Magyar Egyház, 2009 (88. évfolyam, 1-4. szám)
2009-07-01 / 3-4. szám
20. oldal MAGYAR EGYHÁZ magyar lelket Isten országa mindent átfogó világába anélkül, hogy a magyar lélek magyar nemzeti karakterét megölte volna. Kivirágoztatta a magyar lélekben Isten országa igazságát anélkül, hogy Isten országa egyetemes valóságát bármely vonatkozásban is elszűkítette volna. Ez már 1995-ben elhangzott a Református Teológia Nemzetközi Intézetének visegrádi konferenciáján. Itt, mind a számbeli részvétel mind az elhangzott referátumok teológiai súlyát nézve kiemelkedett a délaffikai és a magyar teológusok hozzájárulása. Erre a körülményre egy hollandiai professzor Utrechtből figyelt fel és megjegyezte : „Jólesően meglepett, de talán nem véletlen, hogy ennek a két, sokat szenvedett egyháznak a teológiai képviselői igyekeztek mélyrehatóan és következetesen a kálvini teológia nyomvonalán haladni, hiszen köztudott, hogy Kálvin is egy üldözött kisebbség, a francia reformátusok számára írta teológiai fóművét az 1NST1TUTIO -t.” „Az 1NSTITUTIO az üldözött kisebbség hitvallása” - ez a történelmileg helytálló igazság a mű Ajánlásában található meg és minden hittétel és bibliai tanítás ezt támasztja alá. Ezt az Ajánlást Kálvin I. Ferencnek „Francia ország hatalmas és dicsőséges uralkodójának” 1515 - 1547 írta aki sokat tehetett volna a francia protestánsok érdekében. Kálvin amikor elkészült a terjedelmes kb. 400 lapnyi írással, egy 1535 augusztus 23-án keltezett, szokatlanul hosszú ajánlást írt hozzá, I. Ferencnek s ebben részletesen megmagya-rázta, mi a szándéka ezzel a művel. íme milyen „kisebbségi” hitszabályokat találunk az INSTITUTIO - ban: I. „Mit dicsekszel ?” Az első kisebbségi hitszabályt - „aranyszabálynak” - is mondhatjuk. A hitvalló keresztyén ember tudja, hogy mindene amije van Istené. Ezért nem lehet felfuvalkodott ember. Ezt a szabályt Pál apostol a korinthusi gyülekezetnek így fogalmazta meg: „Mid van amit nem kaptál ? Fia pedig úgy kaptad, mit dicsekedel ?” (1 Kor 4:7). Kálvin azt írja a francia királynak, hogy ezzel az aranyszabállyal (regula fidei) kell Isten igéjét olvasni és magyarázni. Ha ezt a regulát „a mai dolgainkra” alkalmazzák - mondja Kálvin - akkor mi győztünk. „Mert mi állana jobb és illőbb összhangban a hittel, mint annak elismerése, hogy mi minden erény híján mezítelenek vagyunk és csak Isten ruházhat fel minket? Mi minden jóság nélkül szűkölködünk és csak ő tölthet meg minket, mi a bűn rabszolgái vagyunk és csak ő szabadíthat meg minket, mi vakok vagyunk és csak ő világosíthat meg minket, mi sánták vagyunk és csak ő igazgathat minket. Egyszóval be kell látnunk, hogy nekünk nincs semmink amivel dicsekedhetnénk, hogy egyedül Istené legyen a dicsőség és mi csak őbenne dicsekedhessünk.” íme a reformátusoknál oly sokat idézett SOLI DEO GLORIA - Egyedül Istené a dicsőség ! Tudnunk kell azt is, hogy ez nem kálvinista sajátosság hanem közös protestáns evangéliumi örökség. Lutherről feljegyezték, hogy halála után találtak egy papírszeletkét, amelyen utolsó, kézzel írott mondatai olvashatók : „Járjatok mély alázattal a próféták és apostolok nyomdokain. Mi csupán koldusok vagyunk. Ámen.” Ez a lutheri és kálvini megfogalmazású bibliai realizmus, a hívő ember, a „kisebbségi lét” alapszabálya, ezt tartjuk be nap mint nap Erdélyben, mi református magyarok. II. „Mire vagy olyan ... szerény?” Kálvin szerint ez az aranyszabály nem életszabály hanem hitvallás. Mind az Ajánlás mind az Institutio négy könyve ismételten emlegeti a francia reformátusok üldöztetését : az életveszélyt, a birtok fosztást, a hazátlanságot, a börtönt, a kínzásokat, a