Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-06-18 / 25. szám
Az iskolák bezárása előtt. Nekünk, — kik nagy részben a falusi népnek Írunk, — már most kell megemlékeznünk arról, hogy immáron az iskolák ajtai is bezárulnak. Szünetelni fog a tanítás egy jó ideig; itt van tehát a nagy vakáczio! És talán sok helyen már be is zárták, hetek óta nem tanítanak; mert hiába nálunk meg van az a rossz szokás, hogy mikor a munka idő szorítja a gazdákat, elvonják gyermekeiket az iskolától. Megtörténik, hogy a tanító ur egymagára marad, vagy csak néhány tanulót ragaszthat meg. Hát bizony ez nem jó szokás; tenni is kellene már egyszer ebben az ügyben is valamit. De addig is, van nekünk egy pár szavunk a falusi iskolákról. A falusi iskoláknál ugyanis nagyon figyelembe kell venni, hogy a tanító urnák voltaképpen mennyi határozott, biztos ideje jut a tanév folyamában a tanításra? Mert ezt az időt kelí aztán emberül felhasználni a tanítás nagy munkájára. A falusi tanítónak többszörös szorgalommal kell rajta lenni, hogy elvégezze a tanitanivalót .... Ha most a szülők még ezen idő alatt sem törekszenek, hogy gyermekeik az iskolát a legnagyobb pontossággal látogassák, akkor atyámfiai, a tanító lehet világhírű tanító, még sem töltheti be a ti drága gyermekeiteknek koponyájába a tudnivalókat és nem plántálhatja szivükbe a legszentebb erényeket. így történik aztán, hogy a falusi gyerek felnő és jólehet úgy mondják, hogy az iskolába is járt —- még sem tanult meg Írni, olvasni. Csak később szégyenkeznek aztán, mikor már késő, hogy még az imádságos könyvből sem tudnak olvasni, hogy aztán, ha egy levélkét vagy más efajta írást kell papírra tenni, akkor meg éppen belepirulnak. Pedig hát arra való lenne az a hat esztendő, a mit a gyermeknek az úgynevezett elemi vagy népiskolában kell törvényszerűit töltene, hogy legyen abból vallásos, fr te leges fejti ifjú. Hogy a tanultakat az ismétlő vagy mint most nevezik gazdasági iskolában megerősítve, kibővítve'a gyakorlati életben felhasználhassák a maguk és embertársaik boldogitására. Nem minden szülő adhat gyermekének földet, vagyont; de hazánkban minden szülőnek módjában van, hogy gyermekének népiskolai nevelést, tanultságot juttasson. Ezt elmulasztani: valóságos bűn. De mert a mi újságunkat sok tanító is olvassa, hát megfogjuk a bot másik végét is. A falusi tanító uraknak is úgy kell felhasználni a tanítási időt, hogy a gyermekek valójában azt tanulják, a mire a nevelés és tanítás szempontjából v a 1 ó b a n sziiks é- g ü k v a n. Azt mondják erre a tanító urak, hát hiszen nekünk ki van ám porcziózva, hogy mit tanítsunk. Való igaz: tudjuk mi azt nagyon jól. De azt is tudjuk, hogy legtöbb falusi iskolában abból a kiporcziózott tanulni valóból nem tudják ki magolni a lényegest, a legszükségesebbet, az életre legfontosabbat. Sokat markolnak, azért fognak keveset. Tisztelet a kivételeknek, — hála Istennek ilyenek szép számmal vannak. De hányán akadnak, kik eltöltik az időt az üres és folytonos emléz- tetéssel, mert az ilyen munka látszólag sokat mutat. A mai világban meg mutatni kell. Pedig a gyermek elölt inkább a természet csudás könyvét kellene kinyitni. És j) e d i g annak a természet ne k k ö n y- vét, melyben ő él. Itt megtalálja az Istent. Megtalálja azt a falusi tűzhelyet, melynek egykor önálló lakója lesz. Megtalálja a felsőbbséget, a polgártársakat. Megismeri
