Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-05-14 / 20. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

Nem tudott elaludni, az aggastyán ígérete nem hagyta nyugodni. Késő volt, éjfél régen elmúlt, már- már álom szált szemeire. Egyszerre fájni kezdett a foga s fájdalma mindig nagyobb lett. Nyugtalanul hánykolódott ágyában. Az éjszaka egy beláthatatlan örökkévalóssággá változott át. Arcza szemlátomást dagadt.

Fájdalmában felkelt ágyából és fel és alá járkált szobájában. Valami gyanús neszt hallott szobájában, de nem vette figyelembe.

Később átment a szobába S'ónit látott ? A falban egy nagy lyuk volt és pénzesszekrénye fel volt törve. Hamarosan megnézte a szekrényt, de ez üres volt. elvitték az egész pénzét.

— Tolvaj! Rabló! — kiáltá önkéntelenül s hamarjában még a fogfájásról is megfeledkezett.

Amint ott állott szobájában s tépdelte magáról a ruhát, eszébe jutott kívánsága s panaszosan igy szólt:

Te nyomorult szellem! Pokol küldötte. Te bocsátottad rám a fájdalmat, te vagy az oka, hogy pénzemet elrabolták. Gazdag voltam s egészséges, most koldus vagyok s beteg. Istenem! mily b o 1- d o g voltam még a t e g n a p.

— Kívánságod beteljesült! — mondá a szellem ki e pillanatban ismét megjelent.

— Talán ez hiányzott még a boldogságomból ? — kérdő Jussul’ haragosan.

— Igen ez! — feleié az öreg. — Egészséges valói nem gyötörte betegség testedet; gazdag valói, nem szenvedtél semmiben sem szükséget. Csak egy dolog hiányzott boldogságodból — nem akartad elismerni. Es ezt megtedted, tehát most már boldog vagy.

— Figyelj ! — folytató az öreg. Kezeimmel megérintem arczodat s eltűnnek fájdalmaid,

Úgy is történt.

— Hát a pénzem ? Yagyonom ? — kesergett Jussuf.

— Az is megvan ? A rabló beleeset az udvaron lévő gödörbe, a pénz is ott van nála. Vedd el tőle és add át a bitangot a bíróságnak.

Ekkor eltűnt az öreg és a kakas megszólalt — harmadszor.

Jó mondások.

A hazug Jancsiból, tolvaj János lesz. Az orgazda rosszabb a tolvajnál.

A fösvénynek pénz az Istene,

A felvidámitott lakoma.

A gazdag földes ur tetemes összeget osztott ki kis kamatra a helybeli földmivelők között. Szűk idő s nagy drágaság uralkodók egyik tél folyamán, midőn a hitelező gazdag, épen kamat fizetés idején egész váratlanul ebédre hívja meg szegényebb adósait. Elnehezült szívvel jelentek meg ezek: mert úgy hívők, hogy a fizetésre akarja az őket ilymódon emlékeztetni, mi pedig legvégső nyomornak fogná kitenni őket s csalódj okát. Megjelentek a házi gazdától barátságos szívességei fogadtatnak, s igen gazdag pompás teritékü asztalhoz ülnek le. Azonban a finom ételek sem ébreszthettek étvágyat s vidámságot bennök. »Gondolom, miért nem esik jól az étel kedves embereim!« szólal meg a gazda ; hanem itt van egy kis gyomorerősitő — reméltem megfogja hozni az étvágyat.« Mindegyiknek egy—egy • papír szeletkét nyújtott át most,melyek a befizetett évi kamatnak aláirt nyugtatványai valónak. Öröm kö- nyek peregtek le e meglepett s szót is alig tevő adósok arczain jóltevőjük c nemeslelkü lettén; neki vidámult e csendes lakoma, és az éhes szükölködők jóízűen ellaktak az annvi szívességgel fűszerezett étkekből.

