Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 2. szám
10 MAGYAR FÖLDMIVELŐ zatkészsége, leleményessége és a népiránt való buzgó fáradozása. Ha Magyarország minden megyéjében lesz egy nagy, közös munkaház, hol a megyében élő munkabíró szegények dolgozhatnak. saját életüket fentarthatják: úgy a szegény-ügy rendezésében nagy, mondhatni döntő lépést tettünk. SZÖVETKEZZÜNK! Istenem, vájjon hogyan lesz öt—tíz év múlva? A réczefalusi tanító ur éppen a hitelszövetkezet helyiségéből jött ki, a hol már folyik az élet javában, tartják üléseiket az igazgatósági tagok. Arczát boldog mosoly környezi, mert hát a kezdetre megsegítette a réczefalusi embereket a jó Isten. Mikor aztán már a kezdet folyik . . akkor az ember természetében vagyon, hogy a közepe fele is pislogat . . . Nem csodálkozom tehát, ha a réczefalusi tanító ur Búza Márton uram pattogó kandallójánál ilyen sóhajtást eresztett ki amúgy véletlenül: — Istenem, vájjon hogyan lesz öt—tiz esztendővel ! Hej pedig a tanító uram nem egyszer, nem is tízszer mondogatta — Hogy hát bizony arra, hogy a hitelszövetkezeteknek áldását élvezzük nem is egy, de nem is két esztendő szükséges. íme most mégis igy sóhajt: — Mi lesz öt—tiz év múlva? — Búza Márton uram megpederte a bajszát és igy kötekedett a tanító úrral: "— Édes jó tanító uram, ez éppen olyan, mint mikor a bölcsőben ringó gyermek mellett sóhaj t- gatjuk, hogy mi lesz belőle. Nem is kellett a tanító urnák, csak az a szóbeszéd — Mi lesz abból a gyermekből tiz, tizenöt esztendő alatt? A minek neveljük, r.s hogy olyan legyen, a milyennek lenni kell: sokat kell szülőknek és tanítóknak egyaránt fáradni, tűrni, takarékoskodni, a gye r m e kért á 1 d o z a t o t hozni, maguktól a falatot megvonni. — Igaz, igaz, szólott Búza Márton majdnem elérzékenyülve. — És ha szokott reménykedni a szüle a kis gvermeke bölcsőjénél, mi is tehetjük ezt édes gazd’- uram, a mi kis gyermekünkkel, a hitelszövetkezetünkkel. Mert remény élteti az embert Azért sóhajtok én fel oly sokszor, lássa gazduram, hogy édes Istenem, mi íeszen majd akkor, mikor megnő megizmosodik. És nem restellem bevallani, hogy kérdésemre feleltem is ... . Ha úgy fog történni, éde- gazd’uram, a mint szántszándékkal feltettünk. — Egy fog ám történni! — Akkor , . . . a tanító ur most felugrott örömében és úgy beszélt Biró Márton urammal . . . akkor Réczefalva . . . Boldogfalva lesz. — Ugv legyen! — No hát hallgasson meg. Először is minden jóravaló réczefalusi gazda szeretni fogja Istenét, hazáját, királyát. Mert a réczefalusi hitelszövetkezet meg fogja mutatni, liogy az embert nemcsak vagyona, állása után lehet ám nagyra becsülni, hanem b e c s ü 1 e t e, meghíz h a- t óság a, iparkodása után is. Becsületes, iparkodó, megbízható ember pedig csakis az lehet, a ki jobban szereti Istenét, királyát, hazáját. Az iparkodás, becsületesség, a korcsmakerülés csakhamar csökkenteni fogja azon nehéz, nagy terbeket, melyek most még valójában nyomnak bennünket. Nem lesz olyan adós ember Réczefalván, a ki józan élettel, becsületes szívvel, Istenfélelemmel meg ne tarthatná a maga javát, só't azt szaporíthatja. Most még ugyan nem érthetjük fel igaz mivoltában, mennyi jóra segítheti a gazdákat az a hitel ... de én látom .... mintha magam előtt látnám már a jövendő Boldogfalva képét. Oh ilyennek akarnám én látni minden magyar falut. Lehet, hogy kissé késni fog az idő. Akkor talán már mi őszbevegyült fejjel közeledünk sírunkhoz. .... A réczefalusi gazdákról szerte fog terjedni a hir, hogy szavának embere szokott lenni. Hogy szavahihető, hogy másért vállalt kezesség miatt egy krajczárt sem fizetnek. Hogy szeretik az Istenházát, utálják, kerülik a korcsmát, hogy dolgosok, hogy a gyermekek is, ha egy pár garasra akadnak szaladnak a szövetkezetbe és — a takarékkasszába rakosgatják. íme nyiss be csak egy gazda udvarába. Színétéit majorság nyüzsög ott, igás jószág díszeleg, eke, borona és mindennemű eszköz van rendén. A csinos ház belsejében jólét megelégedés. Gazd’ uram pinczéjébe megy, saját termésű bort hoz, mert hej igv szól-— Áldja meg az Isten azt a szövetkezetei, hogy lehetővé tette ezt a kis szőlőt megszerezni. Magam ültettem he. Hát aztán, ha kimégy a szántóföldekre, akkor lesz örömöd. Nincs ilt már idegennek semmije. Itt ugyan egy talpalatnyi földet sem szerezhet. A községháza is vidám. Egyetlen krajczár községi adót nem fizetnek. Sőt van egy szép summáju szegény-alapja. Hát mondja csak gazd’ uram, ugy-e igv lesz »az a'jövőben ? ~ — Adja a teremtő Isten, szólott Biró uram el- érzékenyülve. Mi rajtunk nem fog múlni. — No hát akkor a jó Istenen sem, válaszol a tanító ur. Szegények gyógyszere. Az elmúlt évben hozták azt a törvényt, melv a szegények betegápolási költségeinek fedezéséről redelkezik. A törvény újév első napján lépett életbe, s az erre vonatkozó rendeleteket a belügyminiszter már megküldötte a hatóságoknak. A törvény szándéké tudvalevőleg az, hogy a legszegényebb napszámos koldus kellő ápolásbán részesüljön betegségében s ne nélkülözze a szükséges gvógv- szereket. Hogy a törvénynek csakugyan a kívánt sikere legyen, az első sorban attól függ, hogy a néppel megértessük annak lényegét, másrészről pedig, hogy a községi elöljáróságok, hatóságok szigorúan őrködjenek a fölött, hogy illetéktelen egyének méltatlanul ne részesüljenek segélyben az igazi szegények rovására. A törvény rendelkezései szerint ugyanis a segélyben illetve ingyen gyógyszerekben azok részesülhetnek, 1-ször: kik olyan szegények, hogy községi segély nélkül magukat föntartani nem képesek s mint ilyenek a nyilvántartásba fel vannak véve. 2-szor, kik keresetük, vagy jövedelmük csekély' voltánál fogva csakis a legszükségesebb létfentartási eszközökkel rendelkeznek és közfelfogás szerint szegényeknek tekintetnek. 3-szor, akik az előző két pontban megjelöltek közé tartoznak ugyan, de betegség esetén olyan mostoha viszonyok között vannak, hogy a gyógyszerek árát megfizetni képtelenek. Láthatni ebből, hogy sokan lesznek majd, akik az igazi szegények rovására visszaélnek a törvény rendelkezéseivel, ha az arra hivattak kellő éberséggel és jóakarattal nem őrködnek. r
