Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-16 / 16. szám
MAGYAR FÖLDMIVELŐ TARCZA. Nótás Kata hűsége. — A Magyar Földmivelő« eredeti elbeszélése. — A magyar leány szereti a nótát, a dalt. Munkája közt otthon, vagy a ringó kalászos réteken, szőlőben, zsongó erdőkben legnehezebb munkája közt is dalra fakad a kebele, mert ugymondják magyar leánynak aranyos a kedve!« Nótás természetét a magyar leány őseinktől örökölte. A legeslegrégibb korban, (alig hogy ide, ebbe a szép hazába költözködtek a mi őseink) már szerették a nótát a magyar hajadonok. így például fel van jegyezve, a következő kis történet. Gellért püspök egyszer a királyhoz, szent Istvánhoz sietett. Az ut bosszú volt ám akkor, hónapokra terjedt. Hát jó Gellért püspök könyvet is vitt magával, hogy olvashasson. Öreg estére vállt az idő, mikor egy faluban meg kellett szállnia. Már lepihentek úti társával, de Gellértet nem fogta az álom, hát olvasgatott. Éjféltájban egyszerre kövek zörgése súrlódása hallatszik. Mi lehet az, gondolkozik jó Gellért, a ki még kézi malmot sohasem látott. Aztán dalt. nótát hall. Szép dal volt ez, szivet fogó magyar dal. nem csuda, ha a püspököt egészen elragadta. — Valter, — szólítja meg társát a püspök — Hallod a magyarok dalát, milyen édesen hangzik? Aztán ismét olvasni kezdett, de a dal még édesebben hangzott, hogy a püspök elragadtatva kérdezte: — Ugyan miféle dal lehet ez, mely annyira a lélekhez szól!- Magyar dal, felelt Valter. Az a magyar leány, a ki énekel — urának a szolgálója. A leány ez időben őrii urának búzáját, mert itt másféle malom nincs. — Boldog ez a leány — szólott a püspök, ki másnak szolgálatában is édesden végzi kötelességét. Hát ugyan miért hozakodom ezzel a régi dologgal most elő, mikor én Nótás Kata históriájának elbeszélésébe fogtam? Mert Nótás Kata is édesden végezte munkáját, és boldog volt ha dalolhatott .... Mert úgy nem tudott dalolni senki sem a faluban. De mit mondok, hogy a faluban . . . talán kerek a világon sem . . . Szépen csattog a fülemile is, hej, de mi volt a ! fülemile dala, a Kata nótájához. Mikor esteliden megcsattant a hangja, messzebb hangzott, mint a harang hangja és olvadóid) volt, mint az ezüst csengése. Nem is hitták másképpen a faluban csak Nótás Katának. Ha idegen kocsi ment keresztül a falun, sokszor megmegállott. Hátha Nótás Katát meghallhatják ! Mondják, hogy olyan nótákat is énekelt, minőket még solia senki sem hallott. Azt tartották a falubeliek. hogy ezek a nóták az ő kebléből fakadtak, mint az erdő csalogánjának, melyet soha senki nem tanított a gyönyörűséges szép trillákra. Hanem egyszer csak elnémult a falu csalogánya. Nótás Kata ajka bezáródott, hosszu-hosszu ideje, hogy nem nyílt az ki a dalra . . . Mint a szép nagy kertben egyszer csak megszűnik e csalogány éneke és a kert gazdája hn- zongva töprenkedik, hova szállott az ő madara: ugv tűnődött a falu apraja, nagyja Nótás Kata hallgatásán . . . Hiszen gyászos esete sem volt! Térítőn nem feküdt senki az ő házukban, sirt sem ástak a temetőben se anyjának, se apjának, hát kit gyászol? Pedig valójában gyászolt. Mert térítőn feküdt az ő bodogsága, aztán sirt is ástak annak, csak azt nem tudja, behantol- ták e már? n;\ Akkor történt ez, mikor a magyar fiukat vitte a »vak ló« Kanizsára, Kanizsáról meg Boszniába. Boszniába meg nagy dolog történt, hullott a magyar vér, ott maradt sok szép száll legény, virága a nemzetnek. Bosznia meg a mienk lett. de sok anyának veszet el egyetlen mindene, szerelmetes gyermeke, édes reménysége. Nótás Kata is remegve várta »a hirt« Boszniából, mert az ő »jegyese«, Forintos Bandi is ott har- czolt a csapatokban. Harczolt és elesett. Csak annyi hir jutott a faluba, hogy fél holtan, iszonyúan ösz- szeronditva vitték a kórházba, Mikor Kata meghallotta a hirt, abban a pillanatba történt elnémulása. Attól az időtől nem hallott nótát senki emberfia az ő ajkáról Aztán megint jött a hir, hogy Bandi életben marad, de ember sohasem lesz belőle. A kegyetlen bosnyákok levágták a fülét, kiszúrták <a szemét, koldussá tették . . . A falu népe sajnálta a derék száll legényt. A fehérnépség meg elkezdette a szapulást. •- No most látjuk meg, hogy Nótás Katának milyen a hűsége ? Te Juliska, hát te hozzá mennél a Bandihoz, mikor ilyen szerencsétlenné lett ? Juliska hallgatott, de a halni Eszter csípőjére tette a kezét és azt mondotta: — Bizony lelkem, már csak koldushoz még sem mehet az ember férjhez. így járta a beszéd hónapról-hónapra, mig egyszer csak villámgyorsan terjedt el a hir, hogy Forintos Bandi, már mint husvétra la haza érkezik a faluba. Akkorra pedig még jobban megeredt a nyelvek áradatja. Hogy hát Nótás Kata mitévő lesz most. Nótás Kata pedig még most is hallgatott. Szivében pedig dúlt a vihar. Lelkét szántogatta a vágy mert látni óhajtotta — Bandit. Es Bandi csakugyan megérkezett. Vak volt szegény, a mint a hir mondotta. Sebei beforradtak, de igy is mutatták, hogy mily kegyetlenséget kellett elszenvednie. A falu népe körülvette, csókolták, ölelték, vigasztalták. Aztán, mikor az édes anyjukkal is jól kisírták magukat, azt kérdezte Bandi. — Hát Nótás Kata él-e még ? — Bizony, hogy él, de elnémult. Mikor hallotta édes fiam a te esetedet elnémult és nem dalol azóta! Bandinak két nagy könycsepp hullott ki szeméből és csak hosszú idő múlva szólott imigyen az anyjukhoz. — Ugy-e nem szeret már engem Kata ? Aztán ránézett az anyjára, mintha megijjedt volna kérdésétől. — Meg fogsz győződni édes fiam, mondotta elfogódva az öreg asszony, hogy még most is szeret. — Szeret, kiáltott fél Bandi és keservesen zokogott. E pilanatban gyönyörűséges hang iité meg a bentlevők fülét. Szép, magas, messzebangzó dal, minő csak az égből hangozhatik: — Csakhogy itt vagy édesem. Egyetlen egy mindenem! — Szólott a dal, de tovább nem hangzott. Kata és Bandi egymás keblére borulva zokognak, sírnak, aztán édesen enyelegnek. Nem akarom apróra szedni a továbbá történteket. Csak a mondó vagyok, hogy Nótás Kata most is oly lángolón szerette Bandit, mint annak ellőtte Sőt azt tartotta, hogy most annál inkább hozzá megy, mert Bandinak szüksége van ő reá. Meg is esküdtek. A király évi kegydijat rendelt Ilii katonájának. Nótás Kata meg háromszor többet dolgozott, most, hogy hiány ne legyen a háznál. És naponkint felhangzott gyönyörű éneke ... a szerelemről, a hűségről . . . Hej, mert leányok nincs is szebb virága a szívnek, mint a hűség ! Mester.
