Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-01 / 1. szám
4 MAGYAR FÖLDMIVELŐ hozzá1 nekem egyet onnan a magasból. Mert tudom, hogy a te bokrétád sokkal szebb, pompásabb lesz, mint a miénk itt — a földön. — Igaz — válaszolt az angyal, nekünk is van- riák virágaink, de mi nem hozhatjuk, azokat a földre. Látod, mint fénylellek ott az égen a csillagok ? Azok ám a mi virágaink! De azok oly nagyok, ragyogók, hogy te gyenge kis szemeiddel alig tudnál beléjük nézni, ha mindjárt ide közel hoznám is. De meg ezek a virágok nem a földbe valók, hanem oda a távol kéklő égbe. És nem is napsugárral táplálkoznak, hanem a jó Isten szemének fényével. Hanem azért, mert nagyon szeretlek, hozok holnap ama virágok egyikéből egy magocskát. Majd elvetjük ide a földbe. Vájjon mi válik majd belőle? Aztán megcsókolta az angyal a kis fiúcskát — és hirtelen, mint a futó csillag szokott — eltűnt. Alig hasadt a hajnal, az angyal ismét földre érkezett. És a mint ígérte volt, egy csillámló fényű magocskát tartott kezében. Elültette aztán a földbe, megöntözgetvén reggel és este friss vízzel. Ezt a vizet is az angyal hozta kezeiben. A kis Jánoska erre elbeszélte a názárethi jó gyermekeknek, hogy ő egy csillagot ültetett el a kertben. A kis gyermekek naponkint összejöttek, néz- ték-nézték: vájjon kihajt e a csillag? És lassan lassan megérkezett a másik ősz. A csillag kihajtott; és lett belőle egy szép, tarka, kc- rekalaku virág, mely köröskörül számtalan apró, keskeny levélkéktől mint csillag sugaraktól volt környezve. Nevét pedig, — melyet a kis gyermekek adának neki — minden időre megtartotta. Ha esténként majd egy őszirózsa ágy előtt fogtok állani és látjátok, hogy fölöttetek és az őszi rózsák fölött a csillagok szálfának: jusson eszetekbe hogy ők egymás rokonságáról suttognak. A csillagok" ide vágyódnak le a virágokhoz, ezek a virágok pedig mintha felszállani óhajtanának, hogy összeö- lelkőzhessenek — a csillagokkal. így szól a rege az őszi rózsáról. Es ezt a szép regét igy a hosszú téli estéken is szívesen meghallgatják nem csak a jó gyermekek, de az öregek is! A ki nem jön zavarba. Egy igen hűséges, becsületes és megbízható vasúti őrt az igazgatósága egy megállapított napra maga elé czitált, hogy letegye a váltóőri vizsgát. Pontos időre meg is jelent és várta a bekövetke- zendőket. Először is egy üzletvezetőségi ellenőr faggatta, a szolgálati szabályzat felől kérdezvén ki őt. A következő érdekes jelenet játszódott le közöttük: Ellenőr: Mit tenne ön, ha egy elhaladó vonaton valami rendelleneset észlelne, a mi a vonat lo- vábbmenetelét esetleg veszélyessé tenné? Vasúti őr: A vonatot vörös zászlóm jellzésével azonnali megállásra igyekezném bírni. Ellenőr: Mivel adná ön sötétben a megállító jelzést? Vasúti őr: Égő lámpámmal. Ellenőr: Ha azonban a lámpa kialudnék, mit tenne ön? Vasúti őr (nadrágja bal zsebéből egy skatulya gyufát véve ki:) Akkor ezt veszem elő. Ellenőr (kiveszi a skatulyából a gyufákat:) 1 e- gyük föl, hogy elfogyott, vagy kihullott a gyufája, mit tesz akkor? Vasúti őr (most a nadrágja bal zsebébőt vesz elő egy skatulya svéd gyufát:) Akkor ezt veszem elő (rámutat a második skatulyára.) Ellenőr (elvéve a gyufát:) 1 együk löl, hogy ez is elfogyott, mit tenne ön most? Vasúti őr (a nadrágja jobb zsebéből egy második skatulya gyufát véve