155

CSALÁDI-KÖK

Ne higy babonaeágban i

Kati, egy iskolás leányka, igen szeretett Máriáknál lenni. Égy részről azért, mert együtt jártak iskolába és igen jó barátsággal voltak egymáshoz; másrészről pedig azért, mert Mariáknál a szolgáló- leány sok csudálatos dologról tudott mesélni. A többi közt mesélt egyszer egy vándorról, ki idegen országban meghalt és halálának óráját szülői otthon megtudták volna azáltal, hogy azon pillanatban, midőn lelkét kiadta, zaj támadt szobájokban. A szolgáló olyan biztossággal mesélte ezt el, mintha ő is ott jelenvolt volna.

Marinak atyja, ki postamester volt, egyszer azon hírrel ment haza, hogy el kell költözniük N. helységbe, mivel hivatala ezentúl ott leend. Kati ezen nagyon elszomorodott, mert jó barátnőjétől elkellett válni és a szolgáló sem mesélhetett neki többé.

Mariék elköltöztek, Kati olt maradt. Egyszer csak azonban levelet kap barátnőjétől, hogy az nagyon beteg. Kati ezt nagyon sajnálta és attól félt, hogy Marit elfogja veszteni.

Midőn Kati egyszer egy téli napon az előszobában kötött, egyszerre oly zajt vett észre a mellékszobából, mintha valaki bottal kétszer ütött volna az asztdra; épen azon pillanatban kinyílott az ajtó is, Kati azt halván és látván, azonnal Marinak betegsége jutott eszébe s azt bitte, hogy Mari most meghalt.

Megijedt és sápadtan futott szülőihez, kiknél egy ur látogatásban vala.

Az ur észrevette, hogy a leánynak valami baja lehet, azonnal kérdezi hát: Mi bajod van, kis le- , ánvka ?

»Ah! — felele Kati nehéz lélekzetet véve, — pem merem kimondani, de mégis úgy van!«

»Micsoda? hogyan?« kérdezik őt. Erre elbeszéli Kati. ami történt. Nagyon félek, úgymond, hogy Mari meghalt, mert tudom, hogy nagyon beteg volt.

»Ejnye, akkor nem volna jó barátnőd, mond az ur, ha téged halála órájában is ugv megijesztene, hanem* nézzük, mi történt!«

Az ur kezénél fogja Katit, ki őt reszketve szobába vezeti, hol a zörgés történt. Kíváncsiságból Katinak szülői is útónok mentek.

»Csakugyan még most is nyitva áll az ajtó!« mond az ur, »Hauern de be van itt fütve; a melegséget alig lehet kiállani. Elhiszem, hogy az ajtónak fel kellett nyílnia. Az asztalos nedves és puha fát vett hozzá. Nézd csak, Kati, ezen hézagot! Látod, a nedvesség a szoba melegében elpárolgott; a fa ösz- szehuzódott és az ajtó legalább egy fél hüvelykkel keskenvedett; mire áz ajtó magától kinyílt.«

Es most az asztalhoz.

»Hm, hm! itt nem látni semmit az asztal egészen szép és jó.« »De, úgymond, közelebbről kell azt vizsgálni.« Kihúzza annak fiókját, melynek fenekén két hasadás látszott; egy nagyobb és egy kis- sebb. »Jöjj csak ide, Kati! Nézd, itt van a két csattanás oka. melyeket az asztalról hallottál.«

»Krk!« harsog erre megint és Kati szörnyen megijed, az ur azonban nevetve mondá: »Lásd, a halál ismét jött, a kisebb hasadás nagyobbá lett. Megköszönheted az asztalosnak, ki tégecí úgy megijesztett, hogy nedves fát vett a bútorokhoz.«

S inig az ur igy beszél, bejön az ajtón a levélhordó levéllel Maritól, melyben azt Írja, hogy már jobban érzi magát és nemsokára fölgyógyul.

Kati belátta, hogy nem Marinak halála, hanem az asztalos volt oka az ő ijedelmének; de el is szé- gyenlette egyszersmind magát, hogy olyan babonás volt.