Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-09 / 28. szám
Megjelenik mindéi) vasárnap. é Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZATMÄR, Szent István-tér í). szám. FELELŐS SZERKESZTŐ ES KUOOTLLAJDOXOS: Előfizetési árak: Egész évre.....................2 frt — kr. Fél évre..........................1 » — » Negyed évre .... — » 50 » Eégi szép szokások. Bizony, nem ugv van már, mint volt régen, mondogatják jó öregeink. Hát volt, a hogy volt, de már az igaz, hogy sok szép régi szokást elhagyott a magyarnép, mely szokás az ő életének sava, borsa volt. így most az aratás előtt is emlékünkbe szöknek azok a drága szép aratási ünnepségek. iii^Pfek egyes viliékeken Ilii deliek a magyar nép egészséges vidor kedélyét! Hogy csak egyet említsek, mily erős összetartó kapcsa a gazdának és munkásnak az úgynevezett k o s z o r u b e v i t e 1. A leányok a legszebb kalászból fonják meg a koszorút, felezifrázzák mezei virágokkal, pántlikával, selyemkendőkkel. Egy jó szálas térti botratüzi és azzal dalolva viszik befelé azon bocskorosan, izzadtan, porlepetten. Otthon a gazdát szépen felköszöntik, aztán asztalhoz ülnek és tisztességesen elmulatnak. Még a czigányt is elhívják, ha bő aratás van és tánezra perdülnek. Hát igaz, az ilyen ünnepségnek jelentőségét kicsenyélhetik azok. kik a nép leikébe belenézni nem tudnak, vagy nem akarnak, de mi jól tudjuk, hogy ezeknek a régi jó szokásoknak tentartása, felújítása nem kevés segítséget fog nyújtani a birtokosok és nép közt meggyengült bizalomnak helyreállításában. Nagy baj az, ha a gazda az ő munkásait a szó valódi értelmében puszta gépeknek tekinti ; kiket bérért fogadott, kiket munka után kifizet — azonkívül se lelkükhöz, se testükhöz semmi köze. Az ilyen munkások valóban a lelketlen gépek módjára végzik majd a munkát. Az ilyen gondolkozás nyitja meg a bizalmatlanság, az irigység, az elégedetlenség kapuját, hogy bevonulhasson azon szivekbe a gyűlölet is. A jó gazda az ő munkásainak szigorú, de igazi atyja. A ki ismeri a munkának becsét és értékeli is. A ki szeretettel hajlik a dolgos ember verejtékéhez, hogy szelíd, biztató szóval, egy kis kedvezéssel enyhíthesse a munkának nagy terhét. Egy szóval, a ki arra törekszik, hogy a munkásban isfölköltse az emberi érzéseket. Ennek ápolására pedig igen alkalmasak azok a régi szép szokások, melyek a népet az urasággak a gazdákkal úgyszólván testvé- nes, atyaüsagos viszonyon noztak. Csakhogy ezen régi és szép szokások fentartása, felújítása érdekében nem csak a gazdák, de maga a munkás nép is sokat tehet! Ha a gazda látja, hogy olyan munkásokkal van dolga, kik emberségesen végzik munkájukat; a kik nem kötekednek, nem csűrik, nem csavarják el a megegyezés világos pontjait; a kik nem fenyegetődznek, hogy majd abba hagyják a munkát; a kik ellen tudnak állani alázitókcsalfa szavainak; a kik verejtékes keresményeiket nem verik el — azokkal a munkásokkal szembe mindig méltányosabb lesz a gazda, sőt arra törekszik, hogy szerével-módjával örömöt szerezzen a nagy fárasztó munka közben vagy után az ő embereinek, kik becsületesen megállották helyüket. Es ennek az örömszerzésnek ezer és ezer módja van. Azért mondjuk tehát mi atyámfia, hogy a nép közt dívó szép szokásokat hűségesen őrizzük meg, vagy ha feledésbe mentek újítsuk fel; mert azokban nagyon sok erő rejlik arra, hogy a testvéries, atyafiságos érzéseket öregbítsék . . . Hát kívánom jó atyámfiai, hogy a hány kalász disziti majd a koszorút, melyet munkátok végeztével fontok, annyi áldás szálljon reátok! Legyen a ti aratási éltetek oly tiszta és szúró tövisnélkül való, mint az a szép koszorú, melvet munka után haza visztek.
