Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-25 / 26. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ 205 xsbeeretek-tára. Könyves András bácsi oktatása. A nagyobbik lámpás az égen. Napkelte. A kuvasz utolsót vakkantott. Csendesen elkullog a szekér alá pihenni, egy kicsit szundikálni. Kifáradt szegény ő is egész éjjel a tanyaőrzés nagy munkájában, mig gazdája aludt. A hajnalcsillag egyre bágyadtabb lesz, de annál szebb és zengőbb a madárkák éneke. A nehéz beteg is valamivel jobban érzi magát; megláthatja ismét az Isten szép Napját, — ki tudja, megéri-e még egyszer annak feltüntét ? . . . Ébred a gazda is . . . Hálát adok neked, kegyes jó Istenem, hogy megőriztél tüztől, víztől, kártól, bajtól és minden veszedelemtől! . . . Elvégezvén reggeli imádságát, kitekint a rendben tartott gazdaságba, melyre Isten áldását kérte. Bőg a tehén, már szeretne leadni egy kis friss tejet vagy két sajtárral, vagy még többet is annak a derék asszonynak. .... Mintha csak tudná az az oktalan állat is, hogy egy jó asszon}7 a háznak és a gazdaságnak dobogó szive . . . Kint az udvaron köhint a gazda, és örömében kettőt nyerit rá az a jófajta csikó ott a félszer alatt; nyugtalanul kapálózva alig várja, hogy gazdája tenyerével megtapogassa a nyakát. Ezalatt mindinkább derül és világosodik napkelet felől. Félkörben tüzes küllők hasítják keresztül az aranyos fellegfoszlányokat, és messze a látóhatár szegélyén lassan kiemelkedik egy széles nagy tányér, eleinte vérpirosán, majd végtére szeplőtelen fehér vakító fényben ragyogva. A fák levelei, a virágok, a fűszálak úgy csillognak, mintha gyémánt szemekkel rakták volna meg őket. A gazda gyémántjai, kincsei azok: az ég üdítő harmatának cseppjei, hosszú, esőtlen időben ........... A tá volból kis harang szól és azt mondja: Ember, imádkozzál és dolgozzál! . . . Atyámfiái, ez a napkelte, szép tavaszi reggelen. »isten egy nagyobbik világitót is alkotott, hogy uralkodjék nappal« — igy szól a Biblia. Ez a nagyobbik lámpás az égen a mi szép Napunk, nélkülözhetetlen világosságával és áldásos melegével. A mákszem meg az öklöd. Ámbátor elég kicsinynek látszik a Napnak fényes, kerek tányérja innen a Földről tekintve, de mindamellett képzelhetetlen nagy golyótest a mi szép Napunk ott a maga valóságában. Kedves atyámfia, te azt fogod gondolni, mikor e sorokat olvasod, bogy a ludósok csak ugv tréfából, könnyedén adogatják azokat a nagy számokat és mekkoraságokat. Ennyi meg annyi millió kilométer messzeség, ilyen meg olyan kimondhatatlan nagy kiterjedés! A közönséges ember úgy se tudja azt magának utánaszámi- tani! Akár még tízszer annyit is mondhatnak neki! . . . Atyámfiái! A tudósok semmiről sincsenek jobban meggyőződve, mint annak az igazságáról, amit nektek Könyves András bácsi ezúttal leir. Ezer helyen, ezerszer tettek már méréseket a Napon csillagvizsgálók és kalendáriumcsinálók az ő öles messzelátó szerszámaikkal és mindig ugyan azokat a rémséges kiterjedéseket találták. Íme halljad, milyeneket! A Nap egy iszonyú tűzgolyó, amely izzón olvadt állapotban lévő érczekből: vasból, rézből és más anyagokból úgy tart össze, mint egy gömbölyű csepp a folyadékból. Óriási nagynak kell lennie, hogy onnan messsziről olyan fényesen világítson és oly melegen süssön. De nagy is ám! Képzeljük, atyámfia, hogy a Nap golyója belül