Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-04-15 / 15. szám
III évfolyam. Szatmár, 1900. április 15. 15. szám. A feltámadás ünnepén. „Mint Krisztus Urunk halottaiból feltámadt — igy szól az irás — úgy kell nekünk is u j életet kezdenünk “... Atyámfiái jól véssük szivünkbe eme szavakat, mikor a feltámadás dicső ünnepét üljük. Mert soha sem szólott igazabban az irás nemzeteknek, mint most mihozzánk, m agya r okho z. Igen aj, egészen uj életre van szükségünk. Olyan életre, hol az igaz keresztény szeretet kinek-kinek megadja jogait, kinek-kinek megszabja kötelességeit. Mert mit ér a sok törvény, mit ér a szabadságnak, egyenlőségnek és testvéries^ ségnek folytonos hirdetése, ha az igaz szeretet nem hatja át az emberek szivét. Ha nem tudjuk megérteni egymást, hanem akarjuk munkálni egymásbokíogulha- tását. Az uj tan, melyet liberálisnak neveznek — keserű tapasztalatokkal szivünkben r— láthatjuk atyámfiai, hogy nem boldogíthatja a népet. Huszonöt esztendők alatt tökéletesen agyonboldogitott bennünket. Miért ? Mert ennek az uj fajtájú tannak vagy minek, a szegénység, a szerencsétlenség számára nincs sem vigasza, sem ereje, sem gyógyító balzsama. Ez csak a szerencsések malmára hajtja a vizet! Hát a földmives nép hogy van vele? Tudjuk nagyon jól, hogy ez a földmives nép egy perezre sem érezte melegségét. Csak nagy hangját hallotta időről-időre, csak lelketlenségét látta, siratja — egész a pusztulásig. Azért mondjuk az írással e napon atyámfiai, hogy mint Krisztus Urunk feltámadt halottaiból: úgy kell nekünk is uj életet kezdenünk... Ejs pedig igaz keresztény életet! Hej, mert apáink hagyták reánk örökségképen azt a nagy igazságot, hogy a kiket az Isten szeret, azoknak jobban ad kenyeret! Ügy kell tehát élnünk, hogy a jó Isten újra szeresse ezt a magyar népet. Mert atyámfiai, csak az Isten szeretető b e n e g y e s ü 1 h e t ü n k, lehetünk igaz testvérek. Ezen kivid az erősebb, a hatalmasabb mindig elnyomja, leveri a gyengébbet! Ahol Isten nincs, ott jog, igazság és törvény sincs! Beszélhetnek, Írhatnak akár Ítélet napig is ezekről a szép, czifra szavakról, mig a feltámadt Üdvözítő szeretete ismét közénk nem költözik: igaz egyenlőség, igaz szabadság és testvériség nem leszen e hazában... Azért bűnbánókig boruljunk le a feltámadt Üdvözítő koporsójához és kérjük segedelmét arra, hogy ez a magyar nemzet az ő szeretetében értse meg egymást és fogjon azon nagy munkához, mely meghozza azt a réges-régen várt uj életet! Gróf Széchenyi és a földmivesek. Széchenyi Ferencz gróf 1800. táján fiával meglátogatta somogy-megyei birtokát. Egy éjjel Darány községben hált meg. A falu vénei eljöttek tisztelegni földes űrökhöz. Az atyagróf fiához fordulva igy szólt: — Lásd fiam, ezek a becsületes emberek a jobbágyaink, mi pedig az ő földes uraik vagyunk. De hogy urak vagyunk azt ezeknek a becsületes embereknek köszönhetjük s igy hálával tartozunk nekik. Azért csókolj kezet ezen becsületes föld- miveseknek! A meglepett gazdák eldugták kezeiket s ó'k akarták az urfi kezét megcsókolni. De az öreg gróf ur igy szólt: — Parancsolom, engedjétek megcsókolni! És gróf Széchenyi István, kit legnagyobb magyarnak nevezünk ma, megcsókolta a földmivesek kérges kezeit hálából...
