Magyar Földmivelö, 1900 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1900-01-14 / 2. szám
12 MAGVAK KŐI.DM1 VEI.0 T AH CZ A. Ki a vivát? Galambfaha kifordul sarkából. Galambfalva községe ugyancsak megérdemelte nevét. Széliek kedves egy falu — igy szemre is. Szép, egyenes utczáját nyájasan integető, lombos fák árnyékolják egyformán tiszla, csinos házai azt mutatják, hogy itt jómódú, csöndes, békés emberek laknak. A mai világban, igaz, fehérholló szómba megy már az olyan község, hol békességben, igazi test- vérieségben élnek az emberek, de Galambfalva felett mintha a Gondviselés különös szeretettel őrködött volna. Ott a békesség szelleme állandó tanyát ütött. Az egész vármegye úgy ismerte ezt a falu-" mint a hol még mindig a maga tisztaságában virul a magyar barátság s nem képes megtelepedni a sötét visszavonás. Valóban gyönyörűség volt nézni ezt a községet, főleg vasár és ünnepnapokon 1 Ilyenkor majd a zöld pázsiton, majd az árnyas, lombos fa- ||| sorok alatt összegyűlt 3» a falu népe. Mintha csak mindannyian egy családba tartoztak volna. A fiatalság tarka csoportokban festői látványt nyújtott. Olykor olykor felhangzott a régi, magyar dal. Még az öregek is közéjük vegyiték a maguk énekét. Mint mikor az erdő fiatal madarai elkezdenek énekelni, abba néha az öreg madarak is belevegyülnek. Mintha mondani akarnák: — Fiaim csak énekeljetek, mi tanítottunk e dalra titeket! Ilyen volt az élet jó Galambfalván egész a legutolsó kortes világig. Akkor aztán, ha nem is az egész világ, de Galambfalva kifordult sarkából. nézni; nem csak a inával, de a holnappal is megtudott barátkozni. Így történhetett, hogy a különben kis községben majdnem minden embernek joga volt képviselőt választani. Szép joga az a népnek, hogy azok választásába, kik az ország törvényeit hozzák, tehát nemzetünk boldogságát munkálják — beleszólhat. De e jog gyakorlást csak az oly nép érdemli meg valójában, mely felfogja annak fontosságát, megérti szépségét és nem engedi, hogy a bor, pénz vagy rosszlelkü rábeszélés meggyőződésüket bemocskolja. Galambfalva arról volt hires, hogy megértette e szép jogot. Valahányszor választásra ment, mindig egy akarattal, egy lelkesedéssel és a legnagyobb komolysággal adta szavazatát arra, kit természetes gondolkozása, becsületes szive szerint e méltóságra legalkalmasabbnak tartott. Galambfalván kortesek sohasem jártak Megpróbálták egyszer-kétszer az itatás mesterségét, csapra vertek a »Nagy Korcsmádban egykét bordót. Mit sem ért! A próba nem sült el! A falu söpredéke, selejtes népsége jót evett, ivott a követjelölt egészségére, de szavazó ember ugyan oda nem ment. Galambfalva gazdag népe nem szorult e kortes borra. Hanem hát, hogy hogy nem, a legutóbbi kortes világban másképpen fordult a dolog sora. A galambfalviak arczára is oda került az a nehéz kérdés, hogy hát voltaképpen — Ki a vivát? Már hónapokkal a választás előtt szokatlanul gyakran hallatszott Galambfalva csöndes utczáján kocsizörgés. Nem is egyszer, se nem kétszer volt alkalma tapasztalhatni kis biró uramnak, hogy éjszakának idején olyan nagyságos u*’ félék« járnak Vári András uram házába. A világosság is több ideig mulat ott egv idő óta. mint máskülönben szokott. Mindezek a dolgok szeget ütöttek a kisbiró uram fejébe. Mondotta is — amúgy subája alatt — az asszonynak. — Anyjuk te, Vári András uram nem jóban töri fejét! — Ugyan hadd el fiam — csendesítette az asszony, hiszen tudod, hogy Vári András abba a földkóstoló komisszióban van, hát azon okoskodnak. Kisbiró uram csak csóválta fejét. — Hej, nem úgy van az asszony! Vári András uramnak hamis még a zúzája is. (Folyt, köv.) Az egész országban ugyancsak folyt a kortes- kedés. Városokban és falvakban egyaránt folyt a holes ömlöttek a dikeziók. A hol csak szavazó polgárok éltek, ott egy nehéz kérdés volt az arezokon látható. Hogy hát voltaképen : — Ki a vivát? Galambfalva népe, mint már tudjuk, szorgalmas, igyekező nép vala. Nem verte ugyan fogához a garast, úgy élt, mint a hogy a dolgos magyar ember szokott, de csudálatosán, nem bírta fajának rossz szokását; a könnyelműséget. Szeretett előre is Zivatarban.
