Magyar Egyház, 2008 (87. évfolyam, 1-4. szám)
2008-04-01 / 2. szám
8. oldal MAGYAR EGYHÁZ Apák napi igehirdetés Jób 1,13-22 és 2,7-10 Lukács 15, 20-28 Kedves Testvéreim! Ez a nap - az anyák napjával együtt - a legújabb kor szülötte. A modem társadalom felismerése - talán a bűntudata, mulasztása - testesül meg benne: tisztelettel kell adóznunk a gyermekeket vállaló és nevelő édesapáknak, a családok egyik tartóoszlopának. Akiknek legtöbbje verejtékkel keresi vagy kereste kenyerét és aggódva neveli/nevelte csemetéit. Gondoskodik/gondoskodott róluk és reménykedik/reménykedett: becsületes emberek, odaadó férjek és feleségek, a rábízottakat, hazájukat, népüket szerető polgárok válnak/váltak belőlük. Ma rájuk gondolunk. Az Ige fényét különösképpen rájuk irányítjuk, és értük imádkozunk. De nem feledkezhetünk meg azokról sem, akik édesapák szerettek volna lenni, de Isten, különös rendelése folytán, nem ajándékozta meg őket gyermekkel, hanem mást tervezett velük, más ajándékokkal és szolgálatokkal áldotta meg őket. És azokra is gondolunk ma, akik mások vérszerinti gyermekét magukénak vállalták vagy százakat, ezreket neveltek, tanítottak, gyógyítottak, gondoztak - sok édesapánál mélyebb nyomot hagyva a gyermeki lélekben. Hősként vagy áldozatként elhunyt, és a mindennapok kereszjén megfeszülő édesapákra emlékezünk ma. Az apák napjának nincs bibliai gyökere (ahogy az anyák napjának sem). Világi ünnep. De egyházban született. Az első apák napi megemlékezést 1908. július 5-én tartották a West Virginia-i Fairmont metodista templomában. Istentisztelet keretében emlékeztek meg arról a 361 férfiről, akik az előző év decemberében vesztették életüket a közeli bányában, halálos bányarobbanás következtében. Sokan közülük édesapák voltak, egy részük friss olaszországi bevándorló. Az emlék-istentisztelet megtartására inspirálólag hatott az első anyák napi megemlékezés, amelyet Fairmonttól kb. 15 mérföldre lévő - ugyancsak West Virginia-i városban - Graftonban tartottak két hónappal azelőtt, 1908. május 10-én. Azóta egyre elfogadottabb lett az apák napja. 1916-ban az Egyesült Államok elnöke még nem hivatalosan, magánemberként, családi körben ünnepelte. De 1924- ben, az Államok akkori elnöke már nemzeti ünnepnek javasolta. Nem lett az. Ugyan 1966-ban, President Lyndon B. Johnson június harmadik vasárnapját az apák napjává nyilvánította, de hivatalos elismerésére 1972-ig kellett várni, amelyre Richard Nixon elnöksége alatt került sor. Az apákra hasonló módon történő emlékezés elterjedt a világon. Ma már több mint 70 országban tartanak apák napi ünnepségeket az év valamelyik napján. Gyermekeik virágot visznek az elhunyt édesapák sírjára, az élőket pedig köszöntik. Tehát, az apák napjának nincs bibliai gyökere. Szekuláris ünnep. De az egyház szívesen betársul ebbe a kedves, szép emberi ügybe. S ezen a napon az édesapákra irányítja a figyelmet. Ugyanis számos bibliai történet, megnyilatkozás és ige ad eligazítást, tanítást és üzenetet a ma emberének, a mai édesapáknak az akkori édesapák, az ősapák példáján keresztül. Ma délelőtt ezek közül idézünk fel, szólaltatunk meg néhányat a Szentírásból. Hármat az Ószövetségből és hármat az Újszövetségből. Első történetünk több mint 3 és félezer évvel ezelőttre - Kr.e. 2. évezred első felébe - vezet vissza bennünket. Egy régi, keleti szokás gyakorlásához. A családfő áldást osztó életképét írja le a Szentíró Mózes 1. könyvének 49. fejezetében. Halálán van az öreg Jákob. Magához hívja fiait és sorban megáldja őket. A tizenkét fiú mindegyike külön "ráillő áldást" kap (28.v.). A