Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ 3 CSALÁDI-KÖR. Téli esték .. a falun. A mi újságunkban, (ahogyan községünkben a »Magyár Föidmivelő«-t hívják) olvastuk, bogy bizony némely faluban az összejövetelek, fonókák nem valami épületes módon folynak le, igy a hosszú téli estéken. Hála a jő Istennek, hogy mi csak jót mond­hatunk az ilyen összejövetelekről. A gazdák ugyanis összeállottak arra nézve, hogy a téli estéket hasznosan és a mellett jó kedé- lvességgel lökhessük. Egyik este itt, másik este ott gyűlünk össze. A leányok mindig szüleik kíséretében jelennek meg és munkálni valót is hoznak. Fonunk, varrunk, kötünk, gyékény kosarakat készítünk. Mig igy szaporán folyik a munka, mindig olvas egyik folyékonyan olvasó vagy egy jó könyvet, vagy a mi újságunkat. Mert községünkben népkönyvtár is van, áldja meg érte a jó Isten — az uraságnét, a ki a népet igazán szereti. l A mi újságunkat igen szeretjük, mert a szájunk ize szerint beszél. Különösen kérdezzük sokszor, no most milyen szentencziái vannak az öreg Nótárius bácsinak. Aztán mikor meghallottuk, úgy szeretnénk, ha a jó öreg bácsi közibünk jönne. Bizony, hogy körülvennénk ő kegyelmét. Mások a Mesemondót várják Könyves András bácsi oktatását a legények szeretik nagyon. A gazd’uramék meg az első czikket becsülik nagyra. Én. meg alig várom hogy a szép elbeszélések kerüljenek rendre. A nénémasszonvék meg csak azt fújják, olvassátok már »Mi Újság?« Azt hallom továbbá, hogy gazd’uramék fejébe nagy szeget ütött a szövetkezésről komponált dolog. Sőt arról is beszélgetnek, hogy a réczefalusi tanító ur­nák levelet fognak küldeni. Az aztán tanító ám. No de azért a mi öreg tanítónkat nem akarom ezzel bántani. Ó maga is nagy dicséretben részesítette a réczefalusi tanítót és azt mondta: én is olyan volnék, ha fiatal volnék. De hát hatvan esztendők nyomják a jó ember vállait. Hogy el ne felejtsem, sava, borsa a mi újsá­gunknak a »Nevessünk!« Bizony, hogy nevetni is kell. A múltkor éppen nagyon szomorúan ment a dolog, mert hát sok a baj. Bizony, hogy hát még hazatérőben is ugyancsak nevettünk. A mi újságunk aztán kézről-kézre jár, mert gazd’uramék a gazda­sági dolgokat otthon szeretik olvasni. De a mi falunkban nemcsak ilyen összejövete­lek vannak ám. Vannak énekesték is. A kiknek a jó Isten hangot adott, azok össze gyűlnek a gazda­sági Olvasókörben. Mert ilyen is van ám nekünk. Ott aztán az öreg tanító vezetése alatt szent éneke­ket tanulnak, meg bizony olyan fülbemászó dalo­kat is. Tegnap este is, hogy megleptek minket. Egy­szer csak beállítanak az apámuramhoz, a hol össze­gyűltünk és rázendítettek egy takaros nótát. De milyen szépen ment. Aztán kívülről, könyv nélkül énekeltek. A karácsonyi szent ünnepek alatt meg olyan szép, gyönyörűséges énekeket zengtek, hogy lelkünk igazán vigadozott. Már tessék megengedni, de sokszor arról is beszélgettünk, hogy milyen ember lehet a mi njsá- gunk Írója. Sokan azt mondják, hogy öregnek kell lenni, mert nagyon az életből beszél. Mások meg azt hajtják, hogy bizonyosan a nép között nőtt fel, ott tanulta a beszédet. Egyszóval nagyon találgatjuk. (Hát csak találgassák, osztég ha kitalálták írják is meg. Szerkesztő.) így telnek nálunk a téli esték .... lassan, csendesen . . , A korcsmában csak nagy ritkán van világ. És ha van, akkor bizonyosan idegenek jöttek a faluba. Mert a mieink közül senkinek sincs ideje ... a korcsmába járni. Szőke Panna. TÁRCZA. Uj esztendő? Jönnek, tűnnek az esztendők, — Az idővel minden halad; S bölcs Salamon mégis igy szól; »Nincs semmi uj a nap alatt,« És ha mi bölcs Salamonnal Kissé mélyen elmélkedünk: Úgy találjuk: a bölcs öreg Való dolgot beszél nekünk. Egyformán sétál sorrendben A Tavasz, Nyár, az Ősz, a Tél; Meghal a mag a löldsirban. Ám idején újra kikéi, A nap nyomában éj halad ; Az éj után hajnal ragyog. A fáradt munkás elpihen S ha felébred, munkába fog. Keblét öröm, majd meg a gond Váltják egymást mint vándorok, Miként égen derű s ború Felváltva egyre kóborog. A szorgalmas, hithű szegény Jobb módot ér és boldogul: S könnyelmű bővelkedő Bünhődésül nyomorba fül. Sorsát itt, az Isten után Kiki maga alkoltja meg; Hű az idő mindig hozzánk Ha hivek s jók az emberek. így volt s igy lesz mindétig ez; Az ős mondás igaz marad, Mit bölcs Salamon ejte ki: »Nincs semmi uj a nap alatt.« Beregi Sándor. Rege, az őszi rózsáról. A kis Jézus, szülei házánál, Názáretben gondta­lanul játszadozott. Mennyei atyja, a jó Isten angya­lokat küldött le hozzája, a kik éppen olyanok vol­tak, mint a názárethi jámbor kis fiuk. Történt egyszer, hogy a kis János is, ugyanaz, ki később az Urnák legkedvesebb tanítványa lett — játszó-társaival egy szép virágos kertben játszado­zott. Egy angyal megszólitá Jánoskát: — Én már megyek aludni! — Hol fogsz te aludni, szegény idegen gyermek ? — Ott fönn, a szép csillagos egén túl, vála­szold az angyal. — Oh, ott szép és boldog világ lehet — sóhaj­totta a kis Jánoska, bárcsak szabad volna nekem is veled mennem. — A te ágyad is készen van már odafenn — mondotta az angyal, de neked még itt e földön kell lenned, reád még nehéz feladat vár — szegény gyermek! A kis János csak nézett . . . nézett az angyalra, mert nem értette meg az utolsó szavakat. Aztán hirtelen a rózsafához szaladt, és bokrétát kötött ró­zsákból, majd a liliomokból. Mosolyogva adta át játszó társának emlékül a következő reggelig. — Fogadd ezt a kis bokrétát. Azért adom ne­ked, hogy ha holnap reggel ismét lejösz hozzál, te is

Next

/
Thumbnails
Contents