Magyar Földmivelö, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-04-02 / 14. szám

112 MAGYAR FÖLDMIVELŐ — Megjutalmazott munkás. Újvári Mihály, a ki ötven év óta szolgálja hűséggel báró Vécsey Józsefet, 50 forint jutalomban részesült, melyet egy díszoklevéllel együtt, buzdító beszéd kíséretében adtak át az öregnek, fiatalabb társai jelenlétében. Bárcsak mentül többen követnék példáját. — Napszámosból milliomos. Zeigler Hen­rik amerikai napszámos, ki a legnagyobb nyomor­ban élt, váratlanul milliomos lett. Egy távoli roko­nától 3 millió forintot örökölt, a többi roko­nok pörrel támadták meg az ítéletet. Zeigler oly szegény volt, hogy még ügyvédet sem tndott fogadni. Végre egy ötlete támadt. Szerzó'dést kötött négy ügyvéddel, hogy azon esetben, ha a port megnye­rik, az örökség egyharmada az övék. A port csaku­gyan megismerte s igy egy-egy ügyvéd 250 ezer forintot kapott. (Nem is sok!) — Vonat összeütközés volt a kis-ujszállási állomáson. Több kocsi összezuzódott s körülbelül negyven teherkocsi sérült meg. Emberéletben sze­rencsére nem esett kár. — Az influenza nagyon divatos betegség kezd lenni, nemcsak hazánkban, hanem a többi európai államokban is. Különösen nagy mértékben terjed Angliában. — Borbély Sándorné taápi lakos a minap egy kicsit sokat töltött fel a garatra, úgy annyira, bogy még a feldöntötte lámpást s ettől a többi gyúlékony anyagok lángra lobbantak. Rövid idő alatt 2 lakóház lett a tomboló elem martaléka. Lám ilyenre viszi az embert annak a »büzlének (pálinkának) az elvezete. — A fösvény vagyona. Svájczban, most egy zsugori ha't meg ében kinek viskójában 200 ezer forintot találtak. — Nagy szerencsétlenség történt a vasme­gyéi felső-eőri járásban. Tegnapelőtt Gróf Breda eserkészés közben vigyázatlanságból meglőtte a kö­zelében levő G á 1 o s Pété r erdőőrt, kinek jobb szeme menten kifolyt s többi sebei is nagyon ve­szélyesek. Rövid fél év alatt ez már a 17. eset, hogy vad -szat közben nálunk embert lőtték meg. — Tűz. Yaranno-Csemernye Zemplén megyei községben negyven ház égett le a hozzá tartozó épületekkel együtt. — Halálos ugrás. Veréb János szendi föld- mivelő a minap Trencsénből Szikszóra utazott. Mivel arra számított, hogy nem veszik észre, jegyet sem váltott. Hanem a kalauz ő tőle is kérte a je­gyet s mikor Veréb nagy sokára kivallotta, hogy nincs jegye, megígérte, hogy a legközelebbi állomá­son átadja a rendőrségnek. Veréb erre nagyon meg­rémült s hogy a büntetést elkerülje, útközben leug­rott a robogó vonatról s oly szerencsétlenül ugrott, hogy menten szörnyet halt. Lám, lám mégis csak legjobb az egyenes utón járni! — Gondatlanság. A mezőlaki pusztán négy cselédasszony a tüzes hamut az ólak mellé öntötte ki. A tüzes hamutól csakhamar lángra lobbant az ól és a többi melléképületekkel együtt le is égett. — Letartóztatott kivándorlók. A felvidék hiszékeny lakosait még mindig lépre csalják lelket­len ügynökök, kik aranyhegyeket Ígérnek a népnek A rutkai csendőrség a vasúti állomáson a minap ki- lencz kivándorló családot tartóztatott fel és mind­nyájukat visszatolonczolták illetőségi helyére. — Szerencsétlenül járt munkás. Holhos Péter munkás Nagyváradon . saját vigyázatlansága miatt beleesett a Lobié Hermann féle szeszgyárnak egyik moslékos dézsájába s majdnem megfult. Most a kórházban ápolják. NEVESSÜNK 11! Nem úgy értettem! T a n i t ó. Mondd csak fiam, miben halt meg apád '? Tanuló. Az ágyban. * Ki az okosabb ? — Az ut közepén összeütközik két szekér. Az egyiken ülő öreg kocsis rá rivall fiatal kollegájára: — Te akasztófára való, hát miért nem tértél ki'? — Mert azt hittem, hogy kend lesz az okosabb. * Nevető fejfa. Ut nyugszik egy csizmadia. Es annak a kereszt fia. S kereszt fiának a fia. Mind a három csizmadia. * Mi haszna ? Tűz ütött ki egyszer Sinfalva községében. Ámde minél jobban égett, annál rosszabb lett a községi fecskendő. Ennélfogva mindjárt, mihint a tüzet valami nagynehezen eloltották, gyűlést tartot­tak a községi érdemes gazdák s elhatározták, hogy a fecskendezőt kijavíttatják, nehogy megint ilv rosz- szul járjanak. Néhány nap múlva ki volt javítva a fecsken­dező, meg is próbálták nyomban, nagyon jól műkö­dött, mire Balázs gazda ily szókra fakadt: — Mi haszna, ha most meg tűz nincs! * Csak azért. — Miért nem házasítja meg már a fiát, ko­mám uram ? — A bizony jó volna, legalább volna hova járni egv kis potya pálinkára. Mire jó. — Nézze csak, komámuram, mekkora bajusza van annak az embernek! — Hej, de jó bele lehetne kapaszkodni, ha verekedésre kerülne a sor. Ez is haszon. — Nézze csak, komámuram, de fura firizorája van annak a nagyságának ott a liba piaczon! — Az ám, szerencse, hogy nem hoztuk ma­gunkkal a Bodrit, még neki ugranék, a milyen maskara ez! Gabona és egyéb terményárak e hét folyamán. TERMÉNY NEME Budapesten Jegyzet írt kr. frtjkr. írt ki*. Árpa mm. 6 40 6 50; Búza mm. 9 80 9 90 — _. Rozs mm. 7 80 7 90 _ Zab mm. 5 90 6 10 — — Tengeri mm. 4 60 4 65 —-­Luczerna magyar _-- 1 62 ­66 —' Vörös lóhere 50 __ 54 — 56 Baltaczim 11 _ 15 — ‘_ Muhar 5 50 6150 . __ _ Rab tarka 6 30 6 80 _ Bab nagy feliér 6 50 6 90 _ .— Borsó 11 — 13 — — — Lencse áru min. szer. 15 — 16'— _ __ Köles 1 90 5 25 _ _ Kása 9 60 10 25 11 Szatmäron, nyomatott Morvái Jáno^nái.'1899. //

Next

/
Thumbnails
Contents