Magyar Egyház, 2010 (89. évfolyam, 1-4. szám)
2010-07-01 / 3. szám
10. oldal MAGYAR EGYHÁZ MERRE TART A NYUGATI PARTI MAGYAR KÖZÉLET? Az amerikai magyar diaszpóra és az egyházak Amikor a nyugati világban élő magyarságról beszélünk, mindig beleesünk abba a hibába, hogy nem tudjuk meghatározni magunkat, hogy kik vagyunk. Nem tudjuk pontosan megmutatni a térképen, hogy hol találhatnánk meg a haza határán túlra került magyarság nagy részét, mert egyszerűen szétszóratásunk szórványállapotában a nagyvilágot jelölhetnénk meg helyünknek. Nyugat-Európa, Ausztrália, Új-Zéland, Dél-Affika, Kanada, Egyesült Államok és Dél Amerika azok a földrajzi helyek a Kárpát medencei Magyar hazán kívül, ahol magyar testvéreink nagyobb számban élnek. A „Merre tart a nyugati parti magyar közélet” konferencia lehetőség lesz ebben előre haladni. Diaszpórában élő etnikai közösség vagyunk, akikre különféle elnevezést adhatunk, mint külföldi, bevándorló, menekült, vendégmunkás, száműzött, tengerentúli közösség, etnikai közösség idegen országban, akik csak fizikailag szakadtunk el a hazától, de szétszóratásunk története lelkűnkben él. Mivel nincs jobb meghatározás, így a diaszpóra elnevezést használom a továbbiakban. Tehát az új hazában magyarságunk tudatában egyházakba, klubokba, szervezetekbe tömörültünk, ez határozza meg közösségi életünket. így a befogadó országban megszerveztük térbeli önkifejeződésünket, egyházak, szervezetek lettünk, amit igyekszünk a nemzeti térség kibővítésében is megmutatni, újabb közösségeket szervezni, mivel szétszórva, főleg világvárosok forgatagában élünk egy nagy országon belül is. Eleven emlékekkel, erős gyökerekkel, de az idegenség érzésével élünk az új országban, ahol a szülőföld mítoszával és a valamikori hazatérés vágyával a szívben, a szülőföld további támogatása aktív cselekvésre ösztönöz. Ez egy diaszpórában élő ember érzésvilága, aki még kötődik a múlthoz és nem olvadt be az új ország vegyes közösségébe. Diaszpóra létünk többet jelent attól, mint hogy elvándoroltunk, elmenekültünk, vagy egyéb okok miatt távol élünk a hazától. A távoliét érzése törést jelent, amelynek megoldása abban van, hogy nem szakadunk el az óhazától. A diaszpóra a veszteség, a kiszolgáltatottság világa. Az eredet traumája, az idegenben élés, az óhazától való elszakítottság megélése teher, de nem lehet végleges állapot. Amikor a nyugati parti magyarság továbblépéséről beszélünk, elsősorban a fennmaradás, megmaradás a legfontosabb feladat. Ez pedig azt jelenti, hogy munkáljuk az önazonosságunk megőrzését és az örökség továbbadását, jellemezze és határozza meg szándékunkat a magunkkal hozott múltbeli értékek átadásán alapuló, kissebségi csoportként való fennmaradás akarata. A saját magunk megfigyelése alapján megállapíthatjuk, hogy diaszpóra életünk legfontosabb kritériuma az idő, amely vizsgáztatja az idegenben élésünk tartósságát és több generáción keresztül való fennmaradásának vágyát. Nagy segítség a csoporton belül sokaknak, hogy az utóbbi két évtizedben megadatott az óhazával való kapcsolat újraépítése, vagy az oda való visszatérés lehetősége, amely új formát alakít ki, és egy új önazonosság lehetőségét adja, amelyben a haza elhagyásával járó veszteség itt vállhat támogató erőforrássá a nemzet számára, mint egyesületi, szervezeti és kommunikációs hálózatok kiépülése, jótékonykodás, lobbizás, rokonsági kapcsolatok, vagy gazdasági befektetés, stb. területén. A kapcsolat a két évtizeddel ezelőtti években is meg volt, hiszen az el nem szakadás érzését ápolva munkálkodtak akkor is és munkálkodnak lelkiismeretesen és felelősen ma is nagyon sokan a maguk módján az óhaza és összmagyarság érdekében nem