egészen üres. Már most gondoljuk belé a mi Földünket a Holddal együtt, a milyen távolságra van tőlünk — éppen a kellő közepébe annak az üres golyónak. Múltkori oktatásomból tudjátok már, hogy a Hold 400 ezer kilométer távolságra esik Földünktől. Mindazáltal ekkora távolsága mellett is akadály nélkül keringhetne a Hold Földünk körül a Napnak belsejében, sőt a Holdtól a Napnak külső kérgéig majdnem még egyszer akkora távolság maradna, mint a mennyire a Hold Földünktől eláll. Úgy bizony, atyámfia, a Nap valóságos átméretben kevés" híján másfél millió kilométer, vagyis 112-szer vastagabb golyó, mint a mi 13 ezer kilométer átméretü Földünk. Mondom, nem sokat tudnak jobban és akkurátosab- ban kiszámítani a kalendáriumcsinálók, mint éppen ezt. Atyámfia, olyan kis apróság a mi Földünk a Naphoz képest, mint a mákszem a te öklöd mellett. De, mert nagyon messze esik tőlünk, azért látszik egy arasznyinak az a rengeteg égitest. Hány órajárásnyira van a Nap 9 Amint hallottuk, vitéz huszár uram valami egy órajárásnyira hitte a Napot feje felett, mert már nagyon melegitette a mentéjét. De persze, elhallgatott belőle egy jókora darab időcskét. Hogy mennyit? — mindjárt kitudódik. A Nap úgy hozzávetőleg négyszázszor van távolabb Földünktől, mint a Hold. 400-szor 400 ezer kilométer az a roppant messzeség! Hogy ezt a nagy távolságot is valahogy elképzeljétek atyámfiai, ide írom nektek, amit egy régi jó német könyvben olvastam arról a távolságról. »Ha a Napban — igy szól az a könyv — egv nagy ágyú állana elsütésre készen golyóval töltve, és egy tüzér onnan senki másra nem czélozna, hanem csak egyenesen rád, atyámfia: te mindemellett abban a szempillantásban, midőn az ágyút ottan elsütnék, bátran hozzá kezdhetnél egy uj házat építeni; ebben a házban te nyugodtan elletnél, ihatnál, alhatnái, vagy ha éppen kedved tartaná, hamarosan meg is nősülhetnél, gyermekeidet még mesterségre is ki- tanittathatnád, ők is megházasodhatnának, és te, atyámfia, még unokáidat is megérhetnéd. Mert ha az a kilőtt golyó mindig egy irányban és ugyanavval a sebességgel repülne tovább és tovább, mégis csak 38 esztendő múlva érne ide, a mi Földünkre, pedig az az ágyúgolyó minden szempillantásban 300 méternél is hosszabb utat fut meg«. Ugy-e, atyámfia, ez már aztán világos beszéd! Hej, vitéz huszár uram. nem egy órajárásnyiról van itt szó. Hanem menjen figyelmed — de megérdemli, hogy a saját lábán küldjük, — 38 millió órát egy folytában és csak azután fog eljutni a Napba innen a Földről. Az az, hogy eljutna, ha olyan sokáig élhetne. De ne feledjük, hogy vitéz huszár uram majd, ha Isten kegyelméből 70 esztendős lesz, akkor elmondhatja, hogy nem 38 millió órát, hanem még annyi perezet sem élt. Kedves atyámfia, ez az a nagyobbik lámpás az égen. Szépen mondja még az említett jó könyv: »Ä Napot, ezt a rengeteg égitestet, ugyan az a mindenható kéz alkotta, mely e Földön a mákszemet a maga héjában növeszti és megérleli. Egyik éppen ugv felfoghatatlan, mint a másik. És én valójában nem tudnék választani, hogy, ha kellene, melyiket csináljam inkább: a Napot, vagy a mákszemet, benne a termő csirával ?« . . . Kimondhatatlanul sok gyönyörűséget és vigasztalást nyújt nekünk a Napnak szép világa; tengernyi áldást hoz reánk jótékony melege, amely virágot fakaszt és tápláló gyümölcsöt érlel. P. L.