Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-07-01 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal ehhez jönnek még az egyéni felkészüléssel doktorálok. Az allami egyetemeken tehát nem rossz a kép. Nyomorúságos helyzetünkből adódóan benne vagyunk egy ördögi körben. Tudósok ugyanis úgy lesznek, ha van számukra egyetem, azaz a professzorok és hallgatók universitasa. Ez az universitas scientiarum pedig csak úgy jön létre, ha megvannak hozzá a tudósok kellő számban. Egy professzor kiképzéséhez átlagosan 21 evre van szükség! Mi akkor itt a teendő? Ismételten azt tudom mondani, hogy nézzünk előre és vegyük célba Kolozsvárt, Debrecent és Budapestet, ahol a teológiai doktori fokozatot meg lehet szerezni. Ehhez valamilyen formában meg kell teremteni a feltételeket, alapítványokkal, kedvezményekkel és mindenféle leleményességgel, nem számít mivel, de az ügynek mennie kell. Ezek az iskolák, egyetemek fogjak adni a jovoben a tudós lelkészeket az amerikai magyarságnak is. Fölsoroltam sok mindent, milyen kihívásokkal kell szembenéznie a jövendő lelkészeinek. Az egyházi életünk bajairól nem is beszéltem, sőt még arról sem tettem említést, hogy református híveink tudatvilága, hitismerete, erkölcsi állapota milyen szinten van. Azt ne várja egyetlen lelkész sem, hogy az általam fölsorolt problémákról az egyházi vezetéstől fog információt kapni. Ok inkább az ügyes-bajos dolgokkal vannak és lesznek elfoglalva, de ha mi is hozzájárulunk a tudományos tevékenységünkkel ahhoz, hogy az egyházunk élete javuljon, állapota erősebb legyen a küldetése betöltéséhez, már hivatásunkat gyakoroltuk rendeltetése szerint. Miért biztatok mindenkit az önállóságra? Egyszerűen azért, mert a református teológiai gondolkodás nem zárt rendszer, azaz nem mástól várjuk azt, hogy milyen eredményre kell jutnunk, mint néhány más egyházban. Ismerek olyat, amelyben csak a püspök tudhat mindent helyesen. Mi azonban valljuk, hogy a tudós és tiszteletes lelkipásztor éppen attól lesz tudós, hogy sui generis kutatói és tudósi felelőssége van. Ez az ő belső késztetése, sorsa, kötelessége, felelőssége, amelyet egyfajta belső kényszer szerint működtet a tehetsége, s mindezt pedig megerősíti a predestinációs elkötelezettségű hite. O a szabad ember, aki meg tudja különböztetni az igazságot a tévedéstől, s bölcsen felülemelkedik minden hétköznapi kicsinyességeken, egészen az igazság világába, hogy aztán a senkitől nem befolyásolva, senkitől nem félve mondja ki az igazat. Ez bizony nagyon is összefér magával a református lelkipásztori hivatásunkkal. Miért kell ezt tisztázni a lelkészek előtt is? Mert jó tudni azt, hogy éppen a teológiai képzettségünknél fogva felelősséget hordozunk azokért, akiknek hirdetjük az evangéliumot. Ok jobbára tudják, mi történik a világban, de nekik azt is tudniuk és érteniük kell, mi erről a keresztyénség véleménye. Ezt az „így szól az Úr!” bátorságával kell tennünk. Éppen azért kell tudós lelkipásztorokat képeznünk, mert ma már oly széles és szerteágazó a teológia tudománya is, hogy legyen legalább egy-két mérvadó tudással rendelkező szakemberünk minden teológiai diszciplína területén. Amerikában is máskent fog alakulni a helyzet, mint ahogyan azt gondolhatnánk. Itt most az lenne a legfőbb feladat, hogy a magyarság értékeit átmentsük, identitását valamilyen szinten megőrizzük, még akkor is, ha a nyelvet sok-sok magyar honfitársunk nem tudja megtartani. De gondoljuk meg ezt is okosan! Milyen identitást akarunk megőrizni? Azt, amelyet mostanában otthon tapasztalunk? Az egymás gyűlöletét, a tisztességtelen haszonszerzés indulatát? És itt nem találunk olyan magyar értékeket, amelyek sokkal jobban fogják őrizni a magyarság becsületét, mint otthon? A református lelkipásztornak erre is fel kell készülnie. Nagyon fontos ismerni a mi speciális magyar helyzetünket, különösen is azt a szituációt, amelyben élünk e szétszakadozottságban. „Nem lesz ez így örökkön!” - mondja Gusztáv Adolf hitvallóan a “Ne csüggedj el kicsiny sereg” kezdetű szép énekében. A történelem az igazságos Isten kezében van.- Mi most a tanácsom? Az, hogy a magyarságunknak ebben a helyzetében is a minőséget kell képviselnie, még akkor is, ha nagyon súlyos a lehúzó erő és a visszahúzó gonoszság. Minőséget kell alkotnunk tudományban, művészetben, hitéletben, munkában, mesterségben, erkölcsben, viselkedésben és mindenben, mert azt nem tudja elvenni tőlünk senki. Ez adja számunkra most a legnagyobb esélyt. Nekünk pedig különösen is tudnunk kell, hogy vannak olyan területek református népünk életgyakorlatában, amit nem igen tud más gyógyítani, mint az evangélium ereje. Látjuk, hogy ebből a világunkból mennyire hiányzik az életszentség! A túlságos individualizáció révén az egyén elveszítheti józan erkölcsi tájékozódó készségét a társadalomban, a társadalom pedig annyira polarizálódott, hogy ezáltal elveszítheti önszervező képességét. Nincs más választás, mint egy új nép, egy új nemzet fölnevelése egy új életminőség befogadására. Amikor Európa mifelénk „sétál”, akkor ezt az új életminőséget keresi és magába fogja ölelni mindazokat, akik ezt a szemléletet képviselik. Nekünk pedig lelkipásztoroknak a hivatásunkban és a hivatásunkon felül is végzendő tudományos erőfeszítéseinkben „az ímé mindent újjá teszek” krisztusi teremtő erőt kell követnünk, hirdetnünk, képviselnünk, hogy maga Krisztus formálhassa újjá tanítványait, olyan új teremtő szemléletre, amely megtartó erő lesz mindannyiónknak, nemzetünknek, embertársainknak, amely aztán valóban „teremni fog harmincannyit, hatvanannyit és százannyit!” (Mt 13,8) A little boy was waiting for his mother to come out of the grocery store. As he waited, he was approached by a man who asked, "Son, can you tell me where the Post Office is?" The little boy replied, "Sure! Just go straight down this street a couple a blocks and turn to your right." The man thanked the boy kindly and said, "I'm the new pastor in town. I'd like for you to come to church on Sunday. I'll show you how to get to Heaven." The little boy replied with a chuckle. "Awww, come on... You don't even know the way to the Post Office."
