Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-08-06 / 32. szám
250 MAGYAR FÖLDMIVELŐ megélhetésben erősödjék! Álljon élére azon mozgalmaknak, mikkel a „.jog, igazság és törvény“ elérkezett időszakában nemzetgazdasági nyomorúságukból kiragadhatjuk a népet. Viselje szivén a szövetkezeti ügyeket: figyelje meg, mivel táplálkozik a nép? Mit olvas, milyen gondolkozása van. Jelenjen meg körükben és világosítsa fel az ország jelen helyzetéről. Igen, ezt követeljük minden népképviselőtől ! Az a honatya, a ki erre nem érkezik reá, a ki adja a nagyot, hogy ő efféle apróságokkal nem törődhetik, mert neki országos gondjai vannak, az adja be a kulcsot ....... Az t a hona 1 y á t ti nép! ne ér dein e t s i t s é t e k b i z a 1 m a tokra! Fordítsatok neki hátat! Mutassatok ajtót, ha majd újra mézeskedik. A ki nektek be nem számol, azt ti úgy tekintsétek, mint a ki bizalmatokért még mindig adós, mert számolni nem mer. Mondottuk pedig mindezeket azért, mert nagyon valószínű, hogy az uj követ választás sokkal előbb leszen, mint gondoljuk? Tehát jó előre figyelmeztetünk atyámfiai, hogy csak oly honatyát válaszszatok meg, a ki a népet szereti, a nép ügyeit szivén viseli, a ki a népért buzgólkodott! ,,Ugy van az embör a törvénynyel, mint a gyerök a kenyérrel!" Hej, mert nagyot is fordul és sokszor hirtelen a világ kereke. Már t. illik ennek a kis világnak, Magyarországnak la, a hol a magyar embernek a költő szavai szerint »élni-halnia« kell. Mikor ugyanis a munkás törvény életbe lépett, akkoron nagy zaj támadt! A munkás népnek véres szájjal, teletorokkal kiabálták: — Rabszolga törvény járom alá hajtanak! — Ne váltsátok ki a munkás igazolványokat — Sztrájkoljatok! A szegény munkás nép csakugyan zavarba jött. Sőt nagyon sokan hallgattak az efféle szavakra. Meg is adták az árát sokan; szivünkből sajnáltuk is őket. Megmagyaráztuk mi apróra ennek a törvénynek miben létét és azt mondottuk, hogy e törvénynek sok jogtalanságnak, sok panasznak elejét fogja venni. S ha vannak is fogyatékosságai, a gyakorlati élet majd azon is simít, javít, mint javított a müveit külországokban, hol az ilyen »rabszolgádnak csúfolt törvények már igen beváltak. Hála Istennek, hogy a mi józan eszü, korántsem romlott szivii munkás népünk ma már egészen másképen gondolkozik e törvényről. Az alföldi munkások ugyanis, kik még a múlt aratáskor ugyancsak szidták e törvényeket most már maguk ügyelnek legjobban, hogy ezek a törvényeket a gazdák és hatóságok pontosan megtartsák ! Mert észrevették ám, hogy e törvényben rejlő és a munkások érdekeit óvó dolgokat elfelejtették az izgatok kellően megmagyarázni, sőt féírecsa- varták. A munkások most különösen azt a rendelkezést méltányolják, hogy az arató munkásnak a gazda a kereset minimu m á t (a bér legkisebb fokát) köteles biztosítani. Egy csongrádinegyei jegyző — Írja a »B. H.« ki sokat érintkezik a munkásokkal, a minap elbeszélgetett velünk. A jegyzőmosolyogva jegyezte meg. — Lám, tavaly még nem kellett törvény, most meg már hogy megbarátkoztak vele. A munkások egyike, becsületes neves Sziics Ferencz erre igy felelt vissza. — Hát uram, úgy van az embör a törvény nye 1, mint a gyerök a kenyérrel. A gyerök, mikor legelébb dug a szájába az anya egy falatot, hát nem vöszi bé, azután aztán halálos holtáig nem szokik le a kenyérevésről. E beszédben maga a munkásnép nyilatkozik meg, mely ma már önmaga elismeri, hogy tutorra, gyámra volt szüksége! A „Jancsi bankók.“ A mindennapi kenyerüket kemény munkával kereső kubikusok ügyével a mi újságunk is foglalkozik. Mert meg vagyunk győződve, mint azt már irtuk, hogy e szegény munkás nép nagyon is megérdemli a róluk való gondoskodást. Hiszen az ő munkájukra éppen olyan szüksége van az államnak, társulatoknak és egyeseknek, mint bárkiére. Éppen azért örülünk, hogy a földmivelésügyi minisztériumban arról gondoskodnak, hogy azoknak az embertelen üzelmeknek, melyekkel ezt a szegény népet már régen szipolyozzák véget vessenek. Szipolyozzák pedig a többi közt az úgynevezett »Jancsi bankókká 1« is. A ki nem tudná, hogy hát mik azok a »Jancsi bankók,« hát azok kedvéért röviden elmondjuk. A kubikusok legtöbbnyire a faluktól, városoktól messze élnek, dolgoznak. A munka helyére sietnek tehát a »kantinosok,« kik aztán őket élelmi szerekkel látják el. Persze ezek a kantinosok jóban vannak a vállalkozókkal; sőt az is megtörténik, hogy maga a vállalkozó állít fel ilyen kantint. Az ám, de a kantinosok, vállalkozók nem elégszenek meg az esetleges nyereséggel. Hát biztosítani szeretik magukat azzal, hogy odakötik a szegény kubikus családot a kantinhoz. Ez az erős kötelék az úgynevezett Jancsi-ban- bó! T. i. a munkás nem kap készpénzt, hanem egy kis czédulát, melyre hűségesen rá van irva. hogy ennek vagy annak a kubikusnak mennyi pénze van a vállalkozónál. Ezeket a czédulákat aztán a nép elnevezte Jancsi-bankóknak. Mert akkurát olyan Jancsi-féle bankók azok, melyeknek értéke csak ott van a vállalkozó kantinjában. Másfelé nem kap érte egy sós kalá- J csőt sem. A szegény kubikusnak tehát a meghatározott kantinban kell bevásárolnia a drága, de rossz szalo- nát, kenyeret egész élelmi szert. Méreg drágán szerzi igy be a kubikus élelmét, pénze pedig úgyszólván semmi sem marad, mert a Jancsi-bankókkal meghizlalta a kantinost. No hát ez már valóban embertelenség! Azért üdvözöljük a minisztert, a ki a kubikusokat immár védelmébe fogadja. A Jancsi-bankós vállalkozók meg is érdemlik, hogy az orrukra koppantsanak.