csak egyszerű emberek, de művészek, írók, költők, tudósok, lekészek, politikusok, katonák, lobbizók, tolmácsok, fordítók, akik történelmi, gazdasági, társadalmi, politikai tényekkel, irodalmi, kultúrális értékekkel gazdagították az új hazájukat, amikor ott küldetéses magyarságszolgálatukat végezték. Az új környezetben, új életfeltételek és körülmények között új viszonyítási rendszert alakított ki a diaszpóra közösség, így a világra és az óhazára való nagyobb rálátással, eltérő viszonyítási rendszerrel, dinamikus gondolkodással, több kultúrára való nyitottsággal, a nemzeti kincs nagyobb eszme-értékelésével ajánlhatja fel értékeit az anyaországnak. Bárhol éljünk magyarokként a határokon kívül, mint szétszórtságban és szórványban élő kissebbségi népcsoport vagyunk, mert a befogadó államközösségen belül nem koncentrálódtunk egy meghatározott területre, a befogadó országban különböző városokba telepedtünk le. Helyzetünk teljessége és tartóssága attól függ, hogy az előző generáció mennyire tudja tovább éltetni az itt felnőtt és később itt született új generáció felé a mítoszt, az emlékképet az óhazához, amelyhez az újak már nem azonos módon és nem azonos mértékű hatásfokkal kötődnek és ragaszkodnak. Az, hogy még van magyarság a diaszpórában, az csak annak köszönhető, hogy nem felejtettük el, hogy kik vagyunk és honnét jöttünk. Ezáltal lett fájdalmas szétszórtságunk óriási jelenlét és üzenet is a világnak, hogy vagyunk, de nemcsak önmagunkért, hanem magyar -Ságunkért is helytállunk a világban, amely küldetés. A magyar diaszpóra célja és törekvése a magyar nemzeti értékek megbecsülése, védelme, terjesztése, amelyet a közösség örömmel, nagynagy áldozatkészséggel és magyarságukra nézve büszkén végez, vállalva a magyar származást és a gazdag kultúrát. A hazától távol élő közösségeink és az anyaország közötti viszony problémája, valamint a nemzetközi konfliktusok természetének átalakulása miatt a diaszpórák a nemzetközi kapcsolatok elméletében és politikai elemzéseiben is előtérbe kerültek. Utalva a konferenciát előhívó tényezőkre, részben a nyugati parti magyarság fogyása és gyengülése, de különösen az alakuló és változó politikai helyzet is meghatározza a mozdulást abban az irányban, hogy megtudjuk, milyen lesz a jövőben az új magyar kormány államhatárokon átívelő kapcsolata a nyugati magyarsággal? Felelősek vagyunk egymásért, magyar a magyarért. Ezért arra lenne szükség, hogy jobban lássuk az elmúlt két évtizedben kialakult viszonyulásokat az óhaza és a több kontinensen élő magyarság kapcsolatában, valamint azt, hogy esetünkben, az „amerikai magyarok” milyen szerepet tölthetnénk be egy államhatárok nélküli magyar-magyar térben. Két évtizedes amerikai-magyar életem ideje alatt meggyőződtem arról, hogy nagy munkát végzett a diaszpóra magyarság az elmúlt száz évben. Csak ha arra gondolok, hogy népünk kiemelkedik abban is, hogy mint etnikai közösség, a legtöbb templomot építette Amerikában, figyelemre méltó teljesítmény, nem be -szélve tudósok, művészek, írók, költők elévülhetetlen életművéről. Sokszor hangzott el igény arra, hogy nagyobb segítséget kaphatna a diaszpórában élő magyarság az óhazától, amit azonban sokszor a rossz politikai elképzelések nem tettek lehetővé. Megvalósulhat-e, hogy óhazai segítséggel szerveződjön meg egy tudományos, kutató program, amely részletesen felméri a diaszpóra magyarság értékeit, támaszkodva az eddigi és jelenben végzett eredményekre, amelyek nem teljesek és átfogóak. Kevés olyan hely vagy szervezet van, - (a keleti parton Washington,D.C. Amerikai Magyar Rformátus Egyesület, Ligonier,PA; Bethlen Otthon, New Brunswick,NJ; Amerikai Magyar Alapítvány, hogy
