Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-26 / 13. szám
98 MAGYAR FÖLDMIYELÜ két a dolgokat a mi újságunk majd nem akkurátusán megforgatta hélről-hétre. De hát nem ez itt a fő dolog! A fő-fődolog az, hogy az itt megbeszélt kérdések valójában és mentül hamarább megtestesüljenek. Megsegíti a jó Isten a magyar népet! Hiszszük, hogy most már a föld népére is szebb jövő virrad . , . . * 4 S^OTBTKE^EÜlf ! Rend a lelke mindednek! — No már megest szomorúan ^bandukol a magyar banknál? Talán hiba esett a kréta körül ? Ali a baj Józsi bácsi? Tálalja hát kis szive nehézmé- nyeit? Tudja, hogy ugv szép szerével elszoktam oszlatni homlokáról a borús fellegeket. — A már egyszer igaz tanító ur, hogy módosán kicsalja az emberből, a mi a szive fenekén ösz- szegvülik, de hát eddig még mindig tudott mindenre valami kádencziát. A beszéde meg olyan jól esett, mint a száraz szántóföldnek a csendes meleg eső. Megmondom hát, miért nem tetszik nekem megest a dolog. Egy kis kontrabant volt a minap a magyar bankban. Kiment ugyanis teljesen az eszemből a terminus, a mikorára az üzletrészbe kellett volna fizetni. Nem káptalan a fejem, hogy még a fizetség idejét is jegyzékbe vegyem és .csakis arra. akurato- san figyelmezzek. De meg az ilyen magunkfajtája embernek a ládafia sem mindig telt, hanem kong az néha napján az ürességtől. Ilyenkor meg hiába akarnék a rendet, ele nem lehet, mert a hol nincs, ott ne keress. Ilyetén képen megesett, hogy bizony, no kibököm már, én is négy héttel restancziában maradtam. Gondolok, hisz nem lesz abból nagybaj, hisz sok a dolog, hát a többi könyv között meg- megv az majd az enyém is. De csalafintaságom csütörtököt mondott, mert bizony ám kisült a turpisságom, ki kellett ám guberálni a hegy hétre szóló 4 krajczáriiyi késedelmi kamatot. Na inár engedel- met kérek kedves tanító ur. én csak nem fogok a saját pénzemre kamatot fizetni. Osztég történjék az .több csatán,, hát akkor mindig; csak pótolni és pótolni azt, a minek hasznát én nein látom soha. E már mégsem járja. Hizzon meg' h bank a maga zsírján, de nem az enyémen. V mondója vagyok, pallérozzön magának más fogdmeget. de ne engem. mert volt barátság és nincs barátság.-j-.< Ej, ej, de kikelt Józsi bácsi a képiből. .Mintha az elevenére tapintottak volna. Pedig lássa Józsi bácsi,,nem magának, de hát’: a magyar banknak, a szövetkezetnek van megyést igaza. Mit szól a törvény a fizetségről?. Azt úgyse, hogy heti tiz krajezáros előzetes váltókban tartozik fizetgetni a tag, inig-a 25 frtos részvényből yz utolsó garasig ki nem fizette a tartozást. A hanyag fizetők pedig büntetésképen fizetnek hetenkint egy-egy üzletrész után 1—1 krajezár késedelmi kamatot. Ezt a szabályt Józsi bácsi is ismerte, hiszen nem egyszer odakiáltott nagy garral Kormos gazdának : < fizess hé, mert rád húzzák a vizes lepedőt késedelmi kamat alakjában.« Persze akkor még esze ágában sem volt, hogy Józsi bácsi zsebbéből is kinézik a késedelmi kamatot. De hát röndnek muszáj lönni. Kiókumlálták azt már régen a kitapasztalt emberek, hogy a fizetség csak akkor megy akurátpsan, ha a hanyag fizetőkből kivasalnak néhány garas büntetéspénzt. Ezáltal lássa Józsi bácsi rendhez szokik a fizető, mert bizony nehéz szívvel válik meg a l kraj ezárjától, a mi egy pakli dohányra éppen elég lett volna, és ezért összekuporgatott pénzecskéjét a pontos időre visz1 be, nehogy hiába kelljen fizetni. »Rend a dolog veleje« ne vegye rossz néven kedves Józó bácsi, hogy egy keveset kioktatom, de bizony néha csak úgy félvállról veszik az intelmet, osztég maguk vallják a kárát hanyagságuknak. — Köszönöm a tanító ur szívességét, hogy anv- nyira kiokositott. De már kérném szeretettel a tanító urat, nem hittem volna, hogy a magyar bankunk is annyira ragaszkodik a rendhez meg, a törvényhez. De hát ha nem enged, jussa van hozzá és annál inkább megtámogatom a jövőben bizalmi szavazatommal, mert nem hímez hámoz, hanem kivételt nem ismer úgy az egyik mint a másik tagja között. Szép beszédének majd hasznát veszem, mert a rendes emberek lajstromában akarok helyet foglalni,. és akkor a késedelmi kamat is a zsebbemben megpihen, az üzletrészem is pontosan lesz törlesztve. Isten velünk! Kiss József. CSALÁDI-KÖR. A káromkodás és a gyermekek. Irtunk mi már nem egyszer a magyar ember egy igen csúnya szokásáról - a káromkodásról. Mert — fájdalom — édes atyámfiai, nálunk, itt la magyarok közt majdnem mindenki káromkodik. Nem tagadjuk, káromkodik az ur. mikor szolgájával van baja, káromkodik a katona, káromkodik az iparos, a kereskedő, káromkodik a földmives ember, ba jószága nem hajlik kezére. Egyszóval akárhogy veszszük is a dolgot — mindig csak a jó Istent bántjuk, aki pedig a mi legjobb atyánk és édes mindenünk! Ugyan édes jó magyar népem, nem adlok-e nekem igazat abban, hogy nálunk, a mi tűzhelyeinken káromkodnak m é g a g ve r m ekek is. Es mikor úgy elgondolkozom, hogy hát miért nem tudjuk ezt a gyomot gyökerestül kiirtani a. magyar nép szivéből, nagy szomorán jutok arra a valóigazságra. hogy éppen azért nem tudjuk magunk közül kigyomlálni ezt a rut gyomot, mert már a magyar ember g y e r m e k k o r á b a n m e g szokj a a k á r o m k o d ást. Es miért, mi módon szokja meg!? Mert korán hallja szüleitől a káromkodó szót. Mert . tudjátok meg. hogy vannak szülők, a kik még virtusnak tartják,: ha gyermekük k á r o m ló s z a v a kát l u d m á }• k i c j te n i. Volt alkalmam ezt számtalanszor tapasztalni. Nevezetesen, egy alkalommal betértem egy igen boldog, egyszerű, de kedves földmives házba. A gazd’ uram örömmel mutatta meg csinos kis gazdaságát, aztán nagy büszkén kiáltotta: Hívjátok csak elő a Pistát, hadd adjon parolát. Pista bejött, parolát is adott, aztán hallgatta az apja-ura beszédét. — Ez a hunezut gyerek még iskolába se jár és úgy káromkodik, mint egy baka. És gazd’uram még mosolygott hozzá, mintha bizony ez a dolog olyan ártatlan dolog volna, a melyen mosolyogni kellene. Nem jól van ez igy édes atyámfiai! A káromkodás nagy bűn, bűne a magyar embernek. Isten sokszor kiváló példákkal mutatta meg, hogy a káromlás mily veszedelmére van az embereknek. Mert Isten hosszú időkig tűr, de aztán egyszerre sújt. mint a fellegből leszakadt villám.
