Magyar Egyház, 2008 (87. évfolyam, 1-4. szám)
2008-04-01 / 2. szám
MAGYAR EGYHÁZ 9. oldal legyen! Emlékezzetek Ézsaiás szavaira: "Pedig a mi betegségeinket viselte, a mi fájdalmainkat hordozta. Mi meg azt gondoltuk, hogy Isten csapása sújtotta és kínozta. Pedig a mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg" (53,4-5). - Érted? Miattunk, helyettünk - de érettünk vállalta ezt, hogy "életünk legyen és bővölködjünk" (v.ő.: Ján 10,10b). A Jubileumi Kommentár szerint, a Jézus által kapott élet ajándéka "nem csupán a puszta létet jelenti, hanem ezzel együtt mindazt, ami azt boldoggá és kellemessé teszi" (MRE Kálvin János Kiadója, Bp„ 1995. p. 144). Az egész könyv ismerete alapján tudjuk, hogy Jób kérdéseire: miért vesztettem el gyermekeimet, vagyonomat, mindenemet? Miért szenvedek? Mi az értelme az életnek? Érdemes-e becsületesnek és istenfélőnek maradni? Hol az igazság? - Isten nem ad választ. Többet ad! Jób ezekre a kérdésekre információt vár Istentől, világos megfogalmazásokat, s ezek helyett magát az Urat kapja meg. Isten nem kinyilatkoztatásokat ad a töprengő, gyötrődő Jóbnak, hanem önmagát adja. Aki szenvedő gyermekét a mélységben, a sötét, ismeretlen életúton is kezében tartja és hordozza. Isten-élményben részesül Jób. Személyes kapcsolatba kerül vele. Isten odafordul, lehajol hozzá és jóságos Atyaként ismerteti meg magát vele. Személyesen szólítja meg. Eddig "csak hírből hallottam rólad - vallja meg Jób - de most saját szememmel láttalak " (42,5). Megalázkodik és bűnbánatot tart. A szenvedő, lázadó ember átéli Isten személyes közelségét - és megbékél Vele. És önmagával is. Elfogadja Isten ölelését és saját sorsát. Bűnvallásával Jób saját magát és mindazt, ami szorongatta, bizalommal teszi le a feléje fordult Isten kezébe. Mi, modem emberek, akik eszünk megfeszítésével, jobb esetben a tudomány legújabb felismeréseinek segítségével próbáljuk megoldani a személyes problémáinkat, tanuljuk meg a több ezer éve élt édesapától: nincs felelet életünk sok kérdésére, ahogy a fenti kérdésekre sincs. (Csak teológiai okoskodás Jób barátaitól.) De lehetséges a személyes kapcsolat Istennel! Keresd Őt! Próbáld meg! Menekülj hozzá, mint a gyermek az őt dorgáló apjához-anyjához. S ennek a személyes kapcsolatnak a melegségében feloldódik, - talán meg is oldódik - életed, életünk alapvető kérdéseinek a gyötrelme. Isten úgy szereti Jóbot, a próbatételek alatt nyögő édesapát, hogy elhagyja. És úgy hagyja el, hogy ismét visszatér hozzá. Kézzelfoghatóvá teszi szeretetét és emberi értelmet felülmúló hatalmát. Mint a kereszten szenvedő Jézusnak."Szeretett Fia" (Mt 1,11) kérdésére: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" (Mt 27,46) sem felel az Atya. Misztérium ez! De harmadnapon előhozza a halálból, az Ő kezébe letévő életet (Lk 23,46). Ahogy majd minket is. S addig is, - felelet nélkül, némán - kiment, kiemel sok-sok mélységből. Édesapákat, fíakat..., az Ő gyermekeit. Még számos édesapai példát hozhatnék az Ószövetségből. Ám, az Újszövetség is több tanítással szolgál. Gondoljunk csak a feddhetetlen életű Zakariás főpap esetére (Lk 1 rész), aki - a Kr. e. 1. század végén, Nagy Heródes király korában - évtizedeken át hiába imádkozott, kitartóan, Istenhez gyermekáldásért. De végül Isten meghallgatta könyörgését. S akkor, amikor már emberileg lehetetlennek, biológiailag megmásíthatatlannak tűnt az asszony meddősége, fiú gyermekkel ajándékozta meg az idős gyermektelen házaspárt: Zakariást és Erzsébetet. Jánossal, a későbbi Keresztelő Jánossal. (Úgymint annak idején Ábrahámot és Sárát, Izsákot és Rebekát, Sámson és Sámuel szüleit: Mánoaht és feleségét, Elkánát és Annát. - V.ö.: lMóz 17,17. 25,21. Bir 13,2k. 1 Sám 1,2.) Azért is, hogy elhangozhassák az ige az angyal szája által: "Mert az Istennek/ Istennél semmi sem lehetetlen" (Lk 1,37). Ez az üzenet hangzik ma is. A Zakariásékhoz hasonló helyzet mellett olyan értelemben is, hogyha már lemondtál a tévútra sodródott gyermekedről, esetleg feleségedről, netán magadról, bűneid, szenvedélyeid elhagyásáról, ne add fel a kitartó imádkozást! Ahogy Zakariás tudott reménység ellenére reménykedni és imádkozni, tedd meg te is. Hátha Isten meghallgatja könyörgéseidet. "Mert az Istennek semmi sem lehetetlen". Nála nincsenek végérvényesen lezárt helyzetek, megváltoztathatatlan állapotok. "De ha nem tenné is..." (Dán 3,18). Római katolikus testvéreinknek különösen kedves Szent József pél- daadása, aki figyelmes volt az Úr angyalának szavára, az Isten vezetésére. Ki ne emlékezne közülünk arra a jelenetre, amikor egy másik országba, külföldre, Egyiptomba menekíti családját: Jézust és Máriát, a gyilkos Heródes király elöl (Mt 2, 13-15). A nyomorúság közepette ez az út volt mégis a szabadulás megígért útja. Talán nem tűnik elrugaszkodásnak az ige szellemétől, ha most azokra az édesapákra gondolunk, akik a háborúk idején vagy az 1956-os magyar forradalom- és szabadságharc után, halált megvető bátorsággal, hóban, fagyban, aknazáron át menekítették szeretteiket az idegen világba, a modern Heródesek elöl. S hajtsuk meg fejünket azon édesapák emléke előtt is, akik életüket áldozták, mert szembeszálltak vagy nem menekültek, nem menekülhettek a mindenkori Heródesek bosszújától. A harmadik, egyben utolsó újszövetségi példázatbeli apa, a tékozló- és az otthon maradt fiú édesatyja (Lk 15, 11-32). Ismeritek a történetet. Az egyik fiú kikéri az örökséget és elherdálja azt. A kikért vagyont nem egzisztenciája megalapozására, hanem annak megsemmisítésére fordítja. A másik fiú otthon marad, állítólag atyja iránti bizalomból, de elfojtott vággyal. Nincs felszabadultság és öröm az életében. Csak munkáját hánytorgatja fel, és apja szeretetlenségéről kesereg, teljesen alaptalanul, holott apja őt tekinti egész vagyona urának. Szomorú az atya, egyik fiában sincs öröme. Egyik elvágyott otthonról, a másik duzzog, mert otthon kell maradnia! De az atya egyikről sem akar lemondani. S itt már túlmutat Jézus története, parabolája önmagán. Az atya, a Mennyei Atya meg sem várja tékozló fia hazaérkezését, hanem elébe szalad. A nagyfiú esetében pedig otthagyja a rendkívüli ünnepet, a dúsan megrakott asztalt és utánamegy békételen fiának! Az egyik fellázad ellene, a másik pedig haragszik. És Isten jön békülni! Az egyiknek elébefut, a másiknak pedig utánafut. Ilyen az Isten. Ilyen a Mennyei Atyánk! Kedves Testvéreim! A bibliai édesatyai példázatok mellett számos mai példát is mondhatnánk hős édesapákról, s azokról, akik a hétköznapok küzdelmeiben égették el magukat gyerekeikért, családjukért. így a mi édesapánkról, és édesapánk édesapjáról is. Nem véletlen, hogy számos népmese szól róluk. S a magyar prózában és költészetben annyian megénekelték az apát. Ki ne ismémé Jókai Mór: Melyiket a kilenc közül? című elbeszélését, a seregnyi csemetéjéért gürcölő özvegy csizmadiát? De mások is írtak az apákról megható novellákat (Móra, Mikszáth, stb.). /.../ Jó volna mindegyik versnél elidőzni, (néhányat majd hallhatunk közülük az igehirdetés után), de idő híján csak Bárdosi Németh János, Apám c. költeményéből idézek. így szól hozzánk a poéta: "Talpig férfi volt, hitt a földi jóban, a nagy vizekre bámult sóvár szemmel, miként Jézus járt rozoga hajóban. /.../ A kenyérre kicsordult a vére, halálból kapart minden kis falatkát, de rámosolygott mégis gyermekére, ha este halkan ajtónyitásra várták. /.../ Ha sorsom hídja áthajol az égen, virágot kötök árva kalapodra, te jóságos, ki úgy éltél szegényen, mint mesében a sokgyerekű molnár, ki gabona híján szívét őrölé fel, a gyermekeid vértanúja voltál." A tisztelet és a megbecsülés jele, ha valamely nagyobb közösség szeretett, becsült vezetőjét "apánk"-nak szólítják mint például "Árpád apánk", "Kossuth apánk". (A 20. század kedvelt, neves személyiségeit inkább a keresztnév mellé illesztett "bácsi", "bátyánk" megjelöléssel tisztelik.) Nekünk azonban, apák napján is, a figyelmet végül és mindenek felett, mindnyájunk atyjára, a Mennyei Atyára kell irányítsuk. A Hatalmas Istenre, a Világmindenség és a Történelem Urára, akit Jézus szólított először Atyának. Sőt, az eredeti szöveg szerint ekként becézte: "abbá": atyácska, édesatya, jó apám. (Az arám nyelvben a gyermek így szólította kedveskedve az apját.) A bizalmas megszólítású szó a szoros összetartozás viszonyát fejezi ki (Mk 14,36). Jézus azt akarja, mi is így közelítsünk Hozzá, gyermeki bizalommal. Ezért az imádságok imádságában, az Úr imádságában így tanított könyörögni, hogy: "Mi Atyánk..." - "Ez az imádságbeli megszólítás, amely hallatlan bizalmassága miatt alig található az akkori zsidóság köreiben, jellemző maradt a keresztyén gyülekezetnek az Isten és Jézus Lelke által mondott imádságaira (Róm 8,15, Gál 4,6)". Ugyanis "Isten Lelke újfajta viszonyt hoz létre Istennel: a gyermek viszonyát az atyával, amelyet a bizalom, a belső összhang és a szabadon vállalt felelősség határoz meg (v.ő. Róm 8,14, Gál 4,1-7)". - (Olvashatjuk a Magyarázatos Bibliában, a Róm 8, 14. vershez kapcsolódóan és a tárgyi magyarázatokban.) Ezért, Testvéreim, ne késlekedjünk gyermeki módon közeledni Istenhez, mert Ő már gyermekeivé fogadott (Róm 8,16). O a mi Atyánk, az örökkévaló édesapánk. Ha már elveszítettük földi édesapánkat, ha elvétettek tőlünk szeretteink, ha fizikailag végképp egyedül maradunk - akkor se feledd: atyád van néked, "aki áld és szeret", mennyei édesatyád! Amerikai magyar édesapák és gyermekek! Pál apostol intelmével zárom igehirdetésemet. Pál az efezusiakhoz írt levelében a szülők - közelebbről az apa (az ige szolgája a családban, 5Móz 32,7) - és gyermekeik kapcsolatát állítja az ige átható fényébe (6,1 -4). így szól a gyermekekhez és apákhoz (zárójelben a Jubileumi Kommentár magyarázatát fűzöm az apák intelméhez a pontosabb, jobb megértés céljából): "Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüléiteknek az Úrban, mert ez a helyes. 'Tiszteld apádat és anyádat': ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: 'hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön'. Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket (ne provokáljátok rossz - tekintélyeteket és hiteleteket romboló - példátokkal, ostoba parancsolgatásaitokkal, igazságtalan fenyítéseitekkel), hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel (feddéssel a múltban elkövetett hibák miatt és figyelmeztetéssel, óvással a jövőben leselkedő veszedelmek ellen)". Úgy legyen. Az apai (szülői) tekintély ugyanis nem a vérségi kapcsolatra, hanem kizárólag az igére van alapozva. Ámen. Dr. Tenke Sándor lelkipásztor, Phoenix, AZ 2007. június 17. T
