Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-09 / 28. szám
218 MAGYAR FÖLDMIVELŐ Vigyázzatok! Fáj az ember szive, ha hallja, ha látja, mint veszti el a magyar munkás nép féltve őrzött becsületét és régi jó hírnevét. Most arról értesítenek bennünket, hogy Békés- megyében egymás után kezdik felmondani a z aratási szerződéseket s a kialkudott 90 kr., 1 frt 20 kr napszám helyett 1 frt Ö0 kr, 2 frtot követelnek. Természetesen az uradalmak nem teljesitik ezt a jogtalan kívánságot s hogy termésük a lábán el ne pusztuljon idegenből hozatnak olyan munkásokat, kik tisztességes áron dolgoznak s a megkötött szerződési pontokat nem csűrik, nem csavarják, ide meg oda s nem állanak elő olyan jogtalan kívánságokkal, mint azok, kik lépre mentek az izgatok mézes-mázos szavaira. Ki huzza a rövidebbet ? Mindig a félrevezetett nép, mindig a lázadók, mert azok munka s kenyér nélkül maradnak. Szószegés, csürés-esavarás, jogtalan követelőd- zés nem volt szokása a magyarnak. Hát mi az oka mégis, hogy most a nép (tisztelet a többségben levő kivételeknek) szakit régi élet módjával és szószegő lesz? ...... Hát megmondom. Nem más, mint az izgatok, kik kellemes j övöt varázsolnak a nép elé, hogy in o s t a zavarosban halászván, jól meg tömjék hasukat s zsebeiket a nép verejtékkel szerzett filléreiből. Igen Békésben is ez az oka annak, hogy a nép becsülete veszendő félben van. Éjjelenkint, homályban egy Kecskeméti (?) Mihály nevű népbolonditó tartott a néppel titkos gyűléseket s ott kivándorlásra s arra biztatta őket, hogy ne d.eigazzanak, mert az államnak úgy is köteles-. sége őket eltartani. S a szegény nép hitt és csalódott is.............. Felmondta a szolgálatot s most munka s ke- nyér nélkül a legnagyobb nélkülözésekkel küzd.... Az izgató pedig eltűnt, elillant, mint a kámfor. Ebből is látszik, hogy ők csak addig vannak veletek, addig ismernek benneteket, mig élősködhetnek rajtatok, mikor sorsotok, talán éppen ők miattuk rosszra fordul, akkor magatokra hagynak benneteket s más vidékre mennek, csalni a népet. De ott hol már egyszer csalódott a nép ott már nem járhatnak a népbolonditók, oda már nem merik betenni lábukat, mert ott — nincs többé s e f t. No de azt hiszem, a tavalyi s a mostani szomorú tapasztalatokból mindenki okulni fog. Remélem végre valahára belátod kedves jó magyar népem, hogy ezek a hamis apostolok nem a te hasznodat akarjak, hanem önmaguk akarnak meghízni. , Tehát vigyázzatok! Legyetek résen. Ha ilyen apostolok kisértenek, mondjátok meg nekik, hogy ti magyarok vagytok, ti nem tagadjátok meg Isteneteket, hazátokat és nem szegitek meg a szerződést sem, nem hallgattok az ő ámító szavukra! Meddig tart e pénz? Ha úgy értjük e kérdést, hogy mennyi ideig tart az embernél a pénz, a felelet alig lehet más, mint hogy sohasem elég soká. Ám nem erről a szomorú jelenségről, hanem egyáltalában a pénz tartóságáról van szó. Egy tudós kiszámította, hogy az uj aranypénzt kétezer miliiószor lehet egyik kézből a másikba tenni, mig a kopás észrevehetővé válik. Még szívósaid) az ezüstpénz. Ez háromezerké(százötven miliiószor változtathat gazdát, mígnem annyira elkopik, hogy meg lehet látni. TÁRCZA. A kincses kukoriczaföld*) — »Petőfi rege« Héjasfalváról. — Mikor haldoklóit az öreg Juon, magához hivatta a pópát, hogy meggyónja bűneit, mielőtt elköltöznék ebből az árnyékvilágból. Ezüstfehér haja hosszú volt, lecsüngött a vállaira. Arczának minden vonása megnyugvást, a boldog örökéletbe vetett bizalmat mutatta, hiszen neki nincs és nem is voltak nagy bűnei! A forradalomban nem járt rabolni, nem ölt meg senkit, s ha nem segíthetett az üldözötteken, ha nem kínálhatta meg az éhezőket, — de nem is bántotta. Gazdag volt. Gyermekekkel nem áldotta meg az Isten, miért indult volna a magyarok ellen? Egy bűne mégis vagyon. Nem cselekedeti, de a szentirás szavai szerint kétféleképen vétkezhetik a gyarló ember az Isten akarata ellen: cselekedettel riés mulasztással. 0 nem cselekedett rosszat, de mulasztott . . . Akkor történt, mikor Bem tábornok a magyar csapatokkal csatát vesztett Segesvár mellett. Igen. Akkorról mulasztott el valamit fölfedezni, de jön a pópa és meggyónja neki. Talán segíthet ? . . . Bizonyosan segíteni fog. Megérkezett a pópa. Díszruháját öltötte fel a gazdag Juon tiszteletére s az aranyfeszületet hozta el. Odanyujtja a beteghez, de a beteg vonakodott a kereszt megcsókolásától. — Elébb a bűnömet akarom elmondani — szól csendesen a pópához s az egyház embere érdeklődve mondá: — Hallgatlak. — Talán hosszas leszek. Eljön le tiszteletes atyám! — kínálta a pópát s a mint közije ült a pap, elkezdé vallomásait. — Van nekem egy kincses kukoriczaföldem. A pap nagyranyitott szemekkel tekintett a betegre s még jobban érdeklődve hallgatta a gazdag Juon gyónását. — Drága kincs van benne. A magyarok legdrágább kincse. Mikor a magyarokat Segesvártól idáig kergették a muszkák, akkor került oda, akkor ástam én a földembe s benne van az most is, mert a sirt semkisem tudja, csak én tudom. Egyedül csak én . . . — Ne siessen a beszéddel, Juon! — esöndesité a pópa, pedig alig várta a következőket. — Ugv esett, mintha most is látnám, hogy a csata végén sötét nehéz fellegek ereszkedtek le az égről. Szinte a földet söpörték. Égi háború volt odafenn, s megakarta nézni a fekete felleg, hogy milyen háború folyik ide lenn . . . Erős volt a felső vihar, melyet omló zápor követett, hogy patakba folyva — egyesüljön a földi háború piros vérpatakjával. Szürkület lett, hogy ne láthassák egymást a gyilkoló emberek . . . Milyen borzalmas perczeket éltünk, szent atyám!? . . . Reszketek, ha visszagondolok reá. Mondjon el egy rövid könyörgést a vész ellen — szólt a paphoz. A pópa fölemelkedett székéről s vontatott, kesergő hangon imádkozott Istenhez, a veszedelmek adójához és megszüntetőjéhez, hogy oltalmazza meg híveit tőle. Az ima után nyugodtabban folytatta az ősz Juon: — A Keresztárra menekülő magyar csapatok egy kis elszakadt része falunk felé tartott, de jó távolban voltak még tőlünk, mikor a kozák lovasság utói érte őket. *) A Péterit Tamás által összegyűjtött Petőfi-regékböl
