Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-12 / 11. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

83

CSALADI-KÖR.

Szoktassuk a gyermekeket a tisztességtudásra.

Nem régen egy községbe vezetett ügyes-bajos dolgom. A mint az utcza hosszában baladok, két szép. egészséges fiúcska közeledik felém. Mikor már majdnem közvetlen közelembe értek, levették kalapjukat és illedelmesen köszöntek.

Igazán jól esett lelkemnek ez a tisztesség-tudás. Lám-lám, gondoltam, a földmivés házban is lehet a gyermekeket tisztesség-tudásra nevelni. Azok a gyermekek engem sohasem láttak, azt sem tudták ki vagyok, de mert észre vették, hogy idegen úri ember van a faluban, megtisztelték és köszöntötték az idegent.

Az na]) még többször volt alkalmam tapasztalni, hogy ennek a községnek gyermekei igazán jól ismerik, hogy mi a tisztesség.

Hát tudom én azt nagyon jól, hogy erre a dologra a kurátor uram, meg az urambátvám is azt fogja mondani.

— A jó iskolának köszönhetjük. Mert a hol jó az iskola, ott a gyermekek is tudják, mi a tisztesség.

Megengedem. Tudom nagyon jól, hogy a községekben, a szegény, egyszerű emberek gyermekeivel is csudát mivelhet a jó tanító.

De azt is kimerem ám mondani, bogy ha a szülők ezen fáradságos, nehéz munkában nem segítik a tanító urat, hát csinálhat a tanító uram akár mit is, munkája bizony kárba vész.

No megadta neki. fogják mondani. Hát a szülők csak nem járhatnak az iskolába, hogy a tanító urnák segítsenek.

Nem is kell ám az iskolába menni, hogy segíthessünk a tanító urnák. 011 h o n, a s z ü 1 e i h á z - ban kell segítségére lenni.

Úgy van ! A szülők a gyermekek első tanítói. A szülőknek kell először a tisztességre szoktatni a gyermekeket.

A mint a gyermek nőni, fejlődni kezd, követeljék meg a szülők, hogy apja, anyja iránt tisztelettel viseltessék. A gyermek mikor felébred köszöntse a jó Istent, köszöntse apja-urát és édes anyját. Igv tegyen, mikor nyugodni tér. Sőt arra is szoktassuk, hogy a cselédek iránt is tisztességtudók legyenek.

Ha a gyermek azt otthon korán megszokja: akkor a tanító urnák is keze alá dolgoztunk. Mert az iskolában könnyebben lehet bánni az ilyen gyermekekkel.

De a szülők kötelessége ez irányban nem végződik ám, mikor a gyermek már iskolába jár . . .

Sose engedjük, hogy a gyermek otthon papjáról, tanítójáról vagy bár kiről is rosszat, nem illőt beszéljen. Mert ha a szülők elhallgatják, úgy egvszer csak a szülőkre is sor következhetik.

De a mondó vagyok, hogy itt is, mint mindenütt a világon, sokat, sőt legtöbbet tehet megint csak a példa.

Tisztességtudó szülőknek lesznek tisztességtudó gvermekei. A szülők mindig tisztelettel beszéljenek a fellebbvalókról a gyermekek előtt. Ha a gyermek látja, hogy édes apja-ura megadja a tisztesség módját az elöljáróságnak, az uraságnak, egyszóval annak, a kinek tisztesség dukál : hasonló módon fog cselekedni az életben ő is.

Mily szomorú dolog az. mikor a családban folytonosan bántalmazzák azokat, kik állásuknál, tapasz- alataiknál, koruknál fogva tiszteletre méltók.

A gyermekek vérszemet kapnak, megszokják a durva viselkedést, aztán mikor felnőnek, olvanok lesznek mint a rideg tél, melynek nincs melegsége, nincs virága, csak dcrmctsége.

Eszembe jut ez alkalommal egy megható kis történet.

A falusi fiuk egy szegény öreg embert mindig gúnyollak. Szegény öreg csak tűrte . . . tűrte, mig végre aztán panaszt emelt a fiuk szüleinél.

Egy apának éppen kapóra jött az eset. Mert neve napja volt, fia jókor reggel előrukkolt, hogy édes apja-urát felköszöntse.

— Az Isten éltesse — mondotta a fin, hogy apám-uram soká-soká éljen.

Az apa nagy szomorúan igv válaszolt.

— Ha te édes fiam, késő öregségemben úgy fogsz viselkedni irántam oly tiszteletlen leszesz. mint az iránt az öreg bácsi iránt, a kit naponkint csúfoltok . . . akkor jobb, ha az Isten magához szólít.

Az apa szavai megrendítették a fiút. Es többé nem viselkedett tiszteletlenül az öregek iránt.

íme atyámfiai, ilyen az a segítség, a mit mi a gyermekek nevelésénél, tisztességtudásra való szoktatásánál a tanító urakat segíthetjük.

TÁECZA.

A mostoha és az édes gyermek.

Élt egyszer a világon egy szegény asszony s ennek két fia, kik közül az egyik édes gyermeke volt, a másik pedig mostoha.

A szegény mostoha gyermeknek igazán mostoha volt a" dolga, mert mig az édes gyermeket pogácsával dugdosta az anyja, addig ő kenyérből sem ehetett eleget, s mig az édesre egy héten háromszor is adtak tisztát, addig neki három bélen sem jutott egyszer.

Mikor aztán annyira nőtt, hogy megbirta keresni kenyerét, azt mondták neki, menjen Isten hírével szolgálatot keresni. A mostohája sütött az útra hamuban sült pogácsát.

Elment a mostoha gyermek, hát a mint mén, egyszer egy nagy cserfa alá érkezett. Éhes is volt, fáradt is volt, ledőlt hát a cserfa alá, elővette a tarisznyáját, kikereste a hamuban sült pogácsát, de a mint ketté akarja törni, honnan, honnan nem, egy kis róka áll előtte.

— Hallod-e te mostoha fim — mondta neki a róka, adj nékem egy kis pogácsát.

— Adok biz én, szólt a mostoha fiú, s a pogácsájának felét a kis rókának adta.

A kis róka mikor megette a pogácsát, azt mondja a mostoha fiúnak:

— Jótét helyébe jót várj, azért itt van, tedd el ezt a három szál szőrt, s ha valami bajod lesz, és segítségre lesz szükséged, csak ezt vesd a tüzlie, s én tüstént megjelenek.

A mostoha fin eltette a három szál rókaszőrt s ment tovább a maga utján. Egyszer csak egy királyi várba ér. Bemegyen a várba, a király éppen szemközt jött vele. Köszön neki:

— Adjon Isten jó napot fölségednek!

Fogadj Isten mostoha fiú! Hát mi járatban vagy?

— Szolgálatot keresek.

— Éppen jókor jöttél: aratóra van szükségem. Van nekem egy 36G zsákos földem tisztabuzával bevetve, ha ezt 24 óra alatt le nem aratod, kévébe nem kötöd s ki nem csépeled, leüttetem a fejedet. De ha megcselekszed a mit mondtam, három tarisznya pénzt mérek ki a számodra.

A mostoha fin nagy szomorúan kiballagott a.