Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-02-05 / 6. szám
42 MAGYAR FÖLDMIVELÜ SZÖVETKEZZÜNK! A kifogások. A réczefalusi tanító ur a szömszéd vármegyének egyik községeiben látogatóban volt a kollegájánál, a kaézérfalusi tanító urnái .... Esteliden, egy kis barátságos vacsorára meglátta a kaézérfalusi tanító ur a jegyzőt, bírót, esküdtet és még néhány jó embert. Természetes dolog, bogy rögvest szóba jött a réczefalusi hitelszövetkezet is, a mely már most javában működik. A kaézérfalusi biró uram, becsületes neve szerint való Hiába Sámuel jó ideig hallgatott, egyszer aztán ö kegyelme is megszólalt: — Jó, jó tanító uram, hanem azért nekem van ám aggodalmam. — Ki vele biró uram, majd körülnézegetjük. — Hát én bizony ki is rakom. Apám is mindig azon volt, én is hasonló módon gondolkozom, hogy a magyar ember csak az ad.ó'ss ág esi n á - lás tói őrizkedjék. Mert az adósság szedte le lábáról az mai világban az urakat, a népet egyaránt. Már most könyörgöm aláson. Ha a falubelieknek a hitelszövetkezetek révén alkalmatosságuk leszen köl- I csont kapni, homlokegyenest neki megy, még az is, a ki különben soha se gondolt volna az adósságra. Okos beszédnek tetszett ez igy első hallomásra, azért a jegyző, meg az esküdt uramék is helyeslő- leg bólintgattak. De a réczefalusi tanító ur nem az-az ember ám. a ki rá ne tudna duplázni. — Biró uram szavát megértettem — szólott a tanító ur. És abban igazságot is adok, hogy bizony az adósság szedte le a lábáról az urakat is, meg a’ népet is. De a példabeszéd is azt tartja, hogy adósság válogatja. Az nem tett tönkre senkit és nem is szedett le senkit a lábáról, hogy kölcsönt vett, hanem igenis leszedte a lábáról azon sajnálatos körülmény, hogy a kölcsönpénzt rosszul, könnyelműen használták fel. Nagyon is az elevenre tapint egyizben a mit idevonatkozólag Andrásv Kálmán derék hazafi mondott, hogy a magyar ember pazar ember s e pazarlást mentségül gavallérságnak keresztelte. Ernái és parasztnál egyformán dominál e magyar virtus. Egyiknél a kaszinókban, másik a malom alatt és a kocsmákban. S mert a mély Duna vize is lefogy utoljára, a »gavalérság is kiüríti a zsebet.« No hát szent igaz, ha aztán a kölcsönt azért vesszük, az adósságot azért csináljuk, hogy azt a zsebet hasonló élet folytatására megint megtöltsük, akkor persze olyan lesz az adósság, mint a mocsár, melybe ha valaki belelép, mindig mélyebbre és mélyebbre sülyed. De hogy a mai világban és gazdasági állapotban a gazdának nélkülözhetlen szükséges kölcsönhöz jusson, azt én már sokszor megmutattam, de maguk kigyelmetek sem fogják tagadni. — Hát bizony úgy van, szólott az esküdt. — Sőt engedjenek meg kigyelmetek, de kénytelen vagyok visszafordítani biró uramnak mondását, hogy t. i. ha hitelszövetkezet leszen akkoron alkalmatosságuk leszen a népnek homlok egyenest belemenni az adósság — csinálásba. Vájjon? Azt kérdezem biró uramtól, hogy hát Kaczérfalván volt eddig Hitelszövetkezet ? — Már hogy lett volna,, szólott biró uram. — Hát igy alkalmatosság sem volt az adósság csinálásra ugy-e bár? Biró uram izgett, mozgott. A tanító ur csak tovább szorongatá. —r Hát akkor van okom hinni, hogy Kaczérfalván nincs is adósság. Nagyot sóhajtottak erre — a kaczérfalusiak. — Nincs bizony, csak egy két gazda kivételével — mindnyájan úsznak. Es mily alkalmatossággal vették ezt a kölcsönt ? — Hát a nagy bankokból, ugv ni prolongálásra, meg az uzsorásoktól, meg a jó Isten tudja kiktől. — No lám! így van a dolog és ha igy van, akkor ne mondja senki, hogy a hitelszövetkezetek csinálják majd az adósságokat. Sőt megfordítva van. A magyar kis gazdát, ha hínárba bonyolódott, csak a hitel szabadíthatja onnan ki. És egy más dolog: »Hogy a gazda úgy tudja felhasználni a tisztes kölcsönt, hogy az maga-magát fizesse ki.« No de most már nagyon is öreg este lett. Majd a jövő alkalommal ennek a titkát is feltárom. Úti czifra, házi ronda. Utam egy falun vezetett keresztül. Éppen vasárnap volt. Nem akartam elkerülni a templomot, tehát betértem Megjegyzendő, hogy az a falu nagyon hires, volt arról, hogy az asszonyok igen szép czifra öltözetet hordanak. Mint nagyon sok faluban, ugv itt is szokásban volt, bog}’ összeharangozás előtt a templom előtt állottak meg a férfiak és tanakodtak az időjárás, vetés, aratás, szüret slb. fölött. Az egyik férfivel beszédbe elegyedtem s ettől tudtam meg ezeket, miket itt elmondok. A mint az első asszony elhaladt mellettünk, ki igazán nagyon czifrán volt felöltözködve, emberem hunyorított balszemével és a fülembe súgta : »lti czifra, házi ronda, kívül juj, belül pfuj!«' — Hogyan érti ezt? -- kérdem.- Úgy uram, feleié a férfi, — ha véletlenül ez asszony házába kerülne és leülne valahova, tudom nem állana fel, mert odaragadna a piszokhoz. Aztán látná meg ő kegyelmét dologtevő napon, azt gondolná, hogy az az asszony nem mosakodott két hónapja. — Ez öreg hiba — feleltem vissza. Alig hogy e szavakat kimondottam jött egy másik még jobban kicziczomázva mint az előbbi. Kíváncsian vártam, miféle megjegyzést fog erre magyarázóm tenni ? Alighogy elment az asszony mellettünk, a férfi fülembe súgja: >Uri pompa, koldus konyha«. — Hát ezt hogy érti — kérdém. Csak úgy — feleié, hogy az az asszony úgy jár mint egy páva, pedig otthon a betévő falat is néha olyan nehezen kerül meg. Mikor Miska szomszédom elvette, egy szép telke volt, de már az egészet eleziezomázta az asszony. Nem megszülésből mondom, de a tegnap is egy fél kenyeret kért a feleségemtől kölcsön, aztán a lisztet is hitelbe veszik már, pedig messze van még az aratás, dehát az istentelen pompának meg kell lenni. — Hát a kend házánál mi a főszabály az öltözetre nézve? — En nem bánom — volt a felelet — akárki mint öltözködik, de én csak azt tartom, hogy a magunk szőtt-font öltözet a legszebb magyar viselet. — Helyesen gondolkozik — felelém — és kezet szorítván elváltunk. Bár sokan volnának közötted jó magyar nép, kik igy gondolkoznak Jómondások. Aki három lépést tesz érted, tégy te hatot érte. Messze ér az igazság keze. Minden nagynak kicsiny a kezdete.