máglyákat stb., de sehol nem az üldözött ember érdekében emel szót. Nem saját magát akarja mártírnak állítani, mert nem az üldözött Kálvinról szól, hanem az üldözött tanról. „ Ne gondold azonban hogy ezzel a magam személyes védekezését akarom mimi -kálni, hogy a hazámba való szabad visszatérésem útját egyen-gessem. Mert bár emberi érzelmeim szerint - amint illék is - vágyakozom feléje, ahogy a dolgok ma ott állnak , baj nélkül meg vagyok tőle távol is. Majd úgy folytatja: „ Mi is az a tan, amely ellen olyan nagy dühre gerjedtek azok az őrjöngök akik országodat mostanában tűzzel vassal dúlják ... az a tan, amelyel ők hármasban követelik a börtönnel, számkivetéssel, földönfutóvá tevéssel és máglyával való megbüntetését..” Bebörtönözni, számkivetni, máglyára küldeni stb. embereket szokás, ám Kálvin mintegy megszemélyesíti a tant, hogy személyét háttérbe tehesse - a fentebbi regula fidei értelmében! „Hazug rágalmakkal árulják be előtted ezt a tant ”- mondja, majd így ír: „ De milyen jogon kárhoztatott ez a tan? Hiszen a vádlottak védekezésének éppen az volna az erőssége hogy nem tagadják magát a tant, de védik az igazságot! ” Talán a mai, pitiáner, kisszerű földhözragadt életszemlélet korában fellengzősnek tűnnek Kálvin következő szavai, de az ő emelkedett gondolatai és szavai nélkül nem érzékeljük a helyes arányt a mi kissebségünk és Isten nagysága között. A mi tanításunk a világnak minden dicsőségét felülmúlás fenségében és minden hatalom felett győzhetetlenül kell hogy megállja, mert nem is a miénk, hanem az élő Istené és az O Krisztusáé, akit királyul rendelt az Atya. ” III. „Ne vágj nekem olyan mártír képeket!” Ilyen vagy hasonló ironikus korholással azt szokták illetni, aki jól megérdemelt büntetést vagy valamely kellemetlen feladatot durcásan, sértődötten viseli. Talán van a kereszténységen kívül is olyan meggyőződés, amelyért az emberek áldozatra képesek, de a kereszténységben az az általános, hogy nemcsak elviseljük hanem „fölemelt fővel” tudjuk hordozni akár a keserves terheket is. Ez érvényes a mi erdélyi kisebbségünkre is. Ahol nincs ilyen áldozat vállalás, ott nem is igazi a kereszténység. Kálvin tanításában gazdag terméssé nőtt az a „mag”, aminek egykor a kora keresztény században a mártírok vérét nevezték. A hitvallás próbája tehát a mártirium, a lemondásra, áldozatra készség. Arnold van Ruler egy XX .sz.i holland teológus azt tanította , Kálvin után szabadon, hogy a keresztény egyház történelme egyetlen, folyamatos mártirium és exorcizmus = ördögűzés. Ezen a két szín azt értette, amit a Heidelbergi Káté 32. kérdése így mond: „ Azért vagyok hit által Krisztusé (azért vagyok keresztény) hogy magamat neki élő hálaáldozatul adjam, és hogy ebben az életben a bűn és az ördög ellen szabad lelkiismerettel harcoljak. ” IV. „Sérthetetlenek - e a határok ?” Ma sokunknak nagy kérdése Európában a határoknak kérdése. Hol kell, hol lehet határt húzni, hol lehet és hogyan légiesítsük vagy szellemesítsük őket? Kálvintól, a kissebségi teológustól ebben is tanulhatunk. Azzal a váddal néz szembe , hogy a protestánsok elhagyták a régi atyáktól örökölt hagyományt, amely mintegy magszabta a hit és a tanítás határait. Itt is van egy regula fidei , amelyet “ a határok szabályának ” nevezhetünk: “ Mi mindig úgy forgatjuk az ő városaikat, hogy közben emlékezetünkbe tartjuk azt, hogy “ » minden a miénk « mégpedig azért a miénk, hogy szolgálatunkra legyen, nem pedig hogy uralkodjék rajtunk, mi pedig egyedül a Krisztuséi vagyunk ( l.Kor.3 ) akinek feltétlen engedelmességgel tartozunk ” Szép példája ennek a keresztény szabadságnak az, amit a