mondások a jövőbe tekintenek, s kinek-kinek (és törzsének) a szerepét, sorsát, életét, jövőjét fogalmazza meg áldásában.Van közötte dorgálás, ítélet, elsőszülöttségi jog megvonása, alávetettség ígérete, de hadi sikert, uralkodást, érvényesülést, gyarapodást, sokasodást és jólétet is mond egyik-másik fiának. Józsefet, a legkedvesebb fiát, akit majd testvérei féltékenységből és irigységből el akarnak pusztítani, különleges áldással illeti. Felülről való áldásokkal és a mélység áldásaival áldja meg Jákob (25.v.). Felülről való áldásokkal: helytállással, utódok sokasodásával, vagyona növekedésével és állatai szaporodásával. - És a mélység áldásaival. Egy mély, lélektani igazság fogalmazódik meg itt. (Azt hiszem, szabad így értelmezni ezt a bibliai helyet és Üzenetként megszólaltatni. - Nemcsak a föld termékenységére utalásként, az ég esőitől és a mélység talajvizeitől.) Nevezetesen: hogy a mélységből is fakadhatnak áldások. Ez azt jelenti, nemcsak a magasságból (jólét, biztonság, boldogság, egészség, előremenetel, siker, stb.) lehet erőt nyerni, hanem a mélységből is: a megaláztatásból, az egyedüllétből, hátratételből, munkahelyi buktatókból, igaztalan rágalmazásból, betegségből, szegénységből, gyászból (stb.) is áldás fakadhat. Tehát azt jelenti: Isten ereje roppantul nagy, képes erővé, erőforrássá alakítani ezeket a mélységeket. A mélység nemcsak a kétségbeesés, hanem - hitünk szerint: Isten Szendéikének erejével - az áldás forrásává is válhat. Metafórával élve: Isten életcsónakunkat nemcsak a "vitorlába" fogott erő (Szentlélek) által, hanem a mélység "vizei" felhajtó ereje felhasználásával is hajtja, előreviszi - egyre közelebb magához. Ez az ige azt üzeni, hogy nem sími, jajveszékelni avagy átkozódni kell a mélység felett: a gyász, halálfélelem, elárvulás, életbeszűkülés, magáramaradás (stb.) felett, hanem erőt meríteni, erőt venni azokból a Lélek segítségével. Tudjuk, Jézus Krisztus egyik erőforrása volt a mélységből vett, kapott erők. Áldás forrásaivá váltak. (Megjegyzem: ma már a lélektan, az orvostudomány is felismerte ezt az igazságot.) Erre tanítja a mindenkori fiakat ez az ige, a régmúltban élt édesapa, Jákob áldása által. Talán nem tűnik erőltetettnek ha idézem - mert tanulságos, nem a személyisége, hanem vallomása miatt - a Los Angeles-i börtönben lévő botrányos életű híresség néhány nappal ezelőtt mondott szavait: "Isten adta ezt az új esélyt nekem. A lelkem mélyén tudtam, hogy nem szabad úgy élnem ahogy eddig. Azért kerültem ide, hogy ezt megtanuljam". Higyjünk neki. Egy másik ószövetségi történet egy másik édesapáról szól. Sámuel 2. könyvében (18. rész) olvashatjuk, hogy Dávid király ellen fellázadt hiú és nagyravágyó fia, Absolon. Az édesapa ennek ellenére arra kéri hadserege vezéreit, hogy a trónjára és életére törő fia életét kíméljék meg. - De nem ez történt. Dávid egyik fővezére, Jóáb megöleti a tehetetlen, elfogott ifjút. És ekkor az édesapa, a király - így olvassuk a Szentírásban, a megható Károli-fordítás szerint -: "megháborodék, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: Szerelmes fiam, Absolon! édes fiam, édes fiam Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon édes fiam, szerelmes fiam!" (2Sám 18,33). Hány édesapa van, aki odaadná veséjét haldokló gyermekének, vagy bármilyét, akár teljes vagyonát is orvosának, csakhogy mentse meg őt! - Március végén olvastam, hogy Ivan Klasnicnak, a Werder Bremen horvát válogatott labdarúgójának a szervezetébe sikeresen ültették be édesapja veséjét egy hannoveri klinikán. (Azután, hogy januárban, édesanyja kivett veséjét a futballista szervezete nem fogadta be.) Rájuk gondolunk most, az ő példájukra, a mindenüket, még az életüket is odaáldozó édesapákra. Hány ilyen példát ismerünk a háborúkból (főleg a holokauszt idejéből), forradalmakból, de a hétköznapokból is, hogy édesapák feláldozták, odaáldozták életüket, akár a gyermekük helyett is, életüket mentve: a gyermekükért vagy egy jobb világért, a szabadságért, avagy az evangyélium ügyéért. Emlékük legyen áldott! A következő példát az istenfélő Jób magatartása szolgáltatja egyéni sorsú tragédiájában. A pátriárkák (Ábrahám és a többiek) korában, Palesztinán kívül, a puszta szélén élt gazdag félnomád keleti sejk rövid időn belül rabló beduinok és káldeusok, valamint természeti csapások következtében elveszíti összes vagyonát, hatalmas állatállományát és szolgáit. S végül valamennyi gyermekét. Majd testi egészségét, és rettenetes fekélyek (talán lepra) gyötrelmében átéli a társadalomból való kivetettséget. A Szentíró a következőképpen adja vissza Jób megdöbbentő, az ér- telemmel ellentétes reakcióját. Amikor Jób sorba végighallgatta a hírnökök jelentéseit: "Fölállt, megszaggatta köntösét, és megnyírta a fejét. Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úr neve! /.../ Ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk. Még ebben a helyzetben sem vétkezett Jób a szájával" (1,20-21. 2,10b). Mit üzen a több ezer éve élt édesapa magatartása? Hallatlan nagy dolog adatik tudtára minden édesapának, neked és nekem is. - Nem csak az, hogy hiába gyűjtünk pénzt, vagyont, szerzünk hatalmat (kicsit vagy nagyot), minden elvétetik tőlünk. Nem csak arra tanít az ige bennünket, hogy váratlanul is elveszíthetjük szeretteinket - hanem arra is, hogy Isten akarata nélkül semmi sem történhet veled és velem. Ahogy hitvallásunk mondja: "Életemben és halálomban egyetlen vigasztalásom, hogy mind testestül, mind lelkestől, akár élek, akár halok, nem önmagámé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak a tulajdona vagyok, aki /.../ úgy megőriz, hogy az én mennyei Atyám akarata nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejemről" (Heidelbergi Káté 1. kérdésének felelete). Testvéreim! Sem a jó, sem a rossz nem a végső valóság. így is mond-hatnám: sem a jólét, biztos egzisztencia, egészség és még csak a meg-próbáltatás, betegség, szegénység sem a végső valóság. A jó és a rossz mögött van valami, pontosan: Valaki. A jó (a magasság) is munkál valamit, meg a rossz (a mélység) is munkál valamit. Nem az az igazi kérdés, hogy jó- vagy rossz ér-e engem, ez vagy az jut osztályrészül,hanem: mit munkál bennem? A jó is meg a rossz is. Pál apostol által tudjuk, "hogy akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál" (Róm 8,28). Tehát minden! A szenvedés is. A szenvedés is a jóra, vagyis az örök üdvösség felé segít bennünket. De minden próbatétel: munkanélküliség, magunkra maradottság, betegség stb., és az elis- mertségünknek, megelégedettségünknek, egészségünknek is az üdvösségünket kellene szolgálnia. Isten a gondviselőd: jóban - rosszban. Sose feledd ezt, különösen te, amerikai magyar édesapa! S amikor odaérsz Jób nyomatékosító vallomásához: "ha a jót elfogadtuk Istentől, a rosszat is el kell fogadnunk" (2, 10b), jusson eszedbe Jézus Krisztus váltságmüve. Aki nem kényszerből, kényszerítésből, hanem önként magára vette a rosszat (a bűnt, megaláztatást, szenvedést, elutasítást), hogy mindenkinek vallásosnak és ateistának - egyaránt jó legyen. Jézus Krisztus hajlandó volt elfogadni az Atya kezéből a mi rosszunkat (a keserű poharat), hogy nekünk jó