elő:) Akkor ezekhez fordulok, ellenőr ur. Ellenőr (ezeket is elvéve:) No, kedves barátom most már igazán nincs mivel tüzet gyújtania, mit tesz most ? Vasúti őr: Olló. ellenőrül-, még nem oda Buda, van itt gyújtó elég. (Ezzel a hátsó zsebéből megint kivesz egy skatulya gyufát.) Ellenőr (azt is élvévé és komolyságát alig tudván megőrizni:) No, de most mit tesz ? Vasúti őr: Ellenőr ur, nem fog meg engem. (Belenyúl a mellénye jobb zsebébe és kivesz egyetlenegy szál gyufát, mit azonban jól ujja közé szorít.) Akkor nyúlok még csak igazi tartalékkészletemhez, de azt már nem adom oda ellenőr urnák, mert ebből még a feleségem sem kap. A vasúti őr persze fényes sikerrel tette le a vizsgát. Német föidmivelök a madarak védelméről. KJ ne szeretné őket? Azokat a kedves kis állatokat, melyek szép tollazatukkal és vidám csicsergésükkel annyi gyönyörűséget szereznek nekünk! Nincs tavasz, ha nem jött meg a fecske; kihalt a vidék, ha nem dalol a kis madár. Bajorországban (tőlünk napnyugatra, Ausztrián túl) néhány községnek elöljárói a nagy német birodalmi gyűléshez nem régen egy kérvényt nyújtottak be, melyben szót emeltek a madarak érdekében és pártfogásukba vették ezeket az üldözött kis állatkákat. Miként egjr német újság (Der Prakt. Landwirth) feljegyző, azok a jó emberek többi közt a következőket írták az ő kérvényükben: A mi természetes, józan eszünk — igy kezdik a bajor föidmivelök — azt mondja nekünk, hogy az éneklő madarak nem eledelre vannak szánva, mert különben a bölcs Teremtő nem látta volna el őket olyan parányi testtel. Nem az embereknek; hanem a ragadozó madaraknak és más ragadozó állatoknak a feladatuk az, hogy a madarak túlságos elszaporodását meggátolják és tollastul-hajastul felfalják. Hanem a madaraknak szemét kiszúrni, csőrükön keresztül drótot huzni és arra használni fel őket, hogy keserves hangcsinálásukkal a többi madarakat a vesztőhelyre csalogassák; hurkok és más fogdosó eszközökkel azt okozni, hogy szegény madárkák napokon keresztül ott vergődjenek, lábacskáikat kitépjék és magukat lassan megfojtsák stb.: mindezt csak a ragadozó állat természetével bíró emberek teszik, anélkül, hogy a törvény őket abban gátolná! Már a fecskéket sem kímélik! Pedig azokat nép ezen a földön ez ideig még nem bántotta. Hiszen olyan kedves házi madárkáink azok! A legutóbbi esztendők és különösen 1897-nek tavasza megmutatták nekünk, milyen eredménye lett Déleurópában a fecskék lelketlen irtásának, és hogy nem üres képzelődés az a félelem, hogy vidékeinkről még a fecskék is ki fognak pusztulni. Pedig ennek elég rossz következményei lesznek ám! Azért, mert a taliánoknak tetszik a fecskéket mázsaszámra eladni és megenni.fhát mi, német földmives emberek, majd hagyjuk magunkat nyáron, munkánk közben mindenféle bogaraktól félboltra csipetni! A mi barmaink kint a mezőn, vagy az istállóban többé ne lehessenek békében a legyektől! Majd el fogjuk tűrni, hogy a mi lovaink megbokrosodjanak. Majd mi drága pénzen, tudja Isten miféle óvószereket fogunk venni a legyek ellen! Azért, mert az olaszoknak tetszik az erdei költözködő madarakat is üldözni és a serpenyőben megsütni, hát majd Németországban sok százezer márkát (német pénz) ki fogunk clolmi a hernyók és cserebogarak összefogdosásáért. Majd bekenjük fáinkat, hogy az apáczalepkék, vagy más ártalmas férgek és.
