást alig kaphatna egy község, mintha a szent ünnepek alatt az olvasó vagy gazdakört nyélbe ütnék . . . Próbáljátok meg! TÁEGZA. A múltkori és a mostani ünnep, — A »M. F.« eredeti Tűre zaja. — Az asszony takarosán felteritette az asztalt, a nagy »pászkás« kosarat a közepére ^tette annak rendje és módja szerint. Az öreg nótárius uramat várta, a ki egyetlen egy esztendőben sem maradt el a »szentelt«-től. Síkos gazda egykedvűen sétált az eresz alatti tornáczon, kezében egy ujságlapot tartott. Nagyon érdekelhette az újság tartalma, mert meg-megállott aztán úgy maga elébe dörmögött — igaz, igaz; nincs is igazság a földön . . . Ebben a szempillantásban nyitotta az utcza ajtaját az öreg nótárius, a ki bizonyára meghallotta a gazda dörmögését, mert kapóra fogta Síkosnak hangos gondolkozását. — Mi mián dörömböl úgy a kigyelmed lelke e szent ünnepen Sikos gazda? Tán bizony megint az az újság markolt a szivébe? — Hogy eltalálta nótárius uram. Mert hát fáj az embernek az igazság. — Mi fáj kendnek ? — Az igazság nótárius uram. — No hát az okos embernek éppen az nem fáj. Hanem fáj az igazságtalanság. — Úgy akartam mondani. Mert jól Írja ez az ujságlap. — Mitirmármeg- vest, — szólott közbe Erzsók asszony, a ki hogy éppen köszöntötte a kedves vendéget. Különben feleljen erre kend, majd ha beljebb fordulunk. Jó Erzsók asszony menetközben a homloka előtt kapiszkált kezével, nyilván azt akarván magyarázni a nótárius uramnak, hogy az ő férje-ura értelmét megvesztegette ez az ujságlap. — Hja, Erzsók asszony — szólott aztán a nótárius — bizonyára megértvén a néma beszédet — régen meg volt az mondva, hogy a ki a malomba jár, az maga is könnyen ellisztesedik. — Micsa’ beszéd — szólott vissza a gazda, kinek baj’sza egyszerre megtüskésedett . . . Hát csak azt akarom ezzel a példaszóval mondani öcsém, hogy a ki az effajta ujságlapokkal táplálkozik, az maga is úgy gondolkozik. — A mi igazság, az igazság. A nép nyomorog. — Látom, veszem észre gazd’uram. — No hiszen én is marakodtam a szükséggel vagy tiz esztendeig. — Nem is mehet mindenki a nyitott kapun a jóléthez. — De hát ma, ebben a nehéz világban azt hiszik az urak, hogy nehány kiló szalonával. kenyérrel, egy pár ruharongygyal elkábitják, elhallgattatják a népet. — Ugyan az Isten szerelméért — szólott a gazdára a nótárius uram, — vájjon Sikos gazdához van-e szerencsém. Tojáspróba.
