Magyar Egyház, 2001 (80. évfolyam, 1-3. szám)
2001 / 3. szám
MAGYAR EGYHÁZ 5. oldal gyermekeit, hogy a legdrágábbat adta oda értünk? Valaki egyszer azt mondta, hogy ez a megbotránkoztató szeretet. Valóban érthetetlen, szinte felfoghatatlan ez a szeretet, csak le kell borulni előtte, ahogyan Bach János Sebestyén tette, amikor befejezte a Máté passiót. Felesége a kottára borulva, sírva találta, s mikor kérdezte: miért sírsz? — egyre csak azt hajtogatta: — Meghalt Jézus Krisztus! - Felesége megsímogatta a fejét, és hozzátette megnyugtatásul: - Éretted is János! Ennek átélése nélkül nincs karácsony! Ha kimaradt belőle, csak hiányérzet marad utána. II. A karácsony második dimenziója annak kihirdetése és átélése, hogy az ember szeretheti az Istent. Egy démon-istent nem lehet szeretni, attól csak félni lehet. Egy kozmikus lényt ugyancsak nem, azt csak tudomásul lehet venni, és megtanulni, mintegy káté kérdésre adott választ. Egy kozmikus lénytől legfeljebb borzongni lehet csupán. De egy apát lehet szeretni, meg lehet csókolni a kezét, ölébe lehet hajtani a fejünket. így lehet szeretni Istent is. Mert nem néma Isten, hanem beszélő Atyánk. Szól hozzánk az Igében, és mi szólhatunk Hozzá, imádságunkban. Atyánk, aki tanácsait és beszédét hozta hozzánk Fiában, Atyánk, aki Lelkét adja annak, aki kéri. És ezért lehet szeretni Őt, hogyne, hiszen Ő előbb szeretett minket! Amikor Augustinus rádöbben arra, hogy az Istent lehet szeretni, szinte sírva zokog föl, mert úgy érzi, hogy addigi életében valami nagyot mulasztott, a legnagyobbat: nem szerette eléggé az Istent! Hadd idézzem a Vallomások-ból: „Későn szerettelek. Szépség, aki régi vagy, és olyan új, későn szerettelek. Szépséges alkotásaid felé rohantam én, aki rút maradtam. Hívtál, kiáltottál, és megtörted süketségemet. Ragyogtál, fénylettél és meggyógyítottad vakságomat. Itt lakoztál, én lélegzetet vettem, és Feléd lelkendeztem. Megismertelek: éhezem és szomjazom Utánad. Megérintettél, lángra lobbantottál, és most élek.” - íme valaki, akiben a karácsony második dimenziója valósággá lett. Micsoda véghetetlen, kifejezhetetlen az a szeretet, amit Augustinus itt átél, és amivel viszonozza ezt a mennyei szeretetett Ez a dimenzió a karácsony szárnyaló magassága. III. Karácsonyt a szeretet ünnepének nevezzük. Ez igaz. De: kár és baj, hogy csak egydimenziójú szeretetet értünk alatta: szeressük egymást! Sok jóindulat és humánum van ebben. Tele lehet jóakarattal, igyekezettel, de - mert kimaradt belőle az Isteni elem (az I. és II. dimenzió: a mélység és magasság) — azért minden igyekezetünk mellett karácsonyunk így ünnepelve valahogy egydimenziójúvá, valamiféle humanista, jóakaratú erőfeszítéssé válik. S mivel minden, ami egydimenziójú: szűk, merev, korlátolt; ezért lesz szűkké, merevvé, korlátolttá a karácsonyunk, olyanná, mint egy bizánci mozaikkép: arannyal vagy aranyvasárnappal a háttérben, ajándékok mozaikjából összerakva, egy estére korlátozva. Valahogy minden erőfeszítésünk ellenére, és igyekezetünk dacára, hasonlít a mi Szentesténk vagy karácsonyunk az első világháború ún. „lövészárok-karácsonyára”: „Ma nem lövünk!” S ha már van halottak napja, hát legyen egy nap a szeretet napja! De valahogy minden csillogása, költekezése, erőfeszítése mellett, van benne valami idegen, valami erőltetett, olykor kínos, mert mintha csak szerep volna: játszunk szeretetet! De ahogy a színpadon kialusznak a fények, és kiürül a nézőtér, s minden rideggé, hideggé, kulisszává válik, karácsonyunk is ilyenné lesz, mert nincs gyökere, háttere, levegője, akusztikája, egyszóval: nincs három dimenziója! Hiányzik belőle az Isteni elem (az I. és II. dimenzió) — Augustinus nagy átélése — Isten szeretet, és én szerethetem az Istent! Akinek karácsonya ebből a divinumból, ebből az eget-földet átölelő két dimenzióból fakad, annak lesz, annak lehet igazán háromdimenziójú — tehát valóságos karácsonya, kitágul Szentestéje — szent napokká, hetekké, évekké és évtizedekké! Annak a szentestéjéből megszentelődött élet fakadhat, és így lesz a divinumból humánum: az Isteni dimenzióból emberi dimenzió: az Isten felénk áradó szeretetéből igazi emberszeretet. Nem egy estére korlátozott szeretetjáték csupán. S annak nincs többé hiányérzete, karácsonyi pszichózisa, mert teljessé vált a karácsonya. Valaki még azt kérdezhetné: de hogy mutathatom meg én Istennek azt, hogy szeretem az Ő Fiáért, a Jézusért: azért, hogy nekünk adta Őt az első Szentestén? Oh, sokan tudják ezt már, ezt a „hogyant”-t! Az elmúlt hetekben megható módon és mértékben történtek itt adományozások, adakozások ismeretlen szegények számára. Ismeretlenek? Nem, mind ismerős, mert ahogy adták, az isteni szeretetből és viszonszeretetből az emberek felé — az is szeretet. Sokan értik már, egyre többen. És egyszer talán te is megérted, aki még csak szeretnéd, hogy az igazi emberszeretet Isten szeretetéből fakadjon: Jézus így mondja ezt: „amint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!” - Hogyan? - Amint Ő! - és ebben az „amint”-ban (a szeretet módjában) benne feszül a divinum és a humánum: az isteni szeretet és az emberi szeretet lehetősége. Ebben az egy szóban már három dimenzió van. Hogyan? Fenntartás nélkül: mint Jézus! Nem érzelgősen, hanem cselekedve, mint Jézus! Nem kis körben, hanem tágra ölelő karral, mint Jézus. A mi egydimenziójú karácsonyunk valamiképpen csak a „család ünnepe”. Ez magában véve nem volna
