Magyar Egyház, 2005 (84. évfolyam, 1-4. szám)
2005-10-01 / 4. szám
MAGYAR EGYHÁZ 17. oldal napján 2004. június 12-én szombat délután 4:00-kor a San Fernando Völgyi Magyar Református Egyház gyülekezeti termében. Hivatalos előadó vendégeink 2003-ban: Dr.Bölcskey Gusztáv a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, a Magyarországi Református Egyház Zsinati elnöke, Dr. Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, Kató Béla a Kolozsvári Egyházkerület lelkészi főjegyzője és 2004-ben Derencsényi István a Debreceni Egyházmegye esperese, Vad Zsigmond a Debreceni Nagytemplom lelkipásztora. Szolgálatukat Isten ajándékának tekintjük. A szolgálat érdekében munkatársaimmal egyházunk alkotmányos rendje szellemében a kapcsolatokat fenntartottam és teljesítettük az egymástkövető feladatokat, miheztartásratudomásul vételre megküldtem hivatalos írásaim-leveleim másolatait. Értékelem és köszönöm tisztségviselő munkatársak közreműködő hivatalos szintű szolgálatukat: Beke C. Antal főgondnok, Szabó Sándor lelkészi főjegyző, Hunyady Piroska pénztáros, Zambo Robert ellenőr, Dr.Bertalan Imre ökumenikus titkár és Drótos Árpád lelkipásztor, Batiz Ambrus lelkészképesitő bizottsági tag, Keleti Egyházmegye: Rőczey Barnabás esperes - Király Frank fögondnok, Központi Egyházmegye: Varga Ferenc esperes - Szokol Mihály főgondnok, Nyugati Egyházmegye: Szabó Sándor esperes - Farkas István és Demeter Zsolt főgondnokok. Értékelem „Magyar Egyház-Magyar Church” egyházi lapunk megjelenése érdekében kifejtett minőségi munkát: Nagy Bálint szerkesztő, Szabó Sándor társszerkesztőanyagi ügyvezető, Varga Ferenc, Drótos Árpád, Fábián Lajos szerkesztő bizottsági tagok szolgálatát, valamint az AD-PRINT (Phoenix, AZ) nyomda pontos munkáját. Szolgálatok: Püspöki vizitáció: Keleti egyházmegye: Bethlehem, Carteret, New Brunswick, New York, Perth Amboy, Roebling, Staten Island, Trenton. Közép egyházmegye: Duquesne, McKeesport, Toronto. Windsor. Nyugati egyházmegye: Hollywood, Ontario, San Francisco. Jelentősebb események: San Francisco és Környéke Magyar Református egyház pályázat útján betöltötte a lemondással megüresedett lelkipásztori szolgálati helyet. A megválasztott Magyari Köpe Gábor lelkipásztor ifjúi lendülettel, evangéliumi vonalvezetéssel a presbitériummal egyetértve hűséggel teljesítik egyházérdekű szolgálati kötelességeiket. Egyházunk lelkészképesítő Bizottsága a benyújtott íratok alapján jó reménységgel minősítette lelkészi szolgálatra Mező Éva lelkipásztor testvérünket, áldott emlékű Mező Pál szolgatársunk leányát. A presbitérium egyhangú kérésére esperesi megbízással a Toronto-i gyülekezetünkben teljesít szolgálatot és folyamatban van megválasztása. Életére és szolgálatára az Úr áldását kérjük. Oshawa (Canada) Toronto-i gyülekezetünk társegyháza a szabályosan egybehívott közgyűlésén kimondta egyházunkból való kilépését. Szabályaink alapján a legközelebbi Kerületi Közgyűlés egyik tárgysorozati pontja. A Nyugati Egyházmegyéhez tartozó Dallas és Houston missziói gyülekezetben esperesi megbízással Gaál Ferenc szolgál. Reméljük, hogy az újra kezdés sikeres lesz. A jó Isten segedelmét kérjük a két missziói egyházunk és lelkipásztor testvérünk szolgálatára. Szabó Sándor a Nyugati Egyházmegye esperese kitartó és fáradságot nem ismerő szolgálatának eredményeként Seattle városban (Washington Állam) és Denver (Colorado Állam) két új magyar református gyülekezetei szervezett. A két zsenge eklézsiánkat a jó Isten gondviselő jósága őrizze és oltalmazza. Szabó Sándor szervező és alapító esperes testvérünk munkáját értékeljük és köszönjük. Carteret és Staten Island a Keleti Egyházmegyéhez tartozó két gyülekezetünkben Lucskay Csilla lelkipásztor testvérünk távozása után a volt esperesük Török István vállalta a lelkipásztori teendők ellátását. Számunkra örvendetes és megnyugtató esemény. Lucskay Csilla kápláni minőségben a “Bethlen Otthon”-ban folytatja szolgálatát. 2005. június 4-én az Ontarioi Független Magyar Református Egyház kistemplomának újonnan épült négy fia-tornyos”, erdélyi mintájú “Trianon-torony” felszentelési ünnepsége “emlékeztette magyarságunkat az elszakított területeinkre”. “Isten, áldd meg a magyart”. „Emlékezzetek meg a ti előjáróitokról, akik szólották néktek Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életük végére, kövessétek hítöket”. Kegyeletteljes lélekkel emlékezünk Krisztus nyomdokán járó szolgálattevőinkre: Dr. Ábrahám Dezső, Dr. Béky Zoltán, Dr. Harsányi András, Nagy Lajos püspökeinkre, Trombitás Dezső, Kovács István, Mező Pál lelkészi főjegyzőkre, Csordás Gábor, Tamás Dénes, Tóth Tibor esperesekre, Négyessy Bertalan három gyülekezetei alapító lelkipásztorra (San Francisco, Hollywood, Ontario), valamint Dr. Ábrahám Dezsőné fotiszteletü asszonyra. Egyedül Istené a dicsőség! „Szolgáljatok az Urnák örvendezéssel: menjetek eléje vígassággal. Mert jó az Úr, örökkévaló az ö kegyelme... ” 100.Zsoltár. Demeter Andor püspök MAGYAROK HAZÁJA Magyarok hazája, magyarok nemzete, Napkelet s Nyugatnak összekötő fénye, Ez a mi életünk, ez a mi végzetünk, E cél oly magasztos, méltó érte élnünk. Mint a magas menny-ég, szívünk mérhetetlen, Életünk gyökere szent és sérthetetlen, Hegyek, árnyas erdők, alföld sík vidéke Ez a mi életünk ősi öröksége. Erős, gazdag várként ezt az örök törvényt, Amit a sors ránk mért, vállalnunk kell önként, így teljesülhet be ami szép reményünk, Igazsághozóként emeljük fel fejünk. Bobula Ida - Szigeti Éva által közölt ősi sumer himnusz változata a - "Kötöttem lovamat..." - dallamára