Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-29 / 44. szám
1 348 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Annyi, a mennyivel küzdelmesen eléri Amerikát. A falu árendása potom árért vette meg a kis házikót, szarvasmarháját s többi ingóságait is el- kótyavetélte, hogy pénzt csináljon. Az ágens azzal biztatta őket, hogy csak Hamburgig jussanak, ott aztán ő gondoskodik róluk. Szegény emberek és bíznak e csalóban! Másnap kora reggel szokatlan képet mutatott Virágfalva. Egyenes, nyílt utczáján hullámzott a nép, s miudenkiJános g a z d a h á z a felé tartott. János gazda meg már készen állott az útra. Feleségének ugyancsak ki voltak sírva szemei, két kis gyermeke meg alig várta, hogy a vaklóra üljenek. — írjon aztán kend — szólott egy éltesebb gazda — milyen világ van ott az óperencziás tengeren túl. még tán bizony magam is gondolkodóba esem. — Én meg éppen itt hagyom ezt a czudar világot — szólalt a másik. Ez alatt Ferike ölébe kapta a kis kutyát, Erzsiké meg a kis macskát s nem kértek egyebet édes jó mamájuktól, minthogy engedné meg nekik azokat elvinni abba az uj hazába, hol bizonyosan nem fognak találni ilyen kis kutyára és szép macskára. Édes anyjuk azt sem tudta, sirjon-e vagy nevessen, de mégis legjobbnak találta, hogy a kis kutya, meg a kis macska Malmosyék Tercsikéjének adassák emlékbe. Aztán kimentek a vasúti állomáshoz, kisérve a falu népétől. Öregje, apraja künn volt s mikor a gőzmozdony indulót fütyölt, kendőt lobogtatva eresztik a nagy útra azokat, kik a boldogságot a szép Magyarhazában feltalálni nem tudták. A vakló meg vitte sebesen őket, mint viszi a madarat a szárnya. Vájjon megtalálják-e ott a tengeren túl? Azt csak a jó Isten tudja. ISMERETEK TÁRA. Megmagyarázhatlan nehéz lm. A kivándorló magyar családot a legjobb kedvvel röpítette a gőzmozdony ... az uj haza felé. Nem volt idejök önszivükkel foglalkozni. A vidék különfélesége, uj emberek, ismeretlen szokások egészen elfoglalták őket. Csak akkor, midőn szég Magyarország határát elhagyni kezdték, akkor szállta meg szivüket valami megmagyarázhatlan nehéz hu. — János — szólt az asszony —• a kondoktor ur az mondta, hogy egy pár perez után elhagyjuk Magyarországot. János még egyszer kinézett a kupé ablakán, aztán nagyot sóhajtott. Fülébe hallotta csengeni a kedves éneket: »A nagy világon e kiviil. nincsen számodra hely. áldjon vagy verjen sors keze, itt élned h a 11 n o d kell.« Temetés a tengeren . . . Láttál-e már tengert? szives olvasóm. Láttad-e már azt a megmérhetetlen víztömeget, mikor mozgó hullámaival csatában van a haragos természettel. János gazda sohasem látta. Hallott ugyan tengerről. könyvekből, kalendáriumokból is olvasgatott róla ... de bizony, hogy oda érkezett a tenger partjára . . . bámulat, ámulat tartá lekötve. Azonkívül még más is meglepte jó szivét. Hiába kereste azt az urat, ki őt a tengerre szóló jegvgyel még otthon ellátta! _B. G. (Folyt, köv.) Mindenki János gazda háza felé tartott! Könyves András bácsi oktatása. Ritka vendégek a csillagos égen. Még nem kutattuk fel egészen a világtérnek nagy mélységeit. Még van látnivaló a csillagok végtelen birodalmában. A teremtő Istennek munkáit nem lehet ám egy könn}'en kibeszélni! Atyámfiái! Az álló- és bolygócsillagokon kívül vannak még más égitestek is, melyek, ha nem is mindennap, de egyszer-másszor mégis egészen szokatlanul feltűnnek a csillagos égen. Ki ne látott volna már csillaghullást? Ugy-e, atyámfia, hogy nem tudod, miféle égi jelenség az? Aztán hányán félnek — tudatlan emberek — az üstökös csillagtól, mikor ez végig sétál a mi egünkön! Még mindig sok babonás szóbeszéd járja a nép között, mikor egy-egy üstökös csillag kerül, vagy valamely ritkább jelenség van az égen. És azért én, atyámfiai, késztetve érzem magamat, hogy az olyan ritkább jelenségekről is felvilágosítsam a ti elméteket. Tehát jól vegyétek eszetekbe, amit mondandó vagyok ! Meteorok, vagyis hullócsillagok. Derült éjszakákon lehet látni csillagokat,, amint hirtelen futni kezdenek, de aztán nemsokára el is tűnnek az égnek kékségéből. Ilyenkor bizonyosan meghal valaki, mert letűnt az ő csillaga! Persze, hogy meghal. Sőt akár százan is meghalnak, mikor egy-egy olyan csillag kialszik. Mert, ayámfiai, Földünk kerekén együttvéve minden perezben talán százan is elhalnak, amint hogy ugyanannyi, vagy még több is születik perczenkint. Az a futó csillag azért alszik ki, mert neki is ütött a végórája. Atyámfiai, mikor olyan futócsillagokat láttok az égen, melyek mindjárt ki is alszanak, tudjátok megr hogy ezt a jelenséget már régtőlfogva csillaghullásnak nevezték el az emberek. De hát miféle égi jószágok azok a hullócsillagok ? A kalendáriumcsinálók és más tudósok apróbb égitesteknek tartják azokat. Régibb csillagvizsgálók azt mondták, hogy a mi Napunk családjából (rendszeréből) valamikor egy bolygócsillag talán szétpattant és apróbb darabok lettek belőle. Akárhogyan álljon is a dolog, ezek az apró égitestek aztán, mikor Földünknek légkörébe jutnak, a levegőben nagy gyorsan iramodván, megtűzesednek a súrlódástól. mint kerékagy a forgástól. És sokan közülök el is égnek, még mielőtt a Földre eshetnének. Vagy ha el nem emésztődnek, tovább száguldanak messze el a nagy világtérbe. De némelyikük meg- tiizesedvén, még több darabra is szétpattan. Es ezek a csillagtöredékek hullanak le tüzesen, melegen a mi Földünkre. Atyámfiai, a világtérből a Földre esett égitestet hullócsillagnak, meteornak, vagy lebegőkőnek (régibb nyelven lebkőnek) nevezték el a tudósok. Vannak aztán közöttük tiszta vasból lévők és kőnemi'i darabok is. Amazok a meteorvasak, ezek a meteorkövek. Néha, mikor nagyobb meteorok kerülnek Földünk légkörébe, gyönyörű, sokszor vakító fényt árasztanak. Szépen tündökölnek egy kis^
