Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-09 / 15. szám

MAGYAR FÖLDMIVELŐ

11.1

TÁROZA.

A ki először pálinkát főzött.

Tolsztojtól.

Egy szegény földmivelő korán reggel, a nélkül, hogy reggelizett volna, kiment a mezőre szántani, csupán egy darabocska kenyeret vitt magával. Megérkezvén a földjére, levetette a zekéjét és egy bokor alá tette kenyerével együtt. Egy idő múlva lova kifáradt, de maga is éhes volt. Kifogta lovát és elengedte, hogy legeljen, maga pedig zekéjéhez ment, hogy kenyerét megegye. A mint zekéjét felemelte, észrevette, hogy a kenyere odavan. Kereste, kereste, forgatta, rázta a zekét, de csak nem került elő a kenyér. A paraszt bámulatában odavolt. »Csodálatos dolog! Senkit sem láttam, pedig a kenyeret valakinek el kellett lopnia«.

A ki pedig a kenyeret az alatt, a mig a paraszt szántott, elemelte, nem volt senki más, mint maga az ördög, a ki most a bokor mögé meghúzódva hallgatódzott, hogy mikép fog a paraszt szitkozódni s őt, az ördögöt, hogyan fogja emlegetni. A paraszt ugyan sajnálta, hogy meglopták, mindazonáltal a maga módja szerint vigasztalta magát. Na, mondotta, éhen épen nem halok; annak pedig, a ki a kenyeremet ellopta, bizonyára nagyobb szüksége volt rá — váljék egészségére!

Azzal a kúthoz ment. ennek vizéből jót ivott, ettől felüdülvén, előkeritette lovát, felhámozta és újra hozzá fogott a szántáshoz.

Az ördög megrökönyödött, mivel nem sikerült a parasztot bűnre vinnie. Visszatért a pokolba az ördögök fejedelméhez és elbészélte neki, hogyan vette el a paraszt kenyerét s hogy ez szitkozódás helyett egészségére kívánta.

Az ördögök fejedelme szörnyű haragra lobbant.

Hogy a paraszt« kiáltotta haragjában, »túl járt az eszeden, abban te vagy a hibás: ostobául fogtál feladatodhoz. Az volna még csak a szép. hogy a parasztok s velük együtt az ő feleségük igv tegyenek, — akkor ugyan mire sem mennének. Mondhatom, hogy nagyon, de nagyon visszásán ütött ki a dolog. Nem hagyhatom annyiba. Menj, meg kell szolgálnod azt a karaj kenyeret. Ha három év alatt el nem bánsz vele, akkor szentelt vízbe mártalak«.

Az ördög a szentelviztől megijedt; a mily gyorsan csak lehetett, úgy futott vissza a földre és azon gondolkozott, mikép tudná hibáját jóvátenni. Sokáig törte a fejét, mig végre készen állt a tervével. Egy tisztességes ember alakját vette fel és beszegődött a paraszthoz munkásnak. Megtanította a parasztot, hogy száraz nyár Ígérkezvén, a mocsarat vesse be. A szomszédoknál a nap mindent megaszalt, a szégény parasztnál azonban a gabona szépen állt, dúsan fejlődött. A paraszt gabonájával beérte az újig, azonkívül a terméséből még sok meg is maradt. A következő nyáron az ördög arra tanította a parasztot, hogy a hegyet vesse be. Az esztendő épen esős volt. A többiek gabonája földre teperve rothadt, a kalász nem telt meg; ellenben a paraszt vetése a hegyeken pom- • pásan kifejlődött és annyi fölösleges gabonája maradt, hogy nem is tudta, mit csináljon vele.

Ekkor az ördög arra tanította meg a parasztot, hogy miképen főzzön gabonájából pálinkát; a paraszt pálinkát főzött, melyből maga is ivott, de másokat is itatott.

Az ördög elment a fejedelméhez és dicsekedve jelenlette, hogy a karaj kenyeret megszolgálta.

Az ördögök feje saját szemével akart meggyőződést szerezni. Elment tehát a paraszthoz, a ki a falu gazdag embereit meghívta volt magához és épen pálinkával vendégelte; a vendégeknek a paraszt felesége töltögette a pálinkát. A hogy vendégeiket kínálta, beleütődött az asztalba és egy pohárral elöntött. A paraszt megharagudott, szidta a feleségét.

Te eszeveszett! ordította. »Moslék az, hogy te azt a drága italt a te esetlen lábad miatt a padlóra öntöd?«

Az ördög megérintő könyökével az ördögök fejedelmét.

»Nem veszed-e észre, suttogta, hogy most nem mondja egészségére!«

A paraszt tovább szitkozódott s maga kezdte kínálni vendégeit. A munkából hazatérve egy szegény paraszt vetődött be, a ki nem volt hivatalos, köszöntötte a jelenlevőket, leült és nézte, mint iszszák a parasztok a pálinkát; neki is kedve kerekedett, hogy fáradsága ellen egy cseppet igyék; csak üldögélt ott s úgy megkívánta az italt, hogy majdnem rosszul lett bele. A gazda a helyett, hogy a szegény embert egy pohárkával megkínálta volna, magában igv mormogott: Majd én mindegyiketeket megpálinkáztatlak!

Az ördögök fejedelmének ez a szűkkeblüség is tetszett. A kis ördög henczegett:

»Várj kissé, majd még szebb dolog következik«.

A vendégek ittak, a házigazda sem maradt hátra. Az ivó pajtások egymásnak hízelegtek, egyik a másikat dicsérte, beszédjük mézes-mázas volt. Az ördögök feje fülelt és a fiókának odasugta.

»Tegye csak az ital ravaszokká őket, hogy egymást rászedni igyekezzenek, akkor ők mindannyian a mi kezünkbe kerülnek.«

»Légy csak türelemmel, felelte az ördögfióka. Igyák csak meg a második pohár pálinkát is. Mint a hogy a rókák egymásnak farkukat csóválják, úgy hízelegnek ezek most egymásnak, mialatt egymást rá akarják szedni. De várj csak, nemsokára olyanok lesznek, mint az ordas farkasok«.

A parasztok felhajtották a második pohár pálinkát is, beszélgetésük hangosabb és durvább lett. A mézes-mázos beszéd helyett szitokszavak hangzottak, verekedés támadt, tépték egymásnak orrát-fülét. A gazda is belekeveredett, de alaposan elpáholták.

Az ördögök fejedelme szerfölötti örömmel szemlélte a tépelődést.

»Pompás, nagyon pompás!« mormogta.

»Várd a végét, szólt az ördögfióka, a java még hátra van, Hadd igyák meg a harmadik pohárral is, Most dühösek, mint a farkasok, de akkor olyanok lesznek, mint a disznók«.

A parasztok bevették a harmadik pohár pálinkát. Ettől egészen ellágyultak, — berúgtak — kurjongattak — nem vették észre, hogy egyik sem hallja a másik szavát. Most pedig a vendégek egyszerre felszedelőszködnek, egvenkint kettősével — hármasával távoznak ; azt utczán mind a földre terülnek. A gazda szintén velük megy, hogy kikisérje, arczczal beleesik egy pocsolyába s magát végtől-végig összemázolja, most hát ott hever, mint egy vadisznó és röfög.

Ez még jobban tetszett az ördögök fejének.

»Na, derék italt találtál fel, a karaj kenyeret megszolgáltad. Mond csak, hogy csináltad ezt az italt ?

Először valószínűleg rókavért vettél — attól a paraszt megravaszodott, mint a róka; ehhez járult a farkasvér; ettől a gonoszság támadt életre benne, mint a farkasban; utoljára disznóvért tettél bele: ekkor disznóvá lett«.