Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-03-19 / 12. szám
90 MAGYAR FÖLDMIVELÜ Midőn tehát hazánkban egy uj, biztatóbb élet hajnalát üdvözöljük, szivünk mélyéből kívánjuk, hogy a föld népének reménysége hova-előbb teljesedésbe menjen! Cseppekből lesz a . . . tenger! — Ejnye no tanító ur, hát már szépségesen elmaradt a házunktól, he sem kukkan mi hozzánk. Pedig heh sok fúrja az oldalomat, szeretném amúgy szépségesen kitálalni. — Engedje meg Dömi bátyám, de eddig nem lehetett megcselekedni; a bankunk vagyis szövetkezetünk adott egy fikareznyi munkát, hát foglalatoskodtam, drága minden perez, rostokolásra nincs ám idő. De látom, hogy Dömi bátyámnak jól mehet az életének a sora, mert olyan örvendetes az arczulatja. — Hát bizony szó a mi szó kedves tanító ur, most már nyugton lehetek. Volt nekem a takarékban egy kis fölös pénzecském betéve, tavaly került az. Eladtam két szép boczikámat a vásárban és gondolok, tegyük félre, mert hátha Isten megtalál látogatni vagy betegséggel, vagy valami elemi csapással, sertésvészszel, vagy rósz terméssel, bizony jó, ha ilyenkor van egy kis heverő pénzünk és nem kell mindjárt lótni, futni, adósságot csinálni. Mondok : minek hagyjam én azt a takarékban, már csak használja a mi szövetkezetünk. De meg képzelje tanító ur, 200 frt volt a betett pénzecském, hát azt a fűzfán fötyölőjét is, a ki megáldotta őket, csak 8 frtnvi kamatot fizettek egy évre, abból is levontak, azt mondik adóba, osztég kezelési költségbe 50 krajezárt. Nálunk a mi szövetkezetünknél 10 egész forintot ígértek az év végén és nem vonnak le belőle egy mákszemnyit sem, no meg ha ki nem veszem, oda írják a betett 200 forintkámhoz és ez is hoz már jövőre kamatot, igv ha nem is csurran, de legalább cseppen. — Teljesen igaza van Dömi bátyámnak, de valamit kifelejtett még. — Nos mi légyen az kedves tanító ur, ne tessék azon csodálkozni, hogy egy ilyen magam formájú ember jobban ért a barázdák rovásához, mint a betű mesterségéhez. Hát biz a heányos néha a beszédem. — Semmi Dömi bátyám, megesik biz a mi velünk is, hogy néha elnézzük magunkat és nem használjuk fel javunkra azt, a mi önként kínálkozik. Lám, lássa Dömi bátyám itt a szövetkezetünk, hogy hívogat, hogy necsak 100 Irtokat, de kevesebbet is 1 vagy 2 frtot tegyünk be, mert hát cseppekből tesz ám a tenger. Az ember önkényt kedvet kap a takarékosságra, örül ha a summa nagyobb és nagyobb lesz, szaporodik a pénzecskéje kamatokkal és a mit igy több apránkint hozzá tesz. Kiskorig folytassa csak Dömi bátyám ezt a jó szokást, meglátja nehány év múlva szive csak úgy röpdösni fog örömében, mily szép vagyonkára szaporodik ez lassan, szép szerével. — Köszönöm tanító ur jó tanácsát, majd megpróbálom a módját. Kiss József. Jó mondások. Isten kegyelme, nagy gazdagság. Éhes szúnyog jobban csip. TAXbCZA. A mostoha is lehet. . . édesanya. No ugyan megadta neki! Mostoha is édes ? Már ugyan ki hallott ilyet. A mostoha csak mostoha lehet . . . igy ismerik a mindennapi életben. így írják le a versekben, a mesékben is! Mert hát ki is tudná kárpótolni az édes anyát ? Pedig hát nincsen dolog kivétel nélkül. A fekete hollók közt is akad —- egy fehér holló. Igaz,, hogy nagyritkán. De hát azért mégis csak akad. Ez a kis egyszerű történet is meg fogja mutatni. Úgy történt ugyanis, hogy Kardos Péter egy esztendei boldog családi élete után elvesztette hűtős társát. Mert mikoron a legboldogabb időkre készültek volna, akkor nehezedett reájuk az Isten keze. Az asszony megszülte gyermeket, de a gyermek élete a szegény asszony életébe került. A haldokló asszony megfogta férje-ura kezét és igy rimánkodott búcsúképpen : Ígérd meg nekem Péter, hogy a mint teheted, anyát fogsz hozni házadhoz ehhez a gyermekhez. A Gáborék Erzsije legyen az ő anyja. Kardos Péter zokogott, és mire szólhatott volna az asszony örökre héhunyta szemeit. Két év telt el azután. Péter gazda nagyon is érezte, hogy miért tett olyan testamentumot a búcsúzó asszony. A szegény kis árva gyerek valójában árva volt. Hiszen cselédre kellett híznia, mig ő a földet túrta. A rossz cseléd meg bizony hogy fizetett ellenség. Két év múltával hát anyát hozott a tűzhelyre Kardos Péter. De mi történt ? A falu-szája rátette nyelvét az uj házaspárra. Mert nem azt vitte házába, a kit ő akart, már t. i a falu szája. Egyszerre csak az egész község szörnyű mendemondát költött jó Kardos Péter uramról. Hogy hát nem is szerette első feleségét sohat sem. Hogy mikor a mostohát haza vitte, a boldogul- édesnek kettő repedt a sírja. Es ha az a sir beszélni tudna, majd elmondaná, hogy és miképpen halt meg Kardosné. Hogy t. i. ütötte, verte Kardos a feleségét. Mikor viselős volt a szegény asszony, akkor is megrugdosta. így járta a szó-beszéd napról-napra, hogy még. a törvény is közbeszólott. Persze, hogy ez mind mende-mondának bizonyult. Gonosz nyelvek fulánkja dolgozott . . . tisztára kitudódott. De Kardos gazda szive bánatba borult. Visszahúzódott az emberektől, mert megutálta őket. Már egy év mult el a vihar után, a gólya madár ismét hozott házába egy kis gyermeket, szerető testvérkét, de Kardos gazda csak borongós,* boldogtalan volt. Neki mennie kellett ebből a faluból. . . mesz- szire, nagyon messzire. () itt soha sem lehet boldog. Megutálta az embereket, a kik úgy megsebezték ártatlan szivét. Kardos gazda el is adta kis házát, földeeské- jét. Nem is maradt ott neki semmi birtoka, csak az a sirhalom -- ott a temetőben. Eltűntek aztán; a falubeliek azt sem tudták hova költöztek Kardosék. Kardosék pedig Magyarország legszélére húzódtak. Eg\- csinos malomban találjuk a gazdát. Kardos Péter uramat. Aztán eljárt az idő, Hogy Kardos gazda eljött a falujából, bizony annak immáron kétszer tiz esz. BZé’WETKEZZÍSmm
