Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-05 / 10. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ /.) TAEGZA. Milyen időt kívántak a bagiak? Régebben történt, de azért olyan jó izüen hallgatjuk, mikor az öreg atvó nekünk és másoknak elbeszéli. Ha úgy estenden összejövünk és a mi jó atyánknak egy kis jó kedvet akarunk szerezni, hát kérdezzük — Hogy is volt az, mikor a bagi kántort választották ? Atyó váltig mondogatja, bog}' Íriszen hányszor elbeszélte már. l)c mi meg csak hajtogatjuk, mert még Kosár koma sem hallotta, pedig alig várja, hogy atyótól hallhassa. És' ekkoron az öreg atyus imigyen kezdi elbeszélését. — Úgy történt, hogy az öreg bagi kántr’uram elköltözött a bagiaktól — a nagy örökké valóságba. A bagi kántorság nem éppen utolsó a vármegyében, mert akkor még a bagi gazdák hires gazdák számába mentek ám ... — Hogy is történt az a fogadás — szólott ilyenkor közbe a elven értelmű Gyurka. — Ejh, mit, hallottátok ti azt már százszor is. — Százegyedikszer is meghallgatjuk, kiáltottunk mindnyájan. — Ugv fiam, szólott aztán atyus nagy lelkesen, hogy a földes urunk fogadott egy némettel, hogy ha éppen akarja három óra alatt húszezer forintot kölesönképpen összeszed a bagi gazdáktól. — Vesztett a német? faggattuk az atyust. — De vesztett ám, mert egy óra alatt az uraság kezében volt a húszezer forint. Mig mi szörnyüködtünk, addig atvó megvest meggyujtotta pipáját és folytató. — Teringettét, az a pajkos Gyurka, hogy lefordította beszédemet, az egyenes országidról. — Ott hagyta el atyus — mondja Gyurka, hogy a bagi kántorság nem volt abban az időben utolsó mesterség. — Igen, hát természetes — folytatja atyus — hogy a kántorok nagy többsége ajánlották jónia- gukat a népnek. Egyik azzal dicsekedett, hogy megtanítja a népet a kosárfonásra. Voltak, a kik bizony ezt szerették volna. A másik meg olyan búcsúztatót rögtönzött, hogy a kosárfonást bizony lenyomta. így ment ez hétről-hétre, mig nem jött egy alacsony, vézna kántor, a kiről széliében beszélték, hogy még a minisztérium is megbízta az időjárás vizsgálásával. Beszélt a csillagokról, a holdfogyatkozásról, a szelekről és a többi. Ez a kántr’uram elhitette a bagi gazdákkal, hogy ő — már mint ezen tudományánál fogva — mindig olyan időt képes csinálni, a milyet a falu kíván. No nem is kellett több. El volt döntve a kántorválasztás Tetszett a népnek ez a dolog, meg is választották. —• Hát atyó mit is mondott erre, kérdezte megint a pajkos Gyurka. — Ugyan földik, szólottám, ne okoskodjatok. Ne kívánjunk mi más időt, mint a milyent a jó Isten ad. Lássátok én úgy vagyok: nem kívánok mást, mint a mit ő ad és minthogy igy azt kívánom, a mit az Isten akar: Isten is oly termést ad, a milyent én kívánok! — Mit szóltak erre a bagiak? Mit? Kinevettek; azt mondották, könnyű nekem, mert nem fáj a fejem. Tehát kántor uram | Bagra költözött és meg is volt szép csendesen. Hanem, hát a bagiaknak mindjárt az első nyáron eszébe jutott a kántor uram ígérete. És mert az időjárás is éppeg olyan volt, hogy sok gazda va- j karta a fejét, hát elmentek a kántr’uramhoz, hogy már most itt az ideje váltsa be az Ígéretét . . . Mert nekik más időjárás kell! Kánt’uram egy cseppet sem jött zavarba. — Jól van, mondotta, de mert miután engem az egész falu fizet, azért nekem az egész falu lakosságának kívánalma szerint kell az időjárást megcsinálni. Beszéljék meg tehát kentek a dolgot és aztán, ha megegyeztek, jöjjenek el kentek és én a közóhaj, közkivánság szerint fogok cselekedni. — Úgy van, szóltak a gazdák, kánt’uram méltányos és igazságos, Egyezzünk meg tehát közösen. Támadt erre Bagón olyan csetepaté, amilyen még a debreczeni vásáron sem volt. — Pedig ott volt, kötekedett megint Gyurka. Mondja el atyus.- No már most nem szaladok félre az egyenes útról. Olyan veszekedést, olyan czigánylakadal- mat sohasem láttam. Az egyik csöndes, lassú csőt, a másik száraz, szénagyüjtő időt akart. Ebben a zűrzavarban senki sem lehetett okos. Mikoron aztán láttam már, hogy itt utóvégre ökölre megy a dolog, emberségesen szót kértem. — Édes jó főldieim, igv szólottám. Már elkövettétek az első baklövést akkor, mikor elhittétek, hogy az időjárás az ember dolga. Akkor elcsendesedett minden, nem is nevettek ki minket bagiakat. De most már lássátok be, hogy itt Bagón sem tudunk megegyezni abban, hogy hát voltaképpen milyen időjárás kellene. Hát még a nagy világban, az ember millióinak ki tudna eleget tenni. Azért, most is azt mondom, a mit a kántor választásnál mondottam, hogy hát ne kívánjunk mást, mint a mit az Isten ad. Mert akkor az Isten olyat ad, a milyent mi kívánunk! A bagiak észrevették magukat, lassan, csendesen szétoszlottak. Kantr’uram meg várhatta, hogy hát mi a közkivánság, mert a bagi ember azóta is restelli ezt a bizonyos választást. Hanem azért hiába restelték. A harmadik vármegyében is megtudták ezt a históriát. Mikor aztán a szomszéd falu szekeres gazdája találkozott a bagi szekeressel, amúgy odakiáltotta: — Hé, milyen időt kívánnak a bagiak? A bagi gazdák sokáig haragudtak ezért, most már azonban . . . szent a béke. Atyusnak kialudt a pipája, de Gyurka már mellette volt, hogy ezért a tanulságos históriáért atyusnak — szolgálatára készen álljon. Onh) Az influenzáról. — Mi baja volt szegény Kormos gazdának, atyámfia, hogy olyan hamar elköltözött ebből az árnyékvilágból. — Az orvos úgy mondotta, hogy valami, tudom is én, jó hallottam — infulenziája volt, a mitől aztán tüdőgyuladást kapott. El is pusztult. — Influenzának hívják ezt a veszélyes betegsé- j get atyámfia. — Hát instállom alásan, már csak megkérdezem az urat, hogy hát jól gondolkozom-e? Mert én amondó vagyok, hogy ez a betegség is valahonnan külsőországból plántálódott be hozzánk, mint a filokszera és a többi. — Úgy van atyámfia. Oroszország felől jött ez a betegség felénk és mindjárt ki is mutatta a foga fehérét. És lássa először az uraknál vették észre; a nép el is nevezte »úri betegségnek, mert azt bitte, hogy az nem más, mint a közönséges nátha. De aztán bizony a nép is meggyőződhetett, hogy fele se tréfa ám, mikor valaki beleesik. Most is tele volt a bécsi kórház influenzás betegekkel. Uj év óta nálunk is nagyban vándorol vidékről- vidékre.
