Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-10-15 / 42. szám
MAGYAR FÖLDMIVELÜ 33 ISMERETEK TÁRA. Átkelés egy afrikai folyón. Sokszor nagyokat sóhajt a magyar ember, hogy nagy a teher, sok az adó. Hát bizony óriási áldozatot kellett nekünk az utolsó ötvenesztendőn keresztül hozni, hogy a művelt nemzetek sorába léphessünk . . . Csak mennyit áldozott az ország, hogy a hatalmas Duna folyót gyönyörű, remek hidakkal lássa el. A mi lánczhidunk, mely Pestet Budával összeköti : valóságos csuda számba ment. Azóta már több óriási hid áll a forgalom rendelkezésére. Igv van az ország többi folyamaival. Lassan-lassan, de minden folyónak meg lesz a maga vasúti, katonai és közforgalmi hídja, mely földmivelésre, kereskedelemre és az ország egész műveltségére igen-igen nagy horderejű . . . Bezzeg nem úgy van a sötét Afrikának azon részeiben, a hol a népek tanulatlanok, műveletiedéin egy-egy misszió-telepre utaznak. Mily hatalmas folyókon kelnek át ezer és ezer veszély közt! Bizony, mi hálát adhatunk atyámfia a jó Istennek. hogy a kereszténység utján a műveltség áldásaiban részesültünk! A harangok története Ezerötszáz esztendeje, annak, hogy a templomok bádogos tornya alól először hangzott az imádságra hivó harang. Az első keresztények még nem ismerték a harangot; hangos kiáltás volt a jel, a mi templomba szólította őket. Később lapos deszkadarabokat csapkodtak össze, figyelmeztetve az Istenházára a hivekel. Kampániában ezerötszáz esztendővel ezelőtt tették föl az első harangot a székesegyház tornyára. Költalálójának a bölcs és jámbor Pál püspököt tartják. Egy legenda igy mondja el, miként jött rá Pál püspök a harang eszméjére. Alkonyaikor egy erdőtisztáson haladt át a jámbor főpap, elmerülve ájtatos gondolataiba. A Átkelés egy afrikai folyón. nek maradtak és nem részesültek a kereszténység nagy áldásaiban . . . Mai képünk egy afrikai folyón való átkelést mutatja be. Igen érdekes kép ez. A folyam fölött kúszó növények hihetetlenül hosszú és erős indái valósággal olyan természetes hidat képeznek. Ezen jutnak az emberek egyik partról a másikra. A kisebb folyókon keresztül dűlt fatörzsek szinte elpusz- tithatlan hidakat alkotnak, melyek egy egész emberraj súlyát nem éizik meg. Ä fatörzseknek kiálló ágai vannak, szinte korlátokat képeznek, ugv, hogy az álkelő a vizheeséstől biztosítva van. A benszü- löttek nagyon jól ismerik ezeket a természetes hidakat. Oly könnyedén mennek, sőt szaladnak át rajtuk, hogy az ember alig hinné. Hazánkból is mentek hős papok, kiket misz- szionáriusoknak neveznek Afrika belsejébe. Az Isten igéjét hirdetik ott, és a műveltséget terjesztik ama vad népek közt. Elképzelhetjük, mennyi önfeláldozással, hősiességgel kell nekik megküzdeniük, mibiborvörös ég fénye rávetődött a zöld lombokra,"a mi olyan nagy hatást tett a végtelen csöndben a lelkiatyára, hogy önkénytelen leült a fűbe s egészen esteledni kezdett, a mikor egy távoli juhnyáj csengőjének a hangja fölriasztotta álmodozásából. Csak épen annyi ideje volt, hogy sietve eljusson a templomig, a hol hívei már türelmetlenül várták. Ettől kezdve csengettyüszó hívta össze a hívőket, később pedig óriás csengőt öntöttek. Ez volt az első harang. Lassan aztán elterjedt a harang használata és 590-ben már tökb franczia községben használták. Sabinianus pápa 590-ben a kereszt mellé fölvette a harangot is az egyház jelvényei közé s nem sokára Rómában is meg- kondültak a harangok ércznvelvci. Magyarországon Szent István király öntette az első haragot ny.olcz- százkilenczvenöt esztendővel ezelőtt. És azóta összenőtt a harang a mi életünkkel. Beszédét, ékes nyelvét értik a hívők. Megszólal hajnalban, délben és estére